Nem volt egyszerű
menekülni a tömegsírból.
Megszökni ottfeledve
bakancsot, fél pár kesztyűt,
sértetlen sorokat a spirálfüzetfüzetben,
fekete szavakat, lassan pirosra változókat,
fagyoskodó kis halottaimat
sem értesítve,
hogy elmegyünk, el,
illanóban a hősi csaták, az eskü,
agyő rögök, gyökerek,
agyő fölöttünk nyargaló szél!,
mert vár még egy alig-idegen élet,
csontbánya múlttól élesztő jövőig
gőzölgő maszkjait mutogatván.

Nem egyszerű
a tömegsírból menekülni,
szabad ég alatt
leöblíteni a ragacsos agyag, iszap,
a pipacsszín törmelék tapaszát,
múlt nyarak virágporaként
a sárga földet,
kimosakodni,
lesikálni az arcról
a rézrozsda, csupasz terrort,
akár e szegényes igyekvést
hamuvá,
füstbe,
antigonétlanul
a ragadozó temetetlenségbe.