Dioptriák, óperenciák - Pollágh Péter | ÚjNautilus

Dioptriák, óperenciák

A könnyeidet fekete ingembe belevasaltad,
nem akarom kimosni többé Persil mosóporral.
Olyan vagy, mint a gyerek, bánnom kell veled.
Simogat a szél: van ilyen, nem csak giccs-cikkben.
A gyűrött ruhafigurákat tanítgatod, javítgatod.
Inkább te bánsz velem. Sok gőzzel vasalsz.
 
Pimasz vagy, mint Bartimaeus.
Szemed kerek váróterem, palettás:
angolkék, keltazöld, ultramarin,
kobold- vagy babakék, látnokzöld;
dioptriák, óperenciák,
könnyű eltévedni benne.
 
Máskülönben integráló vagy,
mint a tenger,
krapekok, spinék, ürgék, bakfisok:
minden írott alak téged akar.
 
Fontosom vagy. Milyen szép szemeid
világa! Felkapod a felkiáltót, ezt a régi
jelet, és elszaladsz vele, persze felfele.
Föl a kilátóra vagy a csillagvizsgálóba. 
Megállapítod: a csillagok mindenízűek.
Adok egyet, erre varrjál gombot, most.

Pollágh Péter