Neme? Kora (opcionális)… kérjük jelölje 1-től 5-ig mennyire igazak önre az alábbi állítások: Szeretem a lakhelyem. Megfelelő a fizetésem. Szeretem a munkámat… a keze megremegett egy picit. Hosszan bámulta a mondatot, szuggerálta az n betűt, amíg lassan annyira összefolytak előtte a rubrikák, hogy már nem is látta, mit x-el. Övé a legjobb munka a világon.
Reggeli helyett egy kis kanál csukamájolajat nyelt, korán indult el otthonról, parkolóhelyet is elsőre talált, a svédek még meg sem érkeztek, mikor ő már előkészítette az asztalát.
Délelőtt a követségi bálra készített mintákat nézték át, ebédre üres pirítós egy fél grapefruittal, egy pohár ásványvíz, megszámolta a kalóriákat, aztán még a szokásos céges találkozók következtek, promóciós csomagok, stb. Átlagos nap. Most épp csak émelygett egy picit, a vérnyomása majdnem elfogadható. A tenyere izzadt kissé, lopva törölgette, az ügyfelek csak a mosolyát láthatták…
Estére kifáradt, visszamondott egy állófogadást, és kedvetlenül indult a kocsijához. Egy apró kislány szaladt el mellette, csontos kis kezeiben különös dobozkát szorongatott. Hallotta az anyja kiáltását, a kicsi épp előtte esett hasra, a dobozkából maréknyi színes gömböcske gurult szét. Hirtelen történt, nem tudott megállni, egy roppanás a lába alatt, egy méregzöld golyóbissal kevesebb. Gyanakodva emelte fel a talpát, hátrahőkölt, mikor meglátta a ragacsos masszát, ami a cipőjére ragadt. A földön bőgő kislánnyal és méltatlankodó anyjával mit se törődve a kocsijánál termett, feltépte az ajtót, és káromkodva kutatott zsebkendő után a kesztyűtartóban. – Rohadtélet. Meginakölykök.
A rémálom nem hagyta nyugodni, ami reggel görcsbe rándulva dobta ki az ágyból, a második kanál csukamájolaj is alig segített, jobb, ha menekül otthonról, nade hova? A munkahelyére? Nem volt maradása, tehetetlenül rótta az utcákat, végül már kibúvója sem maradt, hisz parkolóhely volt bőven, beállt a legeldugottabb zugba, és felszaladt a szobájába. Nem nézett senkire, pókerarc, három tollat és üres dísztálat készített az asztalára, semmi mást, úgy várta a reggeli egyeztetést. – Ezt nektek, svédasztal.
Látogatói nem értették grimaszát, amit mosolynak szánt, mikor átnyújtották az első mintákat. – Mi a véleménye? – sokszögletű, vérvörös dobozból csomagolták ki, már nézni se bírta, ahogy gondosan elrendezték az asztalon, mégis valahogy vonzotta a tekintetét, muszáj volt merev hangon egyesével végig elemeznie, és nem bírt másra gondolni, csak arra, hogy jövő héten beadja a felmondását, bár 26 év után már közel a nyugdíj, vagy előléptetnék, mit bánja ő, inkább mégis takarítást vállal egy benzinkútnál. Ez ment estig. A másik fél grapefruitot a táskájába csempészte, ha nagyon nekikeseredett, facsart belőle néhány cseppet a nyelve hegyére. Az elmúlt években úgy vette észre, csak így lehet túlélni egy munkanapot.
És most itt ez a mocsok a cipőjén, már háromszor letörölte, de még mindig égeti a talpát, legszívesebben elhajítaná a cipőt is…
Sokan voltak az utcán, de mikor felnézett, megesküdött volna, hogy a szemközti húsbolt előtt egy hatalmas termetű cukrászt látott egy pillanatra. Őt bámulta, látta a fehér kötényt, a félrecsapott sapkát, a hosszú csontos kezeket, aztán már csak az elzúgó trolit látta, eltűnt a jelenés. Megborzongott. A reggeli lidércnyomás zakatolt a fejében. A volán mögé pattant, vezetés közben halkan mormogva kémlelte az utcát. Ott annak a férfinak félrecsapott a sapkája, gyanús… és az a fehér köpenyes fickó a sötét sikátorban, nem lehet véletlen! Követik őt, százan, talán ezren is lehetnek a városban. Civil ruhás cukrászok mind!
Üvöltve taposott a fékre. Egy fehér köpenyes, fehér sapkás, fehér hajú, fehér szemű, fehér botos nő vágott át előtte az úton, a zsebéből, ez borzasztó, szinte kiömlenek a méregzöld golyóbisok! Félrerántotta a kormányt, száguldott hazafelé. Hát őt küldték volna? Azt hiszik, ilyen egyszerű őt elkapni? Kaput be, három zár, heveder, harcikutya a lábtörlőre, cipőt a kukába, a szobák belső kulcsai mind az ő kezében, ha kell, hát felveszi a harcot. Villanyok sötéten. Várt. Sehol semmi. A kutya nem kapott még enni, így éberebb. A kilincset nézte. Úgy érezte, egy csontos kéz fogja az ajtó másik oldalán, mintha meg is mozdult volna… A kutya jelez, jönnek, biztosabb támaszpont kell! Két takaró, egy pokróc rá. Nagyon meleg ez így… de biztos… biztonságos… olyan mele…
Dörren a bejárati ajtó, máris az ostrom. A kutya nyüszít, hát vele is elbántak, nincs kegyelem, hozzák a méregzöld golyóbisokat, ciánkék csomagban, vérvörös dobozban… beletömik, nem, nemcsak a zöldet, hoznak nagyobb adagot, ami kocsonyásan remeg, ami zsírosan csöpög, ami korhadón szétomlik… miavéleményeVÉLEMÉNYavéleményeménymivéamimimi… Jönnek, hegyes krómfekete villákra szúrva hozzák a kéket, zöldet, vöröset, de belül mind csak barnák, mint a kölyök csapdája az utcán, az anyja meg csak hagyja hogy, rohadtélet. Nyálkás barna massza, csöpög az asztalról, bekúszik az ajtó alatt, fel a karján, a szájába…
– Ne dobjatok a cukrászok elé!!!
Görcsbe rándulva riadt fel, kiugrott az ágyból, ziláltan nézett körbe. Csak a felkelő nap pislogott rá álmosan a függöny mögül. Csend volt és nyugalom. Nagyot sóhajtott, megnyugtatóan hatott a két kanál csukamájolaj. Milyen kellemesen keserű… Óvatosan vezetett, jól megnézett magának minden járókelőt, de csak egy kedves idős hölgy intett neki mosolyogva, mikor átengedte maga előtt az úton. Elsőre talált parkolóhelyet. A svédek még meg sem érkeztek, mikor már előkészítette az asztalt, dekoráció, prospektusok és a tálkák. Kétszer is megtörölte a tenyerét. A homlokát is. Mosolygott is. Az új minták ezúttal jókora fényesfekete ládában érkeztek, ketten cipelték. Behunyta a szemét, mikor az egyik székre állították. Halk kattanás a záron, visszafojtotta a lélegzetét és várt. Szájába került az első adag csokoládé, érezte ahogy szétárad a szájában az íz, lefolyik a torkán, átjárja minden porcikáját, ő maga is olvadni kezd, a szoba, a bútorok…
– Hívjanak mentőt! A kóstoló asszisztens összeesett!
