máriavers

 

Pont olyan, mint egy

üreges szobor semmitmondása

vagy mások világfájdalma

valami mellékszereplő a nem tudom miben

idegen kamaszok szerelme

 

máriavers

 

Pont olyan, mint egy

üreges szobor semmitmondása

vagy mások világfájdalma

valami mellékszereplő a nem tudom miben

idegen kamaszok szerelme

 

Mária, az Isten édesanyja…

 

de amikor Isten neve előtt ott a névelő

akkor is el kell mondani

valamit, amit nő nem érthet

és férfinak mesélni szégyen

 

 

A félbehagyott költő dala

 

a töltött káposztáról lehetne írni

egy meglepően mély allegóriát,

de nem tudom magam ma szóra bírni,

s levert is vagyok, mint egykor Góliát

 

a rímek valahogy kifogynak belőlem,

mint húsgolyók tűnnek el a tálból,

és arra gondolok igencsak erősen,

nekem az írás t.képpen nem áll jól

 

én törtem magam hetvenhét percet,

hogy valami legyen, apró dal csupán;

és bármi is lett, sehogy se tetszett,

mint éles kődarab, úgy vágott kupán

 

nem megy nekem ez a káposztás dolog;

Isten valahogy ebből is kiszállt,

– legalábbis én erre gondolok –

én az vagyok, Ő dettó enervált…

A harminckettő még messze van,
s már nem lepem meg önmagam:
csecs se,
becs se.

Hozott anyagból dogozom
s olyat hozott ez alkalom
mint a
minta;

a dinnyehéj a felszínen…
nem is kéne más most nekem
elem-
elem

A cigarettacsikk levettetett a földre.
Egy női félcipő sarkát mardossa épp talán,
míg az aluljáró oszlopos egét elöntve
neonfény birodalmat teremt a magány.

Elkerülhetetlenül nem létezem most.
Elmúltam; már tizennégy perce várok itt.
Hallom már mindenek felett a villamost,
s a mozgólépcső mélységes kínjait.

Metaforák nehéz húgyszagában állok,
az ember, ki elragadtatott.
Ilyenkor értem, hogy a bolyongó világok
között félúton senki sem vagyok.

A harang már ütött.
Délelőtt kilenc óra van.
Elhagyott tsz istállók között
álldogál nyomtalan
a semmi.

Keresztben egy nádtetős, óriás ól sarkán
kedvesen vigyorog a szél,
mint egy képtelen kazalban tarkán
komposztálódó levél;
a semmi

Koplaló legyek keresnek helyet
izgágán pattogva a falon;
érezni kell ezt, látni nem lehet,
hogyan tornyosul, ott egy kőhalom,
a semmi

A diófa ágán sugarával hintázik
a butácska, reggeli nyár,
s a nyár mellett kötélen lengő másik
alakban hűl a halál,
a semmi

Jövendőmondóka

unalmas a szépség
a macskaköves vízesés
s a vízköves makacs út

csokoládés fánkot
árulok a nemzeti parkban,
pedig világörökség akartam lenni

sokkal drágább itt a fánk
mint a TESCO-s tömeges
de ugyanaz az íze