— Torzszülött — mondták rájuk,
amikor levetkőztek a körzeti orvosnál, és a kopott ruha alól
előbújtak a hófehér tollakkal borított, óriás, büszke szárnyak,
amelyek, kiterjesztve,
nemhogy az orvost, de még a pecsétes köpenyű, orrát piszkáló
asszisztensnőt is betakarták volna (pedig ő aztán nem volt kis darab).
— Beilleszkedésre alkalmatlan.
Így nem házasodhat, nem kaphat munkát — mondták.
— Kezeltesse magát.

Ők egytől egyig aláírták a papírt.

Fénylő arcuk fájdalmas, örök grimaszba torzult.
Lassan, kínlódva, sántikálva járnak.
Két véres csonk csillog a válluk fölött.

Én előre szólok:

bámulhattok
mutogathattok
köpködhettek

gúnyolhatjátok
ügyetlen totyogásomat a földön,
karanténba zárhattok
madárinfluenza gyanújával,
vadászhattok rám
hálóval és ezüstgolyókkal —

Én nem adom nektek a szárnyaimat.