Rágni, rágni, rágni! Az apró hernyó hátrahagyott hortenziabölcsője szitaként lengett a szélben, míg ő rendületlenül araszolt a szamóca földközeli ágán. Zöld testén fekete csíkokban narancs pöttyök sorakoztak, akár két rabruha keresztezése, ám ez a fenyegető küllem biztonságot nyújtott. Senki sem közelített hozzá, zavartalanul randalírozhatott, amerre kedve támadt. Alatta nem is olyan mélyen talaj feketéllett, a fölötte lévő sötétzöld leveleket árnyékba borította a növény fölé boruló akácos. A hernyó csak az árnyékot látta, de az sem érdekelte, egyre csak a hasát tömte mindennel, ami henger alakú teste útjába került. Araszolt, tarolt és araszolt tovább. Sorra gyűrte be a leveleket tekintet nélkül annak korára, állagára. Megette a sárgultat, a ropogósra száradtat és a legfrissebb rügyeket. A hernyó álma bővebben…
Louise Glück költeményei
Első emlék
Réges-régen bántottak.
Elhatároztam, hogy bosszút állok
apámon; nem azért, aki ő volt,
hanem azért, aki én voltam.
A kezdetektől fogva,
gyermekkorom óta hiszem,
hogy a fájdalom azzal egyenlő,
hogy nem szeretnek.
Pedig pont azt jelenti, hogy
én szerettem.
Angyalgyökér
Nem a hold az, mondom.
A virágok teszik, ők
világítják be a kertet.
Gyűlölöm őket.
Olyannyira utálom őket
mint a szexet,
a férfi száj undort keltő
pecsétjét számon,
a bénuló férfi testet –
a menekülni akaró kiáltást,
az aljas, megszégyenítő
eggyé válást –
Ma este az a kérdés
nem hagy nyugodni,
ami folytatásra késztető
választ vár, s az
egy hanggá dermedést.
Következik a
nyögdécselés egyre növekvő fokozódása, és vége.
Kettéoszt. Érted már?
Egy vicc az egész.
Az angyalgyökér illata
beszivárog az ablakon.
Így pihenjek?
Annak tudatában
legyek gondtalan,
hogy ez a szag most is
bűzlik a világban?
Kovács Áron fordításai
(Illusztráció: Paul Klee)
dedikált alvás; szemüveg-játék
dedikált alvás
én, a naplopó
kivételesen mindenben követve, és nem elpasszolva a reggelt
fölöslegesen munkába riasztva
ám csöppet sem bosszankodva, hogy a hosszú utazás és a korai kelés ellenére jihííí! dolgoznom mégse kell!
s roppant örömmel, hogy így megszabadultam és a napot ajándékba kaptam
a városon át nagy vígan hazautazva – végre magam! –
szúrós, gonosz kis kávéval, ropogós zsömlével és olvasmányaimmal jóllakottan
eltelten a januári széllel
a szobámba hulló varjúkárogással
régi fotelemben elvackolódva
szorosan a csergéhez lapulva
télre öltözötten a bari oldalán
arcomat odanyomva a tejszagú szőrhöz
két öklöm belefúrva
fejemre csuklott nagy kapucniban
seggem alá csúszott rimbaud-kötettel
padlón szanaszét szóródott magam firkálmányaival
az ablak előtt bogozódó ágak és a kék, hódító ég alatt
ó, nem álmodom:
alszom csak!
mohón alvást vedelek!
szemüveg-játék
ez ebből áll:
maszkban és szemüvegben kell menni az utcán este, és a lámpákat kell nézni
illetve a lámpákba
lélegzettel mozgatható az egész
már az első lehelletre elkezdődik
a maszk alól felcsap a pára
a szemüveg, vagyis a kint elhomályosodik
mégis, különleges köd: az utca elsüllyed, de a lámpák!
szívódnak egyre nagyobbra!
sziporkázó gyűrű, széles, terjedő sáv
egyre nőnek
én lélegzem őket, fújom a fényt
(fújom, fújom)
irizáló, sugárzó körök, szivárványgyűrűk
lehelek, teljes tüdőből zihálok
a lámpák!
színesfehérek!
túlcsordulva, foszforeszkálva, földöntúlian világítanak!
megyek utánuk, beléjük, bennük
nekimegyek bokornak, kapcsolószekrénynek
semmi mást nem látok és nem is akarok látni
aztán, mikor már teljesen a megszállottjuk vagyok, hirtelen abbahagyom és ledobom, hagyom lelohadni
visszatisztulnak a házak
a lámpák visszatalálnak körvonalaikba
eltűnik a túlcsordulás, az egyedüli és kizárólagos hatalom megmutatkozása
vékonyan, szerényen, pontosan közvilágítanak
és újrakezdem
előfújom őket
és újra megszállottsággá növekszik bennem a meggyőződés, hogy ők a valóság
még, még!
tévedezve az elragadtatott felfedezésben
így megyek haza!
