Ahhoz, hogy életet adhass, el kell venned párat,
gyarló tévedéseim csapdájában vergődöm,
testem vértengerben fürdőzik.
Éles peremű zátonyok között sodródom az árral, körülöttem
oszladozó, fehér lábú, fehér hasú tetemek ringatóznak,
régóta holtak, pusztulásuk intő jel a mának.
Drága gyermekem, annyit tettem, mint a veréb. Öreg vagyok,
pedig sikkesnek kellene lennem.
Sírok egy olyan korban, amelyben nevetés a divat.
Gyűlöltelek, amikor kevés bátorság is elég lett volna
szeretni téged.

Márkus László fordítása