I. Helen története 

Éppen a barátom, Sherlock Holmes lakásán időztem, a Baker Streeten, amikor ez a történet megesett. Egyik kora reggel, egy feketébe öltözött fiatal asszony látogatott meg minket. Fáradtnak és szomorúnak tűnt, az arca fehérben játszott.
– Félek! Mr. Holmes, félek a haláltól! – mondta zokogva a nő. –Kérem segítsen nekem! Még harminc se vagyok, és nézze az ősz hajamat! Úgy félek!
– Csak üljön le és mondja el a történetét – kérte kedvesen Holmes.
– A nevem Helen Stoner – kezdte el történetét a kisasszony – és a mostohaapámmal élek, Dr. Grimesby Roylottal, közel a városhoz. A családja régebben gazdag volt, de akkora már elszegényedtek, mire a mostohaapám megszületett. Ezért később orvosnak tanult, és Indiába utazott. Ott találkozott és kelt egybe az édesanyánkkal, amikor még én és az ikernővérem, Julia, kicsik voltunk. Ahogy látja, az édesapám meghalt.
– Az anyjának esetleg volt pénze? – kérdezte Sherlock.
– Ó, igen, az anyámnak sok pénze volt, és így a mostohaapám sem volt többé szegény.
– Meséljen még róla Stoner kisasszony – kérte Holmes. –Nos, ő egy elég agresszív ember. Indiában egyszer megharagudott az egyik szolgájára, és megölte. Emiatt börtönbe zárták, és miután kiszabadult mindannyian Angliába költöztünk. Az anyám 8 évvel ezelőtt halt meg balesetben. A mostohaapám örökölte meg minden pénzünket, de ha én, vagy Julia férjhez megyünk, akkor 250 font évi járadékot kell fizetnie utánunk.
– És most vele élnek – állapította meg Holmes.
– Igen. Egész nap csak otthon van, és sosem fogad vendégeket, Mr. Holmes – válaszolta Helen. – Idővel egyre erőszakosabb lett és sűrűn összebalhézott a környékbeli lakosokkal. Már mindenki fél tőle, és elfutnak előle ha meglátják. Az egzotikus vadállataitól is félnek, amiket szabadon eresztett az udvarban. Egy barátja küldte őket neki Indiából. És nem az állatok az egyetlen vadak a kertben, hanem még a vándorcigányok is ott laknak. A mostohaapám szereti ezeket a vadembereket, arra járkálhatnak nálunk fel és le, amerre csak a kedvük tartja. Én és szegény Julia nagyon boldogtalanul éltünk. Szolgáink sincsenek. Mindig elmenekültek tőlünk a mostohánk miatti félelemtől, ezért minden munkát magunknak kell elvégezni a ház körül. Julia alig volt harminc, amikor elhunyt, és olyan ősz volt a haja, mint most nekem.
– Mikor halt meg? – kérdezte Sherlock Holmes.
– Két évvel ezelőtt hagyott el, és éppen ezért vagyok most itt. Nem tartottuk senkivel sem a kapcsolatot a környékről, de néha meglátogattuk pár családtagunkat, akik London környékén élnek. Julia ott ismerkedett meg egy fiatal férfival, aki feleségül kérte őt. A mostohaapám beleegyezett, de ezután a testvérem kis időn belül meghalt.
Stone kisasszony a kezébe temette az arcát és ömlöttek a könnyei egy percig. Sherlock Holmes eddig csukott szemmel hallgatta a történetet, de most felnyitotta a szemeit, és Helenre szegezte őket.
– Mondjon el mindent Julia haláláról! – kérte.
