A védőnők: Gizi, Klári, Rózsi. És persze Sebők T. Marika. Ő a negyedik.

Négy nevet kapott Katja a védőnői szakszolgálatnál, négy „hozzáértő, tapasztalt kolléganő” nevét, akik szinte „mindent tudnak” a gyerekvédelemről. Mindent tudnak, de újságoknak nem nyilatkozhatnak. A személyiségi jogok, ugye érti? Katja bólogatott.

Nos, Őrskúton amúgy nincsenek botrányok. Persze átmennek rajta a kamionsofőrök. Megállnak, összeszedik a lányokat, de ennél nagyobb botrány nem történt ebben a csendes kisvárosban.

 

 Először a Gizi. De az öt lány közül egyik sem tartozott az ő körzetébe.

Rita, a kis jugoszláv? Nem foglalkoznak a védőnők tizenkét évesnél nagyobb gyerekkel, ha nincs szemmel látható betegségük. Neki nem volt – bár ha úgy vesszük, a szépség is betegség, legalábbis az a feltűnő fajta, amire csak úgy ragadnak a férfiak. És túl kedves volt, ha érti, megpróbált ebben az idegen városban barátokat találni.

Ahhoz képest, hogy egyik lány „sem tartozott a körzetébe”, Gizi mindegyiket név szerint ismerte. Dórit, Krisztit, Évit, Ritát, és még a falusi kislányt, Gyöngyikét is. De maga Gizi egy cseppet sem számított. Túl felületes volt, túlságosan szétszórt, és már-már facsarni lehetett belőle a szegénységet.

Erzsi, a barátnője ott lakott a szomszédban, de mint Gizi elárulta, kiíratta magát a körzeti orvossal, és most bébiszitterkedik Angliában. A lakáskölcsön! Nem lehet azt bírni.

Katja bólintott. A lakáskölcsönök!

A szegény Erzsit – ezek szerint – nem vesztegették meg a gyerekkereskedők.

–Tessék inkább Marikával beszélni! Ő mindenkiről mindent tud! Ez az élete, a gyerekvédelem!

De a térkép alapján előbb rá talált Szűcs Istvánné, Klári utcájára.

 – Szomorú eset – nyugtázta Klári. – De Amerikában is megtörténik. Mit lehet csinálni, eltünedeznek a gyerekek… Mit tudok én, egy alulfizetett védőnő tenni?

Széttárta a kezét, ám alig tudott a nyugtalanságán uralkodni.

De a gyerekekre haragudott, nem azokra, akik elrabolják őket.

Pedig nagymama volt, háromszoros, tiszteletreméltó, a lakása tipp-topp, a háta mögött ott dohogott egy legalább húszéves hűtőszekrény. Tiszteletreméltó szegénység.

Nem olyan otthon, ahova húsz éve aranyrudakat dugdostak.

Kávé, tea, ásványvíz? Katja helyet foglalt a konyhában, és végighallgatta Szűcsné kamaszokkal kapcsolatos tapasztalatait.

– Basznak ezek, basznak mind! Jár nekik a mobiltelefon, a koncertjegy, a szemfesték és még a megbocsátás is: anya, ma a barátomnál alszom, ne aggódj. De ki mindenki lehet barát? A fizikatanár, a harmincéves szomszéd, az úszóedző, a villanyszerelő. Dugd be, vedd ki! És még jó húsz évig eltartják a szüleik, mert még kislányok ők, akik sírógörcsöt kapnak, ha a tanárnő rosszat mer róluk mondani. Érts meg engem, visítják, és a szülőknek ugrani kell, mert ha nem, akkor szívtelennek tartják őket.

Klári, a fényképeken mosolygó unokái dacára nem szerette a tinédzsereket.

 – Hány évesen is lesz felnőtt egy lány? Hány évesen? Amikor először tehénnek nevezi az anyját, amikor már orálisan és análisan is, amikor saját bankszámlája lesz, vagy amikor megkeresi a pohár vízre valót?

–Tizennyolc évesen – felelt Katja.

Szűcsné harsányan felnevetett.

– A tizennyolc csak egy szám, ne felejtse el!

– Hogy visszatérjünk az elrabolt lányokra, ön azt hiszi, hogy saját akaratukból tűntek el?

– Miért? Maga azt hiszi, hogy kényszerítették őket? Hogy elfogták őket a nyílt utcán? Betuszkolták őket egy autóba?

– Talán boldogtalanok voltak.

