mennyire mély is a múltnak a kútja?
vízbe borulhat, senki se tudja.
fáj beleveszni, benézni a mélybe
a nyári szemekkel, mondja a mérce.

ennyit a kútról, ez meg a nyílt víz:
nem titkol, csak gyorsan elintéz
mélyet, mércét, téged és engem.
nem fáj ebben az ócska jelenben.

ócska jelenbeli ló ez a hullám,
meglovagoljuk a nyár puha húsán.
úszik a nyár-hús lassan a múltba,
így telitődik a múltnak a kútja.

nyár-jelenünket a múltba szerettem,
hússal a kútmélyt túltelitettem.
mércénk embere én sose voltam,
mégis a kútból ömlik a múltam.

nyártól teltek a kútbeli mélyek,
ócska jelenbeli fájdalom éltet:
tisztul a minden a víz jelenében,
vége a nyárnak, ússz haza szépen!

szárad az új most. fekszem a fűben.
hogy hova tűntél és hova tűntem,
nem tudom én már. nap süti seggem.
vízbe borultam: senki se lettem.

(Illusztráció: Johnathan Harris: Horseshoe Bend Sunset)