A traktorok a két szomszédos telken
a miénkkel párhuzamosan
fel-alá irtják a konkolyt.
Minden hossz után egy hozzánk
még közelebb eső területet fognak be,
elvágva utunkat a költözés utolsó lehetősége elől.
A tartályaikból szabadon szálló vegyszer íze
köhögőrohamnyi helyet kapar magának torkunkon.
Uram, ugye jó magot vetettél a földedbe?
– kérdeznénk, ha tudnánk, kit tekintsünk urunknak
a termőföldek mosta puszta szigetén,
kinek kéne itt aszály idején is erősítenie a gyökereket.
Törött rózsájú, rozsdás kannáinkkal merünk
algás vizet egy repedt falú hordóból, hogy
öntözzük a gazt, amit csorbult kapáinkkal
nem győzünk elpusztítani.
A traktorok nem sokára ideérnek, s akkor mi
vagy készségesen hasra vetjük magunkat,
vagy ellenállást színlelünk, miközben
hasra vetnek.