– Ha baszni tudtak, mért nem voltak boldogak?! Az a Szenczi-lány, a Dóri majd felfalta a szemével a férfiakat. Lehetett neki nős, elvált, egyetemista, harmincas, pocakos. De neki nem való az iskola, mondta, ő nem akar tanár, orvos lenni. Mondjamitcsináljakklárinéni! Mileszvelemklárinéni? Velemsenkinemtörődik! Majd egy híres modell leszel, mondtam, persze viccből, mire az a kis majom, akinek a zongoraóráira havi tízezret költöttek, komoly képpel bólintott.

Szűcsné annyira hozzászokott a felháborodáshoz, hogy szünetet sem kellett tartania.

– Dehogy tuszkolták be egy autóba! Ment ő a saját lábán, hogy fotómodell legyen. És ott volt az Évik, a Dohákné kislánya! Apuka meghalt, anyukája meg majd belefullad a gondokba és a csekkekbe De hát érdekelte bármi más is a szemfestésen kívül a kis kurvát…? Tecciktudniengemnemértenekmeg… Ez az öt lány mind rossz gyerek volt, higgye el!

Katja sejteni vélte, mért születik ebben a városban ennyire kevés gyerek. Hiszen talán még mindig Szűcsné jár ki a frissen szült anyákhoz, ő az, aki elsőnek gratulál a jövevényhez, aki elmagyarázza tennivalókat az anyukáknak: na, nem mondd, aranyom, ha feküdni már ilyen jól bírsz, akkor mért nem mért nem törlöd meg, veszed fel, csinálod meg …

– De maga csak menjen, és beszéljen Marikával! Olyan kamaszlány nincs, akit ő meg ne értene! Hetven éves, de ő még nem fáradt bele!

Katja kihátrált az ajtón, hogy beszéljen végre a város legtökéletesebb védőnőjével. Gizi, Klári, Rózsi. Jön a Marika, a negyedik.

Marika, a makulátlan. Marika a tökéletes.

Katja elindult, hogy átverekedje magát a Jácintokon, Muskátlikon, Rózsákon, Hóvirágokon, át a virágnevű utcákon, át az izzasztó hőségen. Egy gyűrött várostérképpel a kezében, a boltból hazabattyogó őrskútiak legnagyobb döbbenetére.

A Muskátli utca nem egy úriasan árnyas utca volt, hanem egy szerény kis lakótelep. Otthonossá koptatott, apró lépcsőházak, tenyérnyi erkélyek. De az őrskútiak még itt is büszkék voltak a „kultúrájukra”: ezen a szánalmas kis telep minden sarkába, minden zsebkendőnyi kiszögellésébe díszbokrokat ültették. A virágillat csak úgy sistergett a hőségben.

Hogy lehet így élni? Ennyire szem előtt, ennyire kis helyen? Katja a veje Catal Hüyük-i ásatásán látott ilyen bérházakat: generációk összezsúfolva aprócska, nyilván ugyanilyen meghitté kopott lakásokba, igaz, ott még lépcsőházakra se futotta, az ilyen kőkori lakóparkokban a polgárok a tetőn át közlekedtek…

Itt szerencsére semmit sem kellett megmászni, Sebők T. Mária a földszinten lakott.

Hatalmas, fontoskodó test: üljön le ide, na, jó, de ne ide, csak oda, várjon meg, még egy percre felszaladok…

Marika eltűnt az emelet irányában, Katja pedig ott maradt az ablak előtt a tárva-nyitott lakásban. Hallgatta, hogy a szomszédban készülődnek a mosogatáshoz, megcsörren egy mobiltelefon, Marika tűzhelyén felbuzog a leves, érezte, hogy az émelyítő virágfelhőben valahol hagymát reszelnek…

Szerencsére Marika tényleg azonnal visszajött.

–Tudok mindenről, a kolléganőim már telefonáltak. A hírek úgy terjednek egy ilyen kisvárosban, mint a szagok.

Odalépett az ablakhoz, és fintorogva becsukta.

Szinte nevetségesen kövér volt, de kiegyensúlyozott, értelmes tekintetű, célratörő mozgású. Ha Katja gyerekkereskedő lett volna, aki álnok szándékkal érkezik Őrskútra, biztos, hogy ezt a védőnőt választja. Sebők T. Mária nyilván évtizedek óta úgy járt ki-be mások életébe, mint egy megbízható, hatalmas juhászkutya.

Nem kér kávét, teát? Ásványvizet?

Katja letelepedett a konyhaasztalhoz.

– Hány évesen lesz egy lány felnőtt? Mit gondol erről?

