(1)
Hóna alatt kis csomaggal ébredt. Oldalán a felirat: „barázdafésű”. Zavartan nyúlt a fejét vakarni, de ujja krémbe fúrt. Elkapta a kezét, fölugrott, a fejtetőt gyengéd marokra fogta. Úgy érezte, nincsen koponyája. Semmi, csak krémes agy. A párna foltos lett. Féltette fejét, de hamar a tükörben vizsgálta meztelenségét, csodálta erős tartását. Megnyugodott. Agyáról kóbor cseppek futottak nyakára, újszülött gyíkok, mellszőrzetében pusztultak el. Kíváncsiság azért gyötörte, vajon mi tartja meg a furcsa, ritkán csöppenő szervet? Büszke csomónak látszott, amelyik voltaképp nem is döntött halmazállapotáról. Látszott viszont, hogy rajta múlik, és akkor ítél, amikor neki tetszik. Bűze nem volt. Talán ha gazdája lefeszegetné, szagot ereszt. Az élet ösztöne mégis erősebb. A kíváncsiság talán kiélhető úgy is, ha elolvassa a csomagra tűzött használati utasítást: „Velőző fésű. Agyának árkait a tompa tüskékkel állítsa be. Naponta kétszer fésülje. Hajszálak várhatók. Az árok gyér füvét adják. Igazítsa őket a fésű túloldalán a standard tüskézettel. Esemény előtt és után öblítse. Az agy haja lobogni készül. Kérjük, állítsa meg.”
(2)
Meglocsolta a virágokat. Az egyik tulipán olyan gyorsan nyílt ki, hogy azt hitte, fölötte biccenő fejére is éhes. Talán ráakaszkodik a szemgolyóra, aminek magányát fokozta, hogy egy pillanatra úgy tűnt, héj sem tartozik hozzá. De aztán becsukta. Lobogó aggyal látta magát az Üllői úton, amint a lucskos haját a szél dobálja. Elképzelte, ahogy egyre gyakrabban pattan az úton a koponya szilánkja. Hogy kiáramlik egy fej sötétje, és belevegyül a világ. Aztán rémülten látta, hogy elhervadtak a tulipánok. A cserépbe hullott néhány mérgező csepp agy. Reszketni kezdett, mi van, ha holnap melle se lesz, és bordáin valaki óvatos körömmel dobolni kezd?
(3)
Elaludt. Anyja érkezett, forró teát hozott, de véletlenül kilöttyintette. Az ébredezőnek viszont nem volt arca, hogy leforrázzák. „Szerencse – ahogy utóbb vallotta –, úgy éreztem akkor, elolvadok. De jól vagyok. Élményeim hasonlíthatatlanok. Minden reggel fésülködöm, sokat rajzolok, fogat mosok. Szerintem a bevitt táplálék közvetlenül alakul át bennem aggyá. Mellőzi gyomrom kerülőútjait. Csillogó érméket dobálnak hasamba, ha álmomban elővesznek, és vízzel töltenek. Ez kevés életet, annál több szépséget ad. Nincsenek bennem kövér vagy sovány halak.”
borítókép: Michael Reedy
