Szekrénymesék – Harmadik mese, amelyben Büdi kitakarítja a szekrényfeneket és Gubera Benőre ráijeszt a Szemétszörny

Előzmények: A ruhásszekrény mélyére csöppent új lakó, a Hihetetlen Mesék Könyve, az izgatott szekrénylakóknak elmeséli első történetét az aranyhajú kislányról, aki a tengert a szekrényében tartotta. A történet hallatán Dugófej kétségbe esik. Attól fél, hogy ha az ő szekrényüket is hullámok árasztanák el, őt is elsodornák. Bár Dugófej a világ legokosabb parafa dugója, fogalma sincs róla, hogy vajon tud-e úszni.

 

 A reggeli vekkercsörgés nemcsak a gyerekeket ébresztette fel, hanem a szekrénylakók szeméből is kiverte az álmot. Nagyokat nyújtózva tápászkodtak fel kényelmes fekhelyükről, ásítoztak, némelyikük vakarózott is, hátha könnyebben ellazíthatja fekvésben elzsibbadt tagjait.

– Ki a mai rendfelelős? – kérdezte Kajlagomb.

Senki nem válaszolt. Abban egyeztek meg ugyanis, hogy naponta váltják egymást a rendfelelős posztján, de mivel nem szerettek takarítani, szívesen megfeledkeztek a takarítók sorrendjéről.

– Úgy rémlik, ma Rágcsán a sor – kurjantott Sipirc egér.

– Hogyisne! Tisztán emlékszem, hogy te vagy soron a takarításban – válaszolt neki Rágcsa, a moly.

Az almacsutkák is bekapcsolódtak a vitába. Végül kisült, hogy mindenki más sorrendre emlékszik, és úgy tűnt, hogy képtelenek megegyezni. Főcsutka elégelte meg legelőbb.

– Márpedig itt rendnek kell lenni! Én vagyok a rangidős, tehát én döntök. Büdi lesz a mai felelős. Kezdheti is rögtön egy kis szellőztetéssel – határozott Főcsutka.

– Mindig Büdi. Mindig én. Szellőztessek, takarítsak, portalanítsak. Mintha nem lenne így is elég kényelmes és lakájos a szekrényfenék. Minek ez az örökös csuszolás, súrolás… – méltatlankodott Büdi, a kallódó zokni, de azért hozzálátott a rendrakáshoz.

Mire a konyhában gőzölögni kezdett a tízóraira készített kakaó, a szekrénylakók is elvégezték reggeli toalettjüket, és ki-ki a kedvenc helyén ücsörögve várta, hogy a Hihetetlen Mesék Könyve belekezdjen aznapi történetébe.

– Ma Gubera Benőről mesélek nektek – kezdte mondókáját a könyv, és sebesen pergette oldalait, a megfelelő történetet keresve.

Benő egy egészen hétköznapi kisfiú volt, ránézésre nem különbözött semmiben a többi, korabeli gyerektől. Haja kócosan lógott a szemébe, térdét horzsolások tarkították, és gyakran feleselt, ha a szülei rászóltak, hogy ideje lenne a ház körül ezt-azt elvégeznie. Egyetlen dologban azonban mégiscsak különc volt ez a fiú. Nem szeretett mosakodni, és a rendrakást is, ha csak tudta, elbliccelte. Mivel az anyukája szemmel tartotta, reggel és este bezárkózott ugyan a fürdőszobába, és hogy úgy tűnjön, fogat mos, mosakszik, megnyitotta a csapot, de közben hagyta, hadd folyjon a víz, addig is a puha fürdőszobaszőnyegen szundított egyet. A szobájában is iszonyú rumlit tartott. Ha az anyja beszólt, hogy leellenőrzi, tényleg rendet rakott-e, az ágy alá, a polc mögé és a szekrény mélyére gyömöszölt mindent, s mint aki jól végezte dolgát, lefutott játszani. Egy éjjel azonban furcsa dolog történt. Neszezésre lett figyelmes. Az ágy alól jött a hang. Benő felkapcsolta kis lámpáját, és a rémülettől még kiáltani is elfelejtett. Az ágy alól egy otromba szerzet mászott elő. Emberforma teste különböző alkatrészekből állt össze. A feje egy régi futball-labda volt, a szeme két törött üveggolyó, a szája színes műanyag karika, a teste kartondoboz, a karja két régi teniszütő, a lába használt rágógumival összeragasztott üdítősdobozok.

