A hernyó álma

Rágni, rágni, rágni! Az apró hernyó hátrahagyott hortenziabölcsője szitaként lengett a szélben, míg ő rendületlenül araszolt a szamóca földközeli ágán. Zöld testén fekete csíkokban narancs pöttyök sorakoztak, akár két rabruha keresztezése, ám ez a fenyegető küllem biztonságot nyújtott. Senki sem közelített hozzá, zavartalanul randalírozhatott, amerre kedve támadt. Alatta nem is olyan mélyen talaj feketéllett, a fölötte lévő sötétzöld leveleket árnyékba borította a növény fölé boruló akácos. A hernyó csak az árnyékot látta, de az sem érdekelte, egyre csak a hasát tömte mindennel, ami henger alakú teste útjába került. Araszolt, tarolt és araszolt tovább. Sorra gyűrte be a leveleket tekintet nélkül annak korára, állagára. Megette a sárgultat, a ropogósra száradtat és a legfrissebb rügyeket. A hernyó álma bővebben…

Louise Glück költeményei

 

Első emlék

Réges-régen bántottak.
Elhatároztam, hogy bosszút állok
apámon; nem azért, aki ő volt,
hanem azért, aki én voltam.
A kezdetektől fogva,
gyermekkorom óta hiszem,
hogy a fájdalom azzal egyenlő,
hogy nem szeretnek.
Pedig pont azt jelenti, hogy
én szerettem.

Angyalgyökér

Nem a hold az, mondom.
A virágok teszik, ők
világítják be a kertet.

Gyűlölöm őket.
Olyannyira utálom őket
mint a szexet,
a férfi száj undort keltő
pecsétjét számon,
a bénuló férfi testet –

a menekülni akaró kiáltást,
az aljas, megszégyenítő
eggyé válást –

Ma este az a kérdés
nem hagy nyugodni,
ami folytatásra késztető
választ vár, s az
egy hanggá dermedést.
Következik a
nyögdécselés egyre növekvő fokozódása, és vége.
Kettéoszt. Érted már?
Egy vicc az egész.
Az angyalgyökér illata
beszivárog az ablakon.

Így pihenjek?
Annak tudatában
legyek gondtalan,
hogy ez a szag most is
bűzlik a világban?

Kovács Áron fordításai

(Illusztráció: Paul Klee)

dedikált alvás; szemüveg-játék

 

dedikált alvás

én, a naplopó
kivételesen mindenben követve, és nem elpasszolva a reggelt
fölöslegesen munkába riasztva
ám csöppet sem bosszankodva, hogy a hosszú utazás és a korai kelés ellenére jihííí! dolgoznom mégse kell!
s roppant örömmel, hogy így megszabadultam és a napot ajándékba kaptam
a városon át nagy vígan hazautazva – végre magam! –
szúrós, gonosz kis kávéval, ropogós zsömlével és olvasmányaimmal jóllakottan
eltelten a januári széllel
a szobámba hulló varjúkárogással
régi fotelemben elvackolódva
szorosan a csergéhez lapulva
télre öltözötten a bari oldalán
arcomat odanyomva a tejszagú szőrhöz
két öklöm belefúrva
fejemre csuklott nagy kapucniban
seggem alá csúszott rimbaud-kötettel
padlón szanaszét szóródott magam firkálmányaival
az ablak előtt bogozódó ágak és a kék, hódító ég alatt
ó, nem álmodom:
alszom csak!
mohón alvást vedelek!

 

szemüveg-játék

ez ebből áll:

maszkban és szemüvegben kell menni az utcán este, és a lámpákat kell nézni
illetve a lámpákba
lélegzettel mozgatható az egész
már az első lehelletre elkezdődik
a maszk alól felcsap a pára
a szemüveg, vagyis a kint elhomályosodik
mégis, különleges köd: az utca elsüllyed, de a lámpák!
szívódnak egyre nagyobbra!
sziporkázó gyűrű, széles, terjedő sáv
egyre nőnek
én lélegzem őket, fújom a fényt
(fújom, fújom)
irizáló, sugárzó körök, szivárványgyűrűk
lehelek, teljes tüdőből zihálok
a lámpák!
színesfehérek!
túlcsordulva, foszforeszkálva, földöntúlian világítanak!
megyek utánuk, beléjük, bennük
nekimegyek bokornak, kapcsolószekrénynek
semmi mást nem látok és nem is akarok látni
aztán, mikor már teljesen a megszállottjuk vagyok, hirtelen abbahagyom és ledobom, hagyom lelohadni
visszatisztulnak a házak
a lámpák visszatalálnak körvonalaikba
eltűnik a túlcsordulás, az egyedüli és kizárólagos hatalom megmutatkozása
vékonyan, szerényen, pontosan közvilágítanak

és újrakezdem
előfújom őket
és újra megszállottsággá növekszik bennem a meggyőződés, hogy ők a valóság
még, még!

tévedezve az elragadtatott felfedezésben
így megyek haza!

