A régi parkban magány didereg;
két alak mindene múltba veszett.

Ajkuk, mint bársony, szemük fénytelen.
Halk, s fáj a szó, mit nem hall idegen.

A régi parkban magány didereg;
két árny búsan kutat emlékeket.

– Emlékszel, édes, gyönyörünkre még?
– Minek idézzem? A múlt ügye rég.

– Dobban még szíved, ha hallod nevem?
Arcommal éjszaka álmodsz-e? – Nem.

– Oh, be csodás napok, feledhetetlen
mámoros csókok.  – Tagadok. De ezt nem.

– Fényes az ég, átölel a remény.
– Az ég sötét, reményünk elvetél.

Árnyas lombok között két árny halad,
csak az éj hallotta e szavakat.

Szeder Réka fordítása