Anonim költők klubja
(Cercul poeţilor anonimi)
Adrian vagyok
évek teltek el amióta már nem írok
sajnálom akkor is ha téves minden amit csak csinálok
és hiába tartom magam zseniálisnak mint mittudomén hányan
még több millió ember
ezen a világon meg a túlvilágon.
Sikerült megtennem az első lépést
a gyógyulás felé még így is hogy nem akarom
még érzem hogy bele kell döfnöm a tűt
minden ujjamba mintha bénák lennének
kis erecskék majd vízesések
de nem érzek már semmit és a világ
legerősebb drogja sem segít rajtam.
Sem a Szóma sem az Ayahuasca.
Amikor látok egy nőt – édes mint a méz
nyomába eresztek egy raj darazsat hogy
tartsanak most fátylat neki.
Megvannak a teátrális mozdulatok
a cirkuszi mutatványok.
Órákig bámulom a galambokat
ahogy ott ülnek a magasfeszültségű drótokon.
Amikor a medve hibernál
a szívverése lelassul
ez történt velem is.
A harag lecsillapodott majd eltűnt.
És mint egy növény – úgy érzem magam.
Gyenge vagyok de csak annyira mint egy húsevő növény.
Amiken átmentem
gyorsan fejben átismétlem
az életemet ahogy lepereg a szemeim előtt másodpercek alatt
semmit sem bánok
a gyáva pillanataimon kívül
amiért nem lesz bocsánat
még az Utolsó Ítéletkor sem
amikor megkísértenek az elíziumi mezők
és a kátrányos kazán.
Szeretnék segíteni az újonnan érkezőknek
abban hogy kinyithassák szemeik mielőtt egy koporsóban tennék meg ezt
bebalzsamozva és beöltöztetve rendruhájukba
amikor már csak az élve eltemetés
tortúrája jöhet még.
Gyerekkoromban vad voltam
idővel háziasodtam
utáltam akkor a lányokról témázni
de mikor megmutatták
a csodát ami a fajtájukban rejlik
sokkal később mint másoknak
utálatról áttértem szerelemre
és főként egy kíváncsiskodó, tiszteletteljes félelemre.
Még amikor láttam a bugyikat
kilátszani a farmerből
kitakarva és feltárt
domborulatokkal
domináns repülő főemlősök sokszínű
univerzumokból amelyek minden irányba röpködnek
növények és csillagok tengelyei körül
vagy akaratom körül amelyik semmissé lett téve.
De amikor felém fordultak
az exponenciális erejűvé hatványozott félelem
tovább nőtt és életre keltek a halálfejes pillangók,
amelyekről később megtudtam hogy a
lelket jelképezik.
És életre kelt még
a pólóján a mellnél lévő halálfej is
amikor úgy tűnt hogy indiszkréten bámulom
pedig nem tudtam másra gondolni
mint halálra és szomorúságra
és arra hogy el fog hagyni
főleg hogy minden csajszinak olyan
mosolya volt, mint a Vigyori macseké
– ez tökéletesen megmagyarázza a paranoiámat.
Tudtam hogy ott a rúzs alatt
az a vér bújik meg
amit fiatalságuk óvására szívnak a boszorkák
de a világon a legördögibb terv
amire csak gondolni tudtam
az volt hogy titokban mind azt tervezgetik
hogyan hagyjanak el.
Mindenféle félelmeim összevegyültek a bogaraktól
való félelmemmel ezért nem tudtam szeretni
senkit
azon kívűl
akiről éreztem hogy szenvedést okoz majd
senki mással egész életemben
mintha csak levágták volna a lábam
aki felgyújtotta a fényeket
megölte a szúnyogokat
és időről időre
az égő köré gyűlt pillangókat.
Végülis nem tudom mit keresek én itt
és mit mind beszélek erről nektek
másnak sokkal több baja van mint nekem.
Száva Csanád fordítása
Adrian Diniș (1986-2018) román költő. Bukarestben született és élt, informatikát tanult, majd filológiát a Bukaresti Egyetemen. Több romániai folyóiratban publikált: Tribuna, Dacia literară, Poesis International. Első kötete Poezii odioase de dragoste / Borzalmas szerelmes versek (Vinea, Bukarest, 2010) címmel jelent meg. Több fontos antológiába is bekerültek versei, mint például Cele mai frumoase poeme din 2010 (Tracus Arte, Bukarest, 2011), Cu fața la perete (Brumar, 2013), Számos díjat kapott, egyebek mellett: Porni Luceafărul (2008), Tudor Arghezi (2008), Provers (2007, 2008, 2009). Fiatalon, 2018-ban halt meg stroke következtében. Posztumusz kötete Toate zborurile au fost anulate / Minden járatot töröltek (Casa de Editură Max Blecher, Beszterce, 2020).