Engem ennél a szaros cégnél mindenki csak baszogat. Hogy nézd a kocka programozó így, nézd a nagy mágus úgy. Mintha nem mindenki abból a programból élne, amit én fejlesztek. Kis, szaros cég, heten vagyunk, beférünk egy transporterbe, de a többi, az mind ingyenélő, a marketinges, meg a pályázatíró, meg a titkárnő, meg az a köztörvényes főnök, meg a seggfej fia. Csak a Flash, az nem baszogat. Ő a másik szoftverfejlesztő. A másik öt a mi vérünket szívja.

De a Flash, az nagyon fura. Tőzsdézik. Keveset beszél, akkor is csak melóról, de azt tudom, hogy tőzsdézik. Ki akar jutni innen. Engem a pénz nem érdekel, nekem megvan a saját szórakozásom. Tizenhatodik szintű paplovag vagyok, Byarron védelmezője, a Sárkány Gyermeke, és Erion városában külön hely van fenntartva a számomra Torozon Tavernájában. Ott van réztáblán a nevem, és megkeserüli, aki nem áll fel onnan, amikor megérkezem.

Nem várom el, hogy bárki bármit megértsen. Amíg az én munkámból élnek, addig tehetnek egy szívességet. Nem vagy normális, seggfej! Majdnem koccantunk az autópályán. A főnök idióta fia vezeti a transportert, úgy vezet, mint egy gimnazista a gokart-pályán. Tízre jönnek a kontrollerek, fél nyolc van, húsz kilométerre vagyunk Bicskétől. Jó időben vagyunk. Különben is, a marketinges picsa miatt indultunk negyed óra késéssel, majd kirakjuk őt az előszobába, hogy tartsa fel őket, ha mégis előbb érkeznének.

Este nyolcra haza kell érnem Pestre, mert jönnek át a srácok. Én leszek ma a játékmester, és különleges kaland várható: sárkány-tünde félvérek fognak a csapat táborhelyére törni, épp, mielőtt a vámpírúr ellen vonulnánk. Egy kolostorba fogunk menekülni, de azt még nem találtam ki, hogy kiket találunk majd ott.

Hét ötven, megállunk a ház előtt. Utolsó ház, utána már szántóföld. Én nem tudom, hogy hiheti el bárki, hogy itt működik a cég, de a főnök azt mondta, rendben lesz, csak ne essünk ki a szerepünkből. Bevisszük a székeket, az asztalokat, a számítógépeket, a nyomtatót, a mappákat, a kartotékokat. Még a kávéfőzőt is. Nem hordár vagyok, basszameg! Flash is morog, pedig az egy nagyon békés srác. A nagypicsájú marketinges bezzeg nem cipel semmit, csak egy pár mappát. Berendezzük a töküres házat, másfél óra alatt. Cigi még belefér, gondolom. A főnök ráncolja a homlokát. Ha Pesten lennénk, fél tízkor akkor is kimennék cigizni, mondom.

Kilenc negyvenkor a főnök berendel a ház elől. Ülj be a gép elé, és programozz, mondja. Programozzak, jó vicc. Elkezdek egy tetris-t írni C++-ban, haha! Senkinek nem tűnik fel, se a főnöknek, se a tökkelütött fiának, pedig elvben az is valami műszaki főiskolára járt. Flash ránéz a monitoromra, röhög. Csöngetnek.

Megjönnek a kontrollerek. Biccentek, de nem engem néznek, hanem a papírokat. Tizennyolc dosszién van EU-s zászló, ennyi papír kellett ahhoz, hogy azt a szaros ötmillió forintot megkapjuk. Meg a közép-magyarországi régión kívüli telephely. Mert a vidéket fejleszteni kell. Hát én a magam részéről most épp egy tetrist fejlesztek, basszátok meg, mert az egész szerepjáték miatt, hogy leköltözünk egy napra Pestről Bicskére, nem tudok haladni a munkámmal. Az nem úgy van, hogy másfél órára berakják az embert egy szobába, és akkor programoz. Ahhoz el kell mélyülni. Ahogy a kontrollerek a papírokban. Dél van, az egyik megkérdezi: hol szoktak ebédelni? Mindenki összerezzen. De a főnök mosolyog, és azt mondja: mindennap más munkatárs gondoskodik a kajáról. Mert olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Most én hoztam brassóit.

Ülünk a konyhában, esszük a brassóit. A krumpli ízetlen lett és szivacsos a mikrózástól. A kontrollerek bárgyún mosolyognak. Mit fejlesztenek mostanság, kérdezi az egyik. Elkezdem mondani, fél percig követik, aztán visszatemetkeznek a brassóiba. Abbahagyom. Legszívesebben felállnék és visszamennék a gép elé, de jó képet kell vágnom ehhez az egészhez. Elképzelem, hogy tizenhatodik szintű paplovagként a plusz négyes jáde buzogányommal miszlikbe töröm a fejüket.

Kimegyek cigizni. Flash is jön, pedig ő nem cigizik. Meg a pályázatíró, az a kis kretén is. Meg a főnök fia. Kinn állunk négyen, kussban. Aztán a főnök kiinteget az ablakon, hogy visszamehetünk. A két kontroller mosolyog, mint a jóllakott napközisek. Leszopta őket a titkárnő és a marketinges? Vagy kaptak két bélelt borítékot? Nem vagyok rá kíváncsi. Csak tűnjenek már el. Elköszönnek, az egyik azt mondja, hogy papíron minden rendben van, és további jó munkát itt Bicskén. Nem tudom eldönteni, hogy volt-e irónia a hangjában, amikor azt mondta, hogy Bicskén. Viszlát, mondom, visszaülök a gépem elé, és tovább írom a tetrist, de úgy, hogy minden elem, miután leért, azonnal menjen vissza felülre, ahonnan jött.

Fél órán át még ülünk, hátha visszajönnek, aztán elkezdjük lebontani az irodát. Egy óra alatt berakunk mindent a transporterbe, irány Pest. Kuss van, a főnök hátrafordul, megkérdezi tőlem, hogy megyek-e ma is játszani. Igen, mondom, ma sárkány-tünde félvérekkel fogunk megküzdeni.

A főnök fia meg a marketinges picsa kuncog, amíg beszélek. Flash a telefonján nyomkod valami tőzsdés appot. A főnök úgy csinál, mintha érdekelné, de tudom, hogy fejben még mindig azon kattog, hogy vajon mit fognak jelenteni a kontrollerek. Mindjárt megérkezünk, kábé két óra alatt visszarendezzük az irodát a Bartók Béla úton, és mehetek haza. Öt óra van, sötétedik. Mire leszáll az éjszaka, végre megint tizenhatodik szintű paplovag leszek.