Sós Timothy összes bejegyzése

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészhallgatója voltam, később a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szereztem diplomát filmrendezői szakirányon. Jelenleg forgatókönyv- és novellaírással foglalkozom, kisjátékfilmeket renedezek, és filmtudományt tanulok.

Szarvak

 

A feleségemmel lassan harmincöt éve élünk együtt. Elmondhatom, hogy bensőségesen kiismertük egymást. Közös felfogást alakítottunk ki az életről, beletörődtünk a másik egykor még bosszantónak tűnő szokásaiba. Ha egyikünket például hányinger vagy hasmenés gyötörte egy háromnapos pörkölt elfogyasztása után, az undor volt az utolsó, ami a másik fejében megfordulhatott. Röviden szólva megszoktuk egymást. Ezért sem érintett annyira hirtelenül, amikor a feleségemnek egyik napról a másikra szarvai nőttek. Szarvak bővebben…

Felebarátok

 

A falunapi bazárban idén is tombolát árult az ördög. Korábban már hallottam a pletykát, miszerint az egykor még virágzó vállalkozása, a Kárhozat és lakáshitel, végleg csődbe ment, szerencsétlen pedig már csak a félretett erőforrásaiból tartja fenn magát. Meg kell mondani, elszomorító állapotban volt. Jin Linget szívott, mint a napszámosok. Szánalomból vettem tőle egy tombolát. A nyereményem egy összetett mondatnyi istenkáromlás volt, amit dühömben rögtön be is váltottam, mert jobban örültem volna egy spontán paráználkodásnak. Felebarátok bővebben…