Megint újabbak. Most hárman. Talán ma már ők az utolsók. Testvérek, az egyik a koronával beszél, a másik csak a káprázatos gazdagságot látja, a harmadig rám néz. Néz, néz. Sötét szemekkel. Szerelem, szerelem átkozott gyötrelem…

A lány a trónus mögötti ablaknál áll. Kifelé néz, talán elvágyik innen. Elvisszük, elviszem… Nem tudják, mire készülünk. Pénz, hatalom, csak érzések nincsenek. Csak a hatalomért tesszük, azért mert így vagyunk erősek. Legyőzhetetlenek. Csak az álmok ne kísértenének. A magas gaz, ami a kastélyig vezető út szélén hajladozik. Kaszálni kellene, kaszálni…

Miért engedi meg nekik, hogy magukkal vigyenek? De csak holnap. Holnap, láthatom a pelikánmadarat. A fiú szemei, mintha elmerülnék egy sötét kútban. Elmennek. Nekem is indulnom kell. Utánuk kell mennem.

Sötét erdő. Magas fűszálak közt haladok. A tenyeremmel simítom végig selymes fejüket. Simogatnak, hátráltatnak. A lombok között foltokban beszűrődik a napfény. Felé fordítom az arcom és érzem, ahogy simogat. A magas fű körülölel. Neszez az erdő. A szélben mintha sóhajtoznának a szálak. Nyugodt vagyok. Aztán csend. Némaság, mintha megsüketülnék.

Közelednek, hallom, ahogy felém közelednek az úton. Nem akarom, hogy észrevegyenek! Nekiiramodok. Előttem a kastély.

A pelikánmadár figyelmeztet, de kíváncsi vagyok. Mintha kiszakadna az oldalam, ha nem tudnám meg. Belepusztulnék. Rohanok a szobákon keresztül. Zakatol a fülemben a szívem. Rohanok, szaladok, lihegek, lüktetek. A pelikán figyelmeztet.

Nem nézünk ki a kocsiból. Mindhármunkat irritál az út menti magas gaz. Ahogy dolgozunk, mindig egyre több és több lesz. Az idegen lány mit sem sejtve csacsog. A többiek szórakoztatják, de engem egyre jobban undorít a helyzet. Megérkezünk. Végre csöndben marad. Jaj, a pelikánmadár! Aztán csak sikít, sikít.

Megtaláltam. Olyan sötét, mint a fiú pillantása. Szinte magához ránt. Nem ereszt. Majdnem beleszédülök. Mély, mint egy kút. Kaszakút. Örökkön dolgozó kaszakút, kaszakút. A szívem lüktet, a vérem megfagy. Elbújok. A másik sikít, sikít. Pelikánmadár.

Vér. Halál. Pelikánmadár.

Az erdőn keresztül, tébolyultan vonszolom magam haza. A tenyeremmel simítom a fűszálakat. A véres fű körülölel. Bevéreződtem. Rettegek. Értem indultak. Vér, halál, pelikánmadár.

Megérkeztek, véres vagyok. A fiú megpróbál magához rántani. