Micsoda dolog

Kívülről ismerik a falut, a jelen lakásaiba
rég nem látott szellemeiket emlegetik.
Szűkszavúan megjegyzik olykor, hogy valakinek
a fia ügyes, derék ember lett, a lányokról
csak panaszkodnak.
Asszonynak nevelte őket szigorú anyjuk,
ki mezőt látott, háborúkat és két szerelmet.
Szénakazal sötétségét, pajták árvaságát.
Ők az éjszakában fogantak meg,
lúdfos színű udvarokon tanultak járni,
és egy életre elszöktek a legfineszesebb udvarlóval.
Gyermeket szültek, dolguk végezték,
és a falut járták, mint most.
Épp Kovácsné lányát emlegetik,
aki megkurvult, hisz új ruhában ment özvegyként
legkisebb fia temetésére.
Micsoda dolog…

 

Ázsiából szalasztott vadbarom

Mintha minden szó után köhögni akarna,
persze folyamatosan ott lóg a cigaretta az egyik kezében,
amelyikkel épp nem magyaráz. Ahogy nézem, eszembe
jutnak a tibeti homokmandalák, és hogy mennyire múlandó
a szépség. Láttam róla egy képet fiatal korából, biztosan
nagy lator volt. Hirtelen azt gondolná az ember, hogy
sokat tudna tanítani, de egy alkalommal, amikor a japán
irodalmat becsmérelte, rájöttem, pusztán a hangja erős.
Talpraesett a maga világában, de nem képes máshová
elindulni. Egyszer Kínában megismert egy afroamerikai
taxist, akivel állítása szerint szoros barátságot kötöttek,
és az elvitte a helyi maffiafőnökhöz. Miközben ezt
mesélte, rájöttem, nagymamámnak volt igaza, aki
onnan tudta biztosra, hogy mi magyarok Keletről jöttünk,
hogy gyermekkorában egy szigorú tanár Ázsiából
szalasztott vadbarmoknak nevezte az egész osztályt.
És lám, egy pont itt legel előttem.

 

Rablás

Belépsz, becsukod az ajtót. Állsz egy keveset,
mint akkor az első alkalomkor. Most ez itt, mint
ősz előtt egy örök nyári nap, még jól esik.

Szemben ül veled és téged néz, mint minden
egyes érkezés során, de ez még mindig a köszönés
előtti pillanat.

Arra gondolsz, milyen lenne, ha minden így maradna,
és nem mozdulna meg tovább semmi. Nem lépsz
közelebb, ő nem köszön, és csak álltok az előszobában.
Csupán ennyi.

Majd hirtelen kirohansz a házból, így fosztva ki
egy tekintettel a másikat önmagából.

 

Mostanában

Mostanában csak kettétört fák szétnyílt
üregében fészkelhet a falu szélén álló,
az erdőre honvággyal gondoló pásztorok tekintete.
Ugyanaz a mestersége, mint az Istené, mondják.
Ha neki juhszaga van, hát az angyalok is lenézhetik
a teremtőt, hisz halandóktól bűzlik.
Hű társai segítik, eb-papok, ugatók és betanítottak,
akiknek szaporodása teher a gazda számára, de létezésük
a nyáj vesztét tartja távol. Így halad az erdő felé,
és hogy a sötétség előtte ne szakítsa ketté,
mint a fát, feláldozza magának őrzött jószágait,
s majd hosszú tanakodás után, miután
kutyái eleget rágódtak rajta,
kijelentik az ő nevében, hogy
példa életű egy birka volt.

 

(Illusztráció: Samuel Alvarez: Fallen Tree)