NEKEM TE NEM

 

Pedig csak azt látom,

ami van. Nem képzelődöm

arcodról, kezedről.

Nem álmodom a szemeiddel,

nem gondolok tested

hajlataira sem. Az emlékeket

is kiírtom rendre,

nehogy még megfertőzzenek.

Nem vagy több semmivel,

mint ami vagy, semmi

álom, semmi erotika.

Nem is ismerlek igazából,

nem emlékszem, ki vagy.

És minden nap éppen ez hiányzik,

éppen ez, minden percben. Ez,

ami nincs. Ez, ami kevés.

Ez, ami nem vagy, ami te nem,

ami te sosem. Nekem

te nem. Egy lyukas fazék,

kidobott halbél, behorpadt

szemgolyó. Hetek óta

gyűl a szemét az erkélyünkön,

mert nincs kedvem levinni.

Már egész filozófiát építettem

a szemétből. A szomszédék

macskája most újra kibelezi.

Hát tessék, a szerelem, íme:

nekem te nem, tekem, ketem.

Teked a meked. Meked a

tekem. Nem. Mmmmmmm.

És megvetem, megvetem,

hogy hiányzik. Hogy hiányzik,

ami nincs, s nem is volt sosem.

Hát tessék, csak tessék,

hogyaszongya: szerelem.

 

JÓ ÖT ÉVE

 

Jó öt éve megdöglöttem egyszer,

találkoztunk, dombokon, didergő

kalászok közt másztunk,

nem tudom, melyik domb volt,

a városhoz közel, kegyelmi állapot,

mondogattam, és gondolkodás

nélkül hagytam, hogy újra velem legyen,

 

pedig végig tudtam, hogy ott van,

akkor is, ha elfeledtem,

ha másokkal, más városokban

egészen más pozitúrákban próbáltam

magammal elhitetni,

hogy van bennem szeretet,

hogy tartozom valahová,

 

tartoztam is, de nem hozzá,

pusztán neki, magamnak,

köztünk végül ennyi maradt,

szeretet helyett tartozás, ígéret,

hogy soha nem tudtam megtartani

magamban őt, magamban őket.

 

ha nem vagy ott,

én tényleg nem veled

vagyok, intenzív jelen,

mondom, halott vagy bennem,

mikor térben vagy időben

némi eltérés mutatkozik.

 

basszam hát a kairoszt, basszak

az intenzív jelenléttel, mondhatnád,

nem is rossz ötlet, akkor legalább

nem hitetném el veled, magammal,

hogy bármilyen szinten összetartozunk.