Marika nyugodtan elmosolyodott: – Az csak attól függ, hogy hogy bánnak vele.

Takarékra állította a gázt a leves alatt, megint érdeklődött, hogy Katja nem kér-e kávét, teát, ásványvizet. Lesimította az abroszt, belökött egy kávéscsészét a mosogatóba. Minden mozdulatából áradt a magával és munkájával elégedett ember magabiztossága.

– Mit is kérdezett? Hogy hány évesek is a lányok tizenkét évesen?  Akit megerőszakolnak vagy bántalmaznak, az koravén lesz. Mert az ilyen gyerek is szereti a gondviselőit: a nagypapát, a tanár urat vagy az apucit. De mivel tovább akarják őket szeretni, ezért úgy gondolnak magukra, mint egy isteni kis nőcire. Egy szexbombára, akit a jóisten  azért teremtett, hogy ezeket az aranyos, jó bácsikat kiszolgálja.

– Mit gondol, az öt lány közül hányat erőszakoltak meg?

Marika hátat fordított, és óvatos mozdulatokkal megkavarta a levest.

– Pletykák… mindig csak pletykák… Én egy védőnő vagyok, kis fizetéssel, igaz, ma már az sem, csak egy kisnyugdíjas. Én nem téphetem le a jó családból való lányokról a ruhákat! Kislányom, te mindig idegeskedsz? Másra sem tudsz gondolni, csak a szexre? Azt se érted, hogy mit olvasol? Olyan szétszórt vagy, hogy a nevedet sem tudod leírni? A lányok ritkán beszélnek, hiszen ők is szeretik a szüleiket…

– Szenczi Dórát a nagyapja nevelte… A nagyapja, aki sokak szerint együtt élt a fia feleségével…

– Igen, a Szenciek különlegesek voltak, nagyon különlegesek. Tudja, hogy az öreg Szenczi egyik nagybátyja állomásfőnök volt, a másik meg Keszthelyen polgármester? Ezek nem közösködnek egy alulfizetett védőnővel, de nemhogy a nagy Szenczik, hanem még egy rossztanuló, zavart lányunoka sem. Soha nem beszéltem Dórival fél mondatnál többet.

 – Hát Dér Krisztina? Akinek az anyja az eltűnése előtt halt meg!

 – Ó, istenem! Hát az nagy felszabadulás volt az annak a szerencsétlen gyereknek. Halottakról vagy jót vagy semmit! De nem volt annak a Rendi Juditnak valami szerencsés természete. Ha rájött a hisztéria, fapapuccsal verte a gyereket. Nemcsak a nemi erőszak öregíti a gyerekeket, hanem a szülők rosszindulata is. – Megint megkavarta a levest, aztán óvatosan felnézett. – Látom, a szokásos srófra jár az agya. Azt hiszi, hogy hogy Dérné a férje miatt volt féltékeny. De Dér Sándor már nem bírta a hisztiket otthon, már korábban elpályázott, az Ibolya utcában lakott az akkori barátnője.

– Hogy halt meg Dérné? Mit lehet tudni a szerencsétlen balesetéről?

Újabb leveskavarás, újabb óvatos kis szünet. Mert hiszen Sebők T. Mária akármilyen T. is, volt, azaz  Tökéletes, nagyon vigyázott a nyelvére.

– Az emberek csak arra kapják fel a fejüket, ha megerőszakolnak egy kislányt. Pedig a gyerek ócsárlása legalább ilyen veszélyes. Ráadásul azt ki bizonyítja? A kimondott szavak elszállnak a levegőben. Meg kell érteni anyukát is, apukát is, aki a feszültséget így vezeti le. Vagy csak jót akar, igazat mond, mindig csak igazat, követel, irányít, megmondja a rosszat, néha túloz is, de szigorúan csak a gyerek érdekében. Az ilyen gyerek csak egy töpörtyű a szülei szemében. De más tekintetben nem az: hamarabb menstruál, kifeszíti a mellét, ha megy az utcán, csak a fiúk érdeklik, más nem, mert annyira megbukott gyerekként, hogy bizonyítani akar.

Katja kétségbeesetten gondolkodott, vajon melyik gyerekről van szó:

– Csak nem a Dohák-lányról beszél? Az Éviről?

– De róla. Őket jól ismerem. Itt laktak fölöttem, az emeleten.

 

       

Korábbi részek:

 

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

 http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/

 http://ujnautilus.info/j-sibelius-kicsontozom-osszehajtom-beparolom/

        

http://ujnautilus.info/sibelius-nem-az-a-fajta-erti/