Hát újra ebben a szobában.

Szememben pusztaság van.

Fekszem

nehézkesen, betegen

a fáradt, sápatag ágyban.

Látom, vagy inkább érzem

a félhomályon át

székre dobott zakóm

erőtlen vázlatát.

Minden kis tárgyam őriz,

mozdulatomra les.

Cigarettára gyújtanék –

a doboz rég üres.

Fénylőn,

kerengve,

lassan

az álom-kútfenék

mélyéről sok emlék tör fel,

mint sereg buborék.

Tettem egy kevés jót is,

volt, akivel több jót, mint rosszat.

Szépszál remények vonulnak,

és törpe tettek botladoznak.

Látom kis ünnepek, gondok

ideges váltakozását,

nemet sohase mondó asszonyok

nyugodt vonását.

Látom gyerek-magamat.

Kis ingben ülök, tutajon,

csupasz lábammal

az Angara vizét csobogtatom,

érzékeny zsineg a vízben,

vödrömben pár keszeg.

Várok.

Vajon mire várok?

Hogy majd nagyobb leszek.

 

Fenyőillat csobog át a szobán.

Tiszta vagyok s könnyű egészen.

Ágyamról lecsüggő kezem

fürdik az Angara vizében.

 

 

Rab Zsuzsa fordítása

(Illusztráció: Tifenn Python)