(Illusztráció: Sheila Brown: Tui in Flight, 2023)
Arthur Rimbaud: Álmodó a völgyben
Árnyas lombok között kanyarog a folyó.
Hullámai a part peremét tépdelik.
Apró völgy látszik ott, fényesen ragyogó.
Ezüstös napsugár süti a széleit.
Egy fiatal vitéz; bús fej, nyitott ajak.
Veríték a nyakán, kék zsázsában hever.
Szendereg; megpihent a fellegek alatt.
Napfény takarja őt, e szerény fekhelyen.
Lábánál kardvirág, s álmodik. Úgy, ahogy
beteg gyermek. Pihen, s a szája mosolyog.
Természet! Didereg; melegítsd fel helyét.
Mezőn fekszik, de nem érez illatokat.
Keze mellén pihen, s alszik; süt rá a nap.
Békés. Jobb oldalán két vöröslő pecsét.
Szeder Réka fordítása
Ez már az az idő; Megfér bennem; Mítoszködben
Ez már az az idő
Eljött.
Ez már az az idő,
amikor a retorikának
lőttek.
Nem maradtam hű
most sem magamhoz.
Szólított,
lelkem fala
hirtelen
megrepedt.
Megfér bennem
Nincs vége még a szíven döfésnek,
életjelet hagy a féltékeny késen
vérfolt sötétlik mióta immár,
bennem a nap magától alászáll.
Falakon firkák hada táncol
fekete éjben gyémánt karistol.
Feltartóztatom
a halál földje felé
vágtató lovast,
Megfér bennem
úgy tűnik, helye
mindhalálig foglalt.
Mítoszködben
Nem játszik tovább a gondolattal,
szájában félbeszakadt mondatok,
nyitott szeme mered a világra,
pulzusa percről-percre lassul,
lehet most mondja fel szolgálatom.
Sírástól nyúlósak a percek,
mítoszködben botladozom,
a részletek lassanként felélnek.
(Illusztráció: Howard Lyon: Fog bank)
Bogár világ
Régi évekről írok, udvarról, egy fáról,
(melyről dió pergett édes szüretes ősszel)
Márai Sándor
ott volt. pontosan a platánok között, előtt. megjelölte, szétrakta, további utasításokra várt. még nem talált olyanokra. fehér szakállú ormányosbogár mászik. csillagszerűen szép, mozgását bearanyozza. mögöttük tartózkodott, pár centiméterrel a fák alatt, a vidéki faóriások, és összeverődött más csoportok repedéseiben. ormánya kedveli a hőstetteket. (Szellős öregek és betegek nyilvántartása.) a bogarak elindultak a faóriások tisztásai felé. tajtékzik a föld, ezerszer ölik meg. (Joggal feltételezhető értelmiségi pálya.) sokszoknyás katicabogár boldogul harciasan. elalszom a völgyben, és zenélek mostanáig, mondja. nehezen nyitja a szárnyát, repül, mint egy kisasszony. egy havasi cincér elhagyni készült a várat. a folyók elindultak kelet felé, kajáltak és taxisofőrökkel beszélgettek. (Belepréselődtek a testvérharcba.) a hadjárathoz anyag kellett, sűrű növényi szövet, bogarak ásítása, őrség, szervezett kurucok, tárogató, folyóvíz a falon, kapaszkodó sáv, darus kocsi a potrohok felemeléséhez, átfordításához. a bogarak nem a küzdelemért, hanem a terrorért harcoltak. elhagyták az országot, hogy üzletet köthessenek, valami hozzájuk közel álló üzenetet, mely újra aktív. a többség egyszerű szitakötők voltak, akik eddig még sohasem hoztak ítéletet. a felhők nyaldosták a felhőkarcolókat és kárt tettek bennük. elpusztították a részleteket, melyekhez tradíciók kötődtek. Katalin a szárnyaival bizonyított. a hegy elegyében feloldott koncot kell megszerezni. megtartották ígéreteiket, leharapták a cincérek fejét. a pókok anyaszült meztelenül harcoltak. az idő látszólag feltételes (módban). a lármás barlangokban mindig így. (Nagy hajtömegű ügyvédeket, meg orvosokat.) bádogtartályban tartott nőneműeket. Bogár világ bővebben…