Árpád szérűjén

köröttem rozsdás levelek bucskáznak
hideg fuvallat pajzánkodik sálammal
felöltőm nyitott gallérja égnek mered
gyermekkori álmaim szivárványos útján
andalog szembe velem cserépmalacom
mélán hasába szórom múltam fillérjeit
párás szemeim felbontják a fényeket
melyekben decensen dereng múlt és jövő
céltalan őgyelgek arctalan árnyak közt
hasztalan idézek rég feledett rigmusokat
melyek felrázhatnák a szunnyadó költőt
ki elhagyott gesztenyeburokba költözött
minek tüskéin fennakad minden szeretet
szívem szerint bohóc orrot ragasztanék
középső ujjam feltartva a prűd világnak
e szédült táncot járó prostik seregének
kik közszolgaként éneklik ki zsebünkből
kovásztalan holnapunk ízetlen morzsáit is
s hontól és szeretteinktől messzire űzik
ágyékunk magvaiból fakadó hajtásainkat
kiknek nem jut már termékeny gondolat
Árpád gyűlölet-árkolta szellemi szérűjén

(Illusztráció: Dusan Vukovic: Three wild chestnut)