Aki értett a madarak nyelvén

Nem láttam többet, fiam, abból a leányból, mint a vékony, hófehér lábait, amiket úgy tudott kapkodni, ha munkáról volt szó, hogy ihaj. Olyankor, mint a féleszű iszkolt el, ha zárva volt az aranykapu, akkor is átugrotta. Lusta egy leány volt, na, de azért szerettem – teszi hozzá félvállról Böske néni, s kukoricát hint a tyúkoknak. Egy dologhoz értett igazán a naplopáson kívül, a madarakhoz. Én nem tom’, miféle boszorkányság lehetett ebben a lányban, de ááú mondom, fiam, utánozni tudta a hangjukat, sőt megértette őket. Sokszor hajnalig kint volt a csűr mellett, guggolt a piros pokrócán és kokettált a falu összes madarával. Odagyüttek a kezére, lábára, belegabalyodtak a hosszú, fekete hajába. Há’ borsózott is tőle a hátam olyankor. Gondúltam, egyszer tán belőle is madárka lesz. A férfiak nem érdekelték, elhajtotta őket, félt tőlük. Vagy önnönmagától, ki tudja már azt. Ha kérő jött látogatóba, elbujdosott a gesztenyefa legfelső ágára. Há’ nem volt teljesen épeszű a lelkem-bogaram.

Dédi, elmesélné, hogy halt meg a Lujza? Há, fiam, nincs azon sok mesélnivaló. Én mindig mondtam neki, hogy ne madaraskodjon annyit, mert megszólják. Tudod, milyen ez a falu, látnak valamit, aztán egybül elkezdenek pletykálni. Ami, tudod, kisfiam, gerjeszti magát, dagad. Elegük lett a hóbortos leány hajnali madárműsorából. Há, fiam, hogy is mondjam neked, hogy is mondjam, na … levették a műsorról. Én arra keltem ki az ágyból, hogy kopogtatnak, a pap állt előttem: Isten akarata kifürkészhetetlen, Böske néni.

Másnap délben eltemettük a Lujzit.

Illusztráció: Marco Paludet – Monument

Vélemény, hozzászólás?