 

(Illusztráció: Sheila Brown: Tui in Flight, 2023)

Arthur Rimbaud: Álmodó a völgyben

Árnyas lombok között kanyarog a folyó.
Hullámai a part peremét tépdelik.
Apró völgy látszik ott, fényesen ragyogó.
Ezüstös napsugár süti a széleit.

Egy fiatal vitéz; bús fej, nyitott ajak.
Veríték a nyakán, kék zsázsában hever.
Szendereg; megpihent a fellegek alatt.
Napfény takarja őt, e szerény fekhelyen.

Lábánál kardvirág, s álmodik. Úgy, ahogy
beteg gyermek. Pihen, s a szája mosolyog.
Természet! Didereg; melegítsd fel helyét.

Mezőn fekszik, de nem érez illatokat.
Keze mellén pihen, s alszik; süt rá a nap.
Békés. Jobb oldalán két vöröslő pecsét.

Szeder Réka fordítása

Ez már az az idő; Megfér bennem; Mítoszködben

 

Ez már az az idő

Eljött.
Ez már az az idő,
amikor a retorikának
lőttek.

Nem maradtam hű
most sem magamhoz.

Szólított,
lelkem fala
hirtelen
megrepedt.

 

Megfér bennem

Nincs vége még a szíven döfésnek,
életjelet hagy a féltékeny késen
vérfolt sötétlik mióta immár,
bennem a nap magától alászáll.

Falakon firkák hada táncol
fekete éjben gyémánt karistol.

Feltartóztatom
a halál földje felé
vágtató lovast,
Megfér bennem
úgy tűnik, helye
mindhalálig foglalt.

 

Mítoszködben

Nem játszik tovább a gondolattal,
szájában félbeszakadt mondatok,
nyitott szeme mered a világra,
pulzusa percről-percre lassul,
lehet most mondja fel szolgálatom.

Sírástól nyúlósak a percek,
mítoszködben botladozom,
a részletek lassanként felélnek.

 

(Illusztráció: Howard Lyon: Fog bank)

Bogár világ    

Régi évekről írok, udvarról, egy fáról,
(melyről dió pergett édes szüretes ősszel)
Márai Sándor

ott volt. pontosan a platánok között, előtt. megjelölte, szétrakta,  további utasításokra várt. még nem  talált olyanokra. fehér szakállú ormányosbogár mászik. csillagszerűen szép, mozgását bearanyozza. mögöttük tartózkodott, pár centiméterrel a fák alatt, a vidéki faóriások, és összeverődött más csoportok repedéseiben. ormánya kedveli a hőstetteket. (Szellős öregek és betegek nyilvántartása.) a bogarak elindultak a faóriások tisztásai felé. tajtékzik a föld, ezerszer ölik meg. (Joggal feltételezhető értelmiségi pálya.) sokszoknyás katicabogár boldogul harciasan. elalszom a völgyben, és zenélek mostanáig, mondja. nehezen nyitja a szárnyát, repül, mint egy kisasszony. egy havasi cincér elhagyni készült a várat. a folyók elindultak kelet felé, kajáltak és taxisofőrökkel beszélgettek. (Belepréselődtek a testvérharcba.) a hadjárathoz anyag kellett, sűrű növényi szövet, bogarak ásítása, őrség, szervezett kurucok, tárogató, folyóvíz a falon, kapaszkodó sáv, darus kocsi a potrohok felemeléséhez, átfordításához. a bogarak nem a küzdelemért, hanem a terrorért harcoltak. elhagyták az országot, hogy üzletet köthessenek, valami hozzájuk közel álló üzenetet, mely újra aktív. a többség egyszerű szitakötők voltak, akik eddig még sohasem hoztak ítéletet. a felhők nyaldosták a felhőkarcolókat és kárt tettek bennük. elpusztították a részleteket, melyekhez tradíciók kötődtek. Katalin a szárnyaival bizonyított. a hegy elegyében feloldott koncot kell megszerezni. megtartották ígéreteiket, leharapták a cincérek fejét. a pókok anyaszült meztelenül harcoltak. az idő  látszólag feltételes (módban). a lármás barlangokban mindig így. (Nagy hajtömegű ügyvédeket, meg orvosokat.) bádogtartályban tartott nőneműeket. Bogár világ     bővebben…

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info