– Mindenre élénken emlékszem. Borzalmas időszak volt a számomra – válaszolta –. Mind a három hálószoba a földszinten található. A mostohaapánké a sorban az első. Rögtön utána következik Julia szobája, majd legutoljára jön az enyém. Mindegyiknek az ablaka a kertre néz, az ajtaja pedig a folyosóra nyílik. Egyik este az apánk a szobájában szívta az erős indiai cigarettáját. Julia nem tudott aludni az erős szagától, ami átszivárgott a hálójába, így átjött hozzám beszélgetni. Mielőtt visszatért volna megkérdezte tőlem „Helen, te hallottál valaha füttyszót az éjszaka közepén?” Meglepődtem a kérdésén. „Nem” – válaszoltam. „Érdekes” -állapította meg. „Néha hallani szoktam egy hangot, de nem tudom honnan jöhet. Te miért nem hallod?”  Felnevettem. „En mélyebben alszom, mint te.” Julia ezután visszament a szobájába és magára zárta az ajtaját.
– Miért zárkóztak be? – tudakolta Sherlock Holmes.
– Féltünk a vadállatoktól és a vándorcigányoktól – válaszolta a kisasszony.
– Folytassa – kérte Holmes.
– Nem tudtam elaludni aznap éjjel. Vihar tombolt odakint, esett az eső és fújt a szél. Hirtelen egy női sikolyt hallottam, a testvérem hangja volt az. Kifutottam a folyosóra, és akkor meghallottam azt a fütyülést is, majd valami fém koppanását a földön. Nem tudom, mi lehetett, ami kiadta ezt a hangot. Odafutottam a nővérem ajtajához. Kinyitotta azt, de rögtön utána összeesett a földön. Falfehér volt az arca és hullottak a könnyei. „Segíts, segíts nekem Helen! Beteg vagyok, haldoklom!” Köré vontam a karomat és szörnyű hangon felzokogott „Helen! Ó Istenem Helen! A szalag volt! A pöttyös szalag!” Szeretett volna többet is mondani, de már nem tudott. Odahívtam a mostohaapámat aki megpróbált segíteni rajta, de már nem tehettünk érte semmit. Az én édes, drága nővérem meghalt.
– Biztosan hallott füttyszót és fémes koppanást? – kérdezte Holmes.
– Azt hiszem – mondta Helen –, De nagyon viharos volt az az éjszaka. Talán rosszul hallottam. A rendőrség sem értette, hogy mitől halt meg a testvérem. Az ajtaja zárva volt, és senki sem juthatott be a szobájába. Nem találtak mérget sem a szervezetében. És mi az a „pöttyös szalag”? A cigányok hordanak valami hasonlót a nyakukban. Szerintem a félelembe halhatott bele, de nem tudom mitől félhetett annyira. Talán a cigányoktól. Ön mit gondol Mr. Holmes?
Holmes elgondolkodott ezen egy percig. – Hmm –mondta. – Ez nehéz kérdés. Folytassa, kérem.
– Ennek már lassan két éve – mesélte tovább Helen Stoner. – A nővérem nélkül nagyon magányosnak éreztem magam, de egy hónapja az egyik kedves barátom feleségül kért. A mostohám beleegyezett, így hamarosan egybe kelhetünk. De két napja át kellett költöznöm a nővérem hálójába, mert az enyémnek felújítják a falát, és tegnap éjjel újra hallottam azt a fütyülést! Azonnal elmenekültem otthonról, egyenesen ide Londonba, hogy a segítségét kérjem. Kérem segítsen nekem Mr. Holmes! Nem akarok meghalni, mint ahogy Julia.
– Gyorsan kell cselekednünk – mondta Holmes. – Ha ma elmegyünk az otthonába, meg tudjuk nézni ezeket a szobákat a mostohaapja tudta nélkül? – Ma Londonban van, így nem futhatunk vele össze. Oh, annyira köszönöm Mr. Holmes, máris jobban érzem magam.