A Szemétszörny vagyok. Az általad széthagyott szemétből jöttem létremondta a jövevény, és a gyomrára tette a kezét, jelezve, hogy éhes.

Mit adhatnék neked enni? Mi a kedvenced?kérdezte rémülten Benő.

Hogyhogy mi? Hát a szemét! Ha nem etetsz meg mindennap, téged eszlek megfenyegetőzött Szemétszörny.

Benő előkotorta az összes szétdugdosott szemetét, de a szörny étvágyából megsejtette, hogy nem lesz egyszerű nap mint nap jóllakatnia.

Attól a naptól kezdve Benő megváltozott. Kerülte az iskolát, a barátait, a közös rendezvényekre sem járt el. Csak a szemétkukákat túrta, és kerékpárjára pakolva cipelte haza a begyűjtött szemetet. Ezért is nevezték el a volt barátai Gubera Benőnek.

Miféle mese volt ez? Vég nélküli? Tudni szeretném, hogy mi lett Benővel és a Szemétszörnnyel! – méltatlankodott Kajlagomb.

– Rajtatok áll, találjátok ki ti a végét – válaszolta a Hihetetlen Mesék Könyve, és magára csukta a fedelet.

– Ez nagyon buta történet volt, mindenki tudja, hogy nem is léteznek szemétszörnyek – mondta Kiscsutka.

– Honnan lehetsz ebben ilyen biztos? Látod, Benő sem hallott ilyesmiről korábban, mégis az ágya alatt találta a Szemétszörnyet – szólalt meg félénken Büdi.

Sipirc megosztotta a többiekkel, hogy szerinte szomorú lett a mese vége. A kisfiú biztos olyan óriásira hizlalta a szemétszörnyet, hogy az mindent felfalt, így egy idő után már nem maradt szemét a városban. Ekkor Benő következett.

– Szerintem nemcsak Gubera Benőt, hanem az egész házat, aztán meg a várost is felfalta a Szemétszörny. Akinek korog a gyomra, nem válogat. Én csak tudom – szólt közbe egy pulcsizsebet rágcsálva Rágcsa.

– Képzeljétek, ha a mi szekrényünkben is előbukkanna egy ilyen… – ugratta félős társait Dugófej.

– Ne is mondd! Este majd nem merek elaludni – sopánkodott Alcsutka.

– Egy szó mint száz: szervezkednünk kell! – döntött Főcsutka.

Azonnal ki is fejtette, hogy szerinte takarítóbrigádot kell alakítani, és naponta többször is ki kell takarítani a szekrényfeneket, hogy megelőzzék a Szemétszörny létrejöttét.

A többségnek, bár Rágcsa és Sipirc alaposan rájuk ijesztett a saját mesevég-ötletükkel, továbbra sem fűlött a foga takarításhoz.

– Talán túlzás a napi többszöri sika-mika – nyújtotta fel a mancsát Sipirc.

– Ki itt a főnök?! Ki a rangidős?! Ki merészel ellentmondani a döntésemnek? – kiáltott mérgesen Főcsutka.

A szekrénylakók halkan megjegyezték, hogy Főcsutka kiáltotta ki magát vezetőnek, és tulajdonképpen bármelyikük lehetne a helyében, aki alkalmasnak érzi magát rá, hogy fontos döntéseket hozzon. A takarításról például.

– Álljon ki és mérkőzzön meg velem, aki a helyemre szeretne lépni! De aztán utólag ne panaszkodjon, ha a titkos fegyveremmel alaposan ellátom a baját – fenyegetőzött Főcsutka.

– Titkos fegyverről szó sem volt eddig. Ami engem illet, és elégedett vagyok Főcsutkával – mondta Büdi, és a porrongy után nézett.

A többiek is elsomfordáltak, ki-ki a saját kuckójába. Főcsutka büszkén biccentett, és miközben katonás léptekkel körbejárta Szekrényfeneket, elhatározta, hogy másnap elkészíti azt a listát, és ha talál valahol egy rajszöget, majd ki is függeszti a beosztást egy jól látható helyre.

(folyt. köv.)