[amikor nem]

amikor nem reggellel kezdődik majd a nap
és már egymás tudatába se vágyunk
mert elvész a legtermészetesebb kíváncsiság is
amikor kockázattá szűkülnek a vágyak
és műszakot cserélnek az ölelések
amikor munka nélkül marad az ösztön
és gyanússá válnak a fojtó ragaszkodások
amikor mindenkinek igaza lesz csak épp
helyünk nem marad a kizökkent időben
talán akkor megtaláljuk majd személyes
történetünket a magányából kiszabadult
szakadék fölött

 

[már alig]

már alig szuszognak a kusza tegnapok
csak a hiány veti fel kérdéseit
aztán jön a didergés jön a téli fagy
egyszerre nyílunk és záródunk
leszünk egymás foglyai
a vattafoltos utcán szeplős
lámpafény kormozza az éjszakát
kellene egy hátraarc
de pánikba esik a remény
s jéggé dermed az elgyávult pillanat

 

[iránytű nélkül]

(F. I. emlékének)

követjük ösztöneinket
feltúrt utca s viharvert blokkházak
köszönnek vissza
szürke kövek mintázatát
simogatja tekinteted
árnyékod megelőz
hasztalan próbálsz utána lépni
a járdaszélt őrző kandeláber
mellett siklik el ügyesen
az oszlopról már rég
lepattogzott a festék
mélyre szorult a csend
s vészesen rontja kilátásainkat
hogy a kapucsengőt hiába
nyomkodjuk
a lépcsőházból kilépő
szomszéd árulja el
hogy meghalt az öreg
nagyon előre szaladt pedig tudta
hogy nyáron visszatérünk
levelet is küldtünk
és képet az unokákról
de azt sem láthatta már
– a temetődombon
fejfája restelkedve int
amiért hagyta hogy legyűrje
a lélektelen idő

 

(Illusztráció: Vera Derevyanko: Frozen Time)