Kikönyökölt az ablakon és sápadt füstöt fújt a sötét utcára. Tudta, hogy papírforma szerint nem gyújthatna rá a kocsiban, de már a tetőn kopogó eső zaja is pont eléggé irritálta, semmi kedve nem volt megázni is. Mindenki feldughatja magának a problémáit, gondolta. Az utolsó éjszakája szolgálatban. Tőle már aztán meg is dögölhet valaki a taxiban, céges autó. Gyűlölte, hogy mások csicskáztatják, de még mindig inkább ült három évet volán, mint rácsok mögött. Hálás volt a fiúknak. Tiszta papírok, stabil fizetés, ő meg cserébe néha csak annyit kérdezett ‘hová?’, aztán befogta, meg nem ütötte be az órát. Jó üzlet volt, egy időre. Amíg szagot vesztettek a kopók. Most viszont már kezdte ő is nehezen bírni a bűzt és tovább akart állni, új város, új élet. Új lehetőségek.
Megint beleszívott a dohányba. A visszapillantóban egy alak lépett ki a fekete esőfüggönyből, le a járdáról, be a közvilágítás sárga fényébe. Ballonkabát, arcába húzott kalap, zsebre vágott kezek. Persze, hogy még így végszóra betalálja az egyik jómadár. A repjegy mellé lottószelvényt is vennie kellett volna, gondolta. Az ügyfél szó nélkül feltépte a hátsó ajtót, majd tocsogó hanggal ledobta magát az ülésre. A kalapot nem vette le.
–Hová? – kérdezte a sofőr kiejtve a cigarettát az aszfaltra, feltekerve az ablakot.
–Róbert utca 76. – hangzott a válasz.
A taxi megindult. Az óra nem.
Rádiót sem kapcsolt, nem sok értelme lett volna. A nyikorgó ablaktörlők, kopogó eső és zúgó motor elegek voltak háttérzajnak. Néha egy-egy kátyú, hogy monoton se legyen. Kényelmes tempóban gurultak végig a városon. Nem nagyon volt forgalom, a piros lámpák bizonyultak a legnagyobb akadálynak. Ahogy várta a zöldet, unottan bámult kifelé. Egy talpig retkes vénember a szemetesek között, kérdéses megfagy-e reggelre. Egy másik taxi egy kereszteződésnél, bizonyára részegekkel az utastérben. Dolgozó lányok egy-egy sarkon. Végigmérte őket, egy fiatal szőkét meg is jegyzett. Még utoljára kiélvezi majd a helyi kínálatot, ha kirakta a klienst. Az utolsó lehetősége rá, nem fog többé visszatérni. Innen csak akit kirúgnak, az áll fel. Ő viszont úgy döntött nyugdíjba megy, csak épp a felmondását nem adja le, nem zavar vele senkit.
Az óra nem járt, de az idő igen. Valamivel éjfél után lehetett és kezdtek közeledni a cél felé. Még egy pár sarok. Már ma van, gondolta, eljött a nap. Hamarosan szabadul. Egy régi cimborájánál húzza magát meg amíg egyenesbe jön. Azt még nem tudja mihez fog kezdeni, de majd lesz valahogy, mint eddig mindig. Ha összejönnek a dolgok, majd nyit egy kocsmát. Lehet, hogy keres valami asszonyt akivel elviselik egymást. Talán még egy kutyát is vesz.
Két balkanyar, aztán pedig egy jobb. Helyben voltak, egy omladozó bérház mellett parkolt le, a címtől pár méterre. Csendben ülve várakozott, a motort nem állította le. Nem sürgette az utast, nem szólt bele a dolgába. Rövid idő után mozgás zaja szűrődött előre a hátsó ülésről, örült, hogy végre távozik az ügyfél. Nyújtózkodva sóhajtott és a szőke lányra gondolt, az utolsó éjszakára amit itt fog tölteni. Hirtelen egy fémes kattanást hallott maga mögül. A dörrenést már nem.