Nem szeretem a madár
dalát,
nem tetszik a hangja sem,
nem kell becsvágy, szerelem,
nem szeretem a csatát,
halált
súg nekem a félelem –
mint gálya a tengeren,
mi elhagyva e földet,
megment engem, elszöktet
a skorpió-fertelem
elől, hisz a szívemen
ejtett sebek megölnek.

Nem fedi vállam palást,
szakállt
sem viselek, szerelem,
harc, mindkettőt megvetem,
napjaim úgy szövik át,
a gyászt oltva belém, életem
könnybe fojtják, megteszem
magam kereskedőnek,
lisztjét, borát e földnek
és szívem messze viszem,
mert a skorpió-sebem felett
gyógyír nem győzhet.

A bajvívást, Istenem,
sosem
szerettem, nem kívánok
kopját törni, s nem vágyok
őrködni fegyveresen,
nekem a tenger ad új álmot,
hagyom a lovagságot,
mert míg tengerész voltam,
oly boldogan hajóztam,
most csak skorpiót látok,
s hogy meg ne mérgezzen az átok,
lennék ismét, mi voltam.

Nem szól bűnről énekem,
nekem
nem mondhat hazugságot
a bűn, és álnokságot
fegyverekről senki sem
(hiszen
fegyvert én nem használok),
inkább, mint a kalmárok,
hajómmal a habokban
szállnék, hogy a távolban
találjak egy világot,
hol skorpiót nem látok,
s nem bukom porba holtan.

M. József Karcsa fordítása

Illusztráció: El libro de los juegos de Alfonso El Sabio (1283)