II. Holmes és Watson megnézik a házat 

Holmes még reggel elment valahova, de ebédidőre már vissza is tért. Ezután levonatoztunk vidékre, majd taxit hívtunk Dr. Roylott házáig.
– Nézd – fordult felém Holmes – a mi veszélyes Roylott barátunknak szüksége van a lányai pénzére, mert csak évi 750 pengő üti a markát a halott felesége után. Ennek néztem utána ma reggel. De a cigányok, a füttyszó és a szalag… ezek sokkal bonyolultabb kérdésnek tűnnek, de azt hiszem megvan rájuk is a magyarázat.
Amikor megérkeztünk, Helen Stoner megmutatta nekünk mindhárom hálószobát. A sajátjával kezdte.
Miért kell felújítani a szobájának a falát? – kérdezte Holmes. – Nem látom szükségét, semmi baja.
– Igaza van – értett egyet az asszony. – Szerintem ez csak egy ürügy arra, hogy át kelljen költöznöm a nővérem szobájába.
–  Igen  – erősítette meg Holmes.
Ezután átmentünk Julia szobájába, és Holmes nagyon alaposan megvizsgálta az ablakokat.
– Senki sem tudna kintről bejönni ezeken keresztül – mondta. Ezután alaposan körbenézett a szobában is.
–  Miért lóg itt ez a csengőzsinór az ágy fölött?
– A mostohám szerelte fel ide két éve azért, hogy ezzel hívhassuk a cselédeket, de sosem vettük hasznát, mert nem volt cselédünk. Ekkor építette be ezt a szellőzőt is a falba a saját szobája és e szoba közé.
Holmes meghúzta a zsinórt.
– De ez nem is működik – mondta. – Milyen érdekfeszítő. És éppen a szellőző mellett lóg. Ez is furcsa. És miért pont a belső falon van az a szellőző? A szellőzőket logikusan egy külső falon szokás elhelyezni.
Ezután átmentünk Dr. Roylott szobájába is. Holmes észrevett egy nagy fémládát a fal mellett.
– A mostohaapám üzleti papírokat tart benne – magyarázta Helen.
– És esetleg macskát is tart benne? – érdeklődött Holmes. – Nézzék! A láda tetején van egy tálkányi tej. Nos , Stoner kisasszony, úgy gondolom, hogy veszélyben forog az élete -figyelmeztette. – Ma este én és Watson barátom a nővére szobájában fogjuk tölteni az éjszakát, ahol magának kellene aludnia.
Helen és én meglepődve bámultunk rá.
– Igen, ezt most muszáj. Kiveszünk egy szobát valamelyik vidéki fogadóban. Amikor az apja elmegy aludni, tegyen ki egy gyertyát a nővére szobájának az ablakába, és hagyja nekünk nyitva. Aztán menjen vissza éjszakára a saját, régi szobájába, mi pedig ketten bemászunk a nyitott ablakon a testvéréébe. Ezután nincs más dolgunk, mint megvárni a fütyülő és a koppanó fémes hangot.
– Hogyan halt meg a nővérem, Mr. Holmes? Már tudja? Kérem mondja el nekem is! – kérlelte Helen, miközben gyengéden megérintette Sherlock Holmes karját.
– Még utána kell járnom pár kérdésnek, mielőtt elmondom magának, kisasszony. Most a viszontlátásra, és ne féljen – válaszolt.
Miközben a városka felé sétáltunk, Holmes figyelmeztetett, hogy a mai este veszélyes lesz.
– Roylott egy nagyon romlott ember.
–  Ha tudok segíteni Holmes, akkor mindenképp magával tartok – mondtam.
– Köszönöm Watson! Szükségem is lesz a segítségére. Látta azt a csengőzsinórt és azt a szellőzőt? Már tudtam a szellőzőről mielőtt ide jöttünk volna. Egyértelmű, hogy így van egy lyuk a két szoba között. Ez megmagyarázza miért érezhette Helen nővére Roylott cigarettájának a szagát.
– Holmes, drága barátom! Hogy lehet ennyire eszes? – csodálkoztam.
– És látta azt az ágyat? Oda volt rögzítve a padlóhoz. Így nem lehet áthelyezni. Valamiért ott kell maradnia a kötél alatt, ami pedig a szellőző mellett van.
– Holmes! – felhördültem. – Már kezdem érteni! Micsoda szörnyű bűntény.– Igen, ez az orvos egy nagyon okos ember. De azt hiszem mi meg tudjuk állítani, Watson.

III. Az éji halál 

Még aznap este visszamentünk a házhoz. Amikor megláttuk Helen Stoner gyertyáját az ablakban, óvatosan bemásztunk rajta, és csendben várakoztunk sötét hálóban. Három órán keresztül vártunk mozdulatlanul. Egyszer csak fény gyúlt Mr. Roylott szobájában és hangokat hallottunk kiszűrődni felőle. De semmi sem történt, így tovább várakoztunk a sötétben. Aztán újabb hangot hallottunk, egy másik, nagyon halk hangot… Holmes hirtelen felugrott és teljes erővel megütötte a csengőzsinórt.
– Látja Watson? – kiáltotta.
De nem láttam semmit, csak egy halk sziszegést hallottam. Mindketten felnéztünk a szellőzőre, és hirtelen egy szörnyű sikolyt hallottunk kiszűrődni a mellettünk lévő szobából. Aztán újra csöndbe borult az egész ház.
– Ez mit jelentsen? – kérdeztem remegő hangon.
– Vége van – nyugtatott meg Holmes. – Menjünk és nézzük meg!Bementünk Dr. Roylott szobájába. A fémláda nyitva állt. Roylott egy széken ült és a szemeit a szellőzőre szegezte. A nyaka körül egy furcsa pöttyös szalag tekeredett. Halott volt.
– A szalag. A pöttyös szalag – mondta Holmes nagyon halkan. A szalag megmozdult és felénk fordította a fejét. – Legyen óvatos Watson! Ez egy kígyó, egy indiai kígyó, és a mérge rögtön végzetes. Roylott azonnal meghalt. Vissza kell tennünk a kígyót a ládába.
Holmes nagyon-nagyon óvatosan megfogta a kígyót és visszatette a ládába.
– De honnan tudott a kígyóról Holmes? – kérdeztem.
–Először Watson, azt gondoltam, hogy a cigányok tették. Aztán megértettem. Rájöttem, hogy valaminek talán le kell jönnie a szellőzőn át, a zsinórón keresztül, egészen az ágyig. És ott volt a tej is – tudniillik a kígyók is isznak tejet. Aztán Roylott könnyedén be tudott szerezni indiai állatokat. És mivel orvos volt, így tudhatta, hogy ennek a kígyónak nehéz kimutatni a mérgét egy halott testben. Így minden este beletehette a kígyót a szellőzőbe, ami lemászott a zsinóron át az ágyhoz. Mivel természetesen senki sem szerezhetett tudomást a kígyóról, így minden éjjel füttyszóval hívta vissza a helyére. A koppanó fémes hang pedig a fémláda ajtajának a hangja volt, amit bezárt. Talán a kígyó többször is leereszkedhetett a zsinórón az ágyba mielőtt végleg megölte Juliát. És Helen is majdnem áldozatául esett a bestiának. De ma este, amikor megütöttem a zsinóron mászva, feldühödhetett, visszamászott a szellőzőn keresztül és lecsapott a doktorra. Egyáltalán nem érzek szánalmat iránta.
Nem sokkal ezek után Helen Stoner hozzáment a fiatal kérőjéhez, és megpróbálta elfelejteni a nővérének és mostohájának szörnyű halálát. De sosem tudta igazán elfelejteni a pöttyös szalagot.

 

Fordította: Rózsa Lilla

 

Eredeti szöveg:

Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes Short Stories: The Speckled Band

http://www.lemauff.fr/short_stories/Sherlock_Holmes_Speckled_Band.pdf

(utoljára megtekintve: 2019. 02. 10.)