A szemem láttára öregszik meg
az arcom
Elfogadom az isteneimet
és valószínű hogy
Jónás  is elfogadta a bálnát
még a nagy meditáció előtt
a nagy csönd előtt
még mielőtt a sóbordát
kikotorta
Alábukás-prédikálás ezt gyakorlom
az évszaknak megfelelő
legmagasabb sziklán
És ugrás előtt
mindig imádkozom Istenhez
hogy ne lehessen a háború
tőlem teljesen független
Mert volt úgy hogy
tanított engem a szent
És előfordult hogy meg is súgta
a tűz útját
a nyolcadik régióban
Van egyfajta katasztrófa kiválasztódás
ami határozottan megmutatja magát
Olyasmikben
mint az orosz lány figurája
aki átmegy a játszótéren
a műanyagtáska belsejében
3 őszibarackkal operál
mintha nyilas volna
aki épp az augusztusi
napfonaton parádézik
az arany nyílvesszőivel
Az arcom megjelölődik
forradalmakkal és jóddal
rézszilánkokkal
és azzal a mély csönddel
mint mikor a fekete angyalkák
a cukrozott kávéjukat isszák
A hátamra veszem
a műanyagkardot
ami felaprítja a felhős párkánydíszt
a jegy és az aszcendens között
Igen egyre jobban közeledek
az aszcendensemhez
mialatt lassan megbékülök a Napommal
Elfogadom a hőseimet
akik már itt vannak
és akik majd még csak ezután jönnek
Kiszabom a találmányaikat
de mindenesetre
még mindig a zsebemben tartom
az ötdolláros bankjegyet amivel
a nomád ajándékozott meg
aki a sivatagban énekelt.

(2014.)

Lipp Márta fordítása

Matilde Campilho (1982. december 20. Lisszabon) portugál költő. 2010 és 2014 között Lisszabon és Rio de Janeiro között ingázott,  Lisszabonban szerkesztőként, Rio de Janeiroban újságíróként dolgozott. Ez idő alatt jelent meg az első verseskötete 2014-ben, Jóquei (Zsoké) címmel. 2015-ben elnyerte a Teixeira Költészeti Nagydíjat.