minőségi éhezés

kordul az olajozatlan városkapu,
metrószáj tátog, rezzen,
bádogfejek sorakoznak letapasztott előkében
éhezünk, hiába etetjük egymást,
sajtcetlikre hámozott kenyérhaj lobog.

savanykás élőlények erjednek a gangon,
az élménykomposztnak lába kél,
űrben pislogó villanykörte zamata altat,
humusszal szórt táptalaján járok a kanyargó tanösvénynek,
most látom, tarsolyomból falatoznak

jancsik, juliskák
zabál a kiéhezett gyermek,
én szedtem fel előle a gyöngyízű morzsát.

 

fiókgomb

minden fiók kihúzva áll,
a különös íz függőlegesen árad,
hideg acél fogaskerekei zakatolnak,
és húzódzkodom feljebb egyre feljebb,
pattanó izmok rostjai könyörögnek,
a bolyhos ingujjból épphogy kilátszanak,
küzd a test,
és ha nem mar eléggé saját izzadságom
személyre szavatolt savója,
nem ül ki fehér felsőm körkörösen
sárguló szegletébe, talán meg se látom,
talán tovább haladok és könnyedén,
mintha csak útban volna, tolom helyére
a kifáradásba csikordult fiókgombot.

 

ötvenkét kiló

két bőröndben elfér,
pecsételt bilétája nyomasztja a tájat,
hideg légkör, melegebb áramlat
gurítja a törött poggyászkereket,
hegecses hájat növeszt, ha sír,
évekig tart, míg belehelyezkedik
a súlytalan illúzió karika-állapotába,
békacombok átmérője izzítja
a dicsfény elektrolízisét,
bölcsője mellett röntgenképű bába
fonnyadt faágakat szorít,
zsebében enyveskezű kártya,
testszövetű skarlát kiabálás,
szőke tincs, kincsecske jött ma világra,
elemlámpába zárt vákuum világítja
halványkék erezetét.

 

(Illusztráció: Joseph Bellacera: Green World)