Lizi összekeveri magát Szonyával / törött lábára áll és ezzel online dicsekedik

huszonhárom őszközeli náthát és nyolc volt
munkásőr szatírt az éjszakai buszon és tizenkét
későkapitalista arab rabszolgatartót számoltam össze
Lizi egy kezén, amíg az ebédre várt
a kórházimítoszú külföldi szállodában. Lizaveta muszáj volt
behálózni a Raszkolnyikovot,
hagyni, felmászni helyette a szomszéd házra,
a szomszéd házról a fára és leesni
gyorsan, lassan és ügyetlenül.
Most már unatkozik Lizaveta, ez ám az irodalom.
Ragaszkodik hozzá, hogy kettős identitása
anya-részébe ne keveredjen asszociatív prostitúció.
Szonyecska csillogó szabadság. Csillsogó felelősség.
Csillogó régiségkereskedés-szemét képzeli a fehér
vendéglátóipari egység fehér plafonjára.
Egy enyves Dosztojevszkij-arc izzad a számláló
és a nevező közös holdudvarában. A kettő közötti
mérleg jegyében, százszor szép matematikában.
Tematikában. Kopog Lizi a repedt gipszén.
Így a kánon.

Lizi a pedofil negyvenes nőktől fél / ahogy a tömegmédiából tanulta

Don Quijote ne üsd le a fejem, ha féltékeny vagy.
Akard halálom, mint egy közlekedési baleset.
Exhibicionista álmosodás nevet. Nem hiszek Jézus Krisztusban
és Máriában hazudta Sancho Panza megszokásból. Ez egy átlagos nap.
Ma a Halál is férfiruhában utazik át Európán. Szerelmem
viszontszeret, képmására rabszolgát csinál a testembe.
Építészmérnök lehettél volna, ha nem fegyverhordozó.
Felelős vagy, azért, amit megszelídítettél. Sajnálom.
De ez nem barokk időhurok csak egy körmenet volt. Rabszolgám
magzatvizet fakaszt és én továbbra is csak bámulom a teliholdat.
Az Isten sír. Hideg van, nehogy megpenészedjetek. Az Isten torlasz.
Lerúgnám a sírt, de még nem vagyok kész.
Hogy hagyjam, hogy ne csókoljon meg a múmia.
Inkább végignézem, csöndben,
ahogy análanyákon verik le a pálos szerzetesek a rendszerváltást.
A babának is tetszik a zaj. Azért, ha jössz, ne lepődj meg.
Ez már lassan egy beszélgetés lesz.

(Illusztráció: Serguei Borodouline: Outland (I), Canada)