„…Egy bizonyos: világszerte kevés manapság az a vallásos versszerző, aki Thomashoz (és az egykori vallásos tollforgatókhoz) hasonlóan a deus absconditus, a rejtőzködő, illetve a metaforák csipkebokrába rejtett Isten költőjének vallja magát. A. M. Allchin *Imádság mindenek fölött* című könyvében meggyőzően fejtegeti ennek az elhallgatásokban gazdag képes beszédnek az erejét a hagyományos walesi költészetben, s elsőként éppen R. S. Thomast nevezi meg a legszentebb név ki-nem-mondásával, illetve a szüntelen kételyek és vívódások közepette is a Teremtő létét bizonyító és igenlő alkotók sorában.”

(A fordító, PETRŐCZI ÉVA előszava R. S. THOMAS verseihez)

(Kötetben:  R.S. Thomas, Egy pap, népéhez, ford. és előszó: Petrőczi Éva, illusztrálta: Békési
Sándor, Szenci Molnár Albert Egyházművészeti Intézet és Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2007, Bolti ár: 1500 Ft)

 

A TÁVOLLÉT
(The Abscence)

E jelenlét-szerű

nagy hiány kényszerít,

hogy megszólítsam, a válasz

remény nélkül. Olyan szobába lépek,

amelyből éppen eltávozott

Valaki, fogadócsarnoka ez Annak,

Aki még meg sem érkezett.

Nyirbálgatom a nyelv

ódon ellentmondásait, de ettől

még nem lesz jelenvalóbb. Őt felidézni

a gének és molekulák se kaptak

nagyobb hatalmat, mint a választott nép

oltárairól felszálló tömjén. Minden párhuzamom,

szavam esendő. Erőm ugyan mi másból származhatna,

mint Tőle megfosztott, üres lényemből,

az űrből, amely Benne aligha kelt iszonyatot?

 

A SZÓ
(The Word)

Egy tollat nyújtott valaki, s így szólt hozzám az Úr:

„Írd le, mit jelent embernek

lenni”. És hosszasan habozott

kezem az üres papír felett,

míg végül, akár egy eltévedt

utas lábnyomai, betűk

jelentek meg a papír

haván, s olvashattam

a szót „magányos”. Mozdult kezem,

hogy kitöröljem; de a lét

ablakában várakozók egy emberként

kiáltották fülembe: „Így igaz.”

FARIZEUS – HUSZADIK SZÁZAD
(Pharisee – Twentieth Century)

Uram, más voltam, mint a többség.

Amíg ők dolgoztak, nyüzsögtek, iddogáltak,

A vadonban tanyáztam én, s a töprangés

A csontomig hatolt. Tollamon átfutott

A szív költészete, miként a vér.

Amíg sokan az autóikban pöffeszkedtek,

Én térdrehulltam, megköszönve

Az ama percre jutó kegyelmet.

Észlelték mindezt, persze. Bivalytüdejük,

Hordómellük és erős testük felém

Sok alig-észlelt tréfát megeresztett.

Megnyúlt arcom, hosszú hajam

Felingerelt őket: röhögtek nagyképűen,

A sír szelében dőzsölő megannyi lélek.

 

NAGYPÉNTEK

(Good Friday)

Nyugalom volt. Az őrszem ugyan mi

mást kiálthatott, mint hogy a kilencedik

óra ez, s hogy közeleg a vég? Fölszállt a

sötétség lassan, de meg

senki sem világosodott. És ácshoz

méltó módon tette

dolgát az ács: a kereszt mesterből

művésszé emelte őt.

 

 

HEGYI KARÁCSONY

(Hill Christmas)

Megérkeztek a havon át, a kenyér

még tisztább havához, hatalmas mancsukkal

meg-megtapogatták, úgy kóstolgatták,

mint az állatok, belenéztek a kehelybe aztán,

ahol felragyogott a bor, úgy érezték,

karcolja nyelvüket, megremegtek, akár

bűnre-emlékezőben és kiéhezett szívük

kevés időre meghallotta a szeretet szavát.

Felállván visszatértek szegényes

hajlékaikba, a sivár decemberi fénytől

leleplezetten. A horizonton felrajzolódott

a kicsiny, kőfal-kerítette mező,

a fával, amelyre a zord idő felszegezte

az e világra könyörgött, megrémült testet.

EGY FALUSI TEMPLOMBAN

(In a Country Church)

Egy szót se szólva térdepelt,

Csak a szél dala húzta még szomorúbbra

Az üvegablak komoly szentjeinek ajkát,

Vagy láthatatlan szárnyak suhogása.

Nem angyalok, csak denevérek, a tető alatt.

Térdepelt hosszan, a csöndre ügyet se vetve,

S meglátta, amint a sötét töviskoronában

Felizzik a szeretet, s a száraz fán

Egy emberi test gyümölcse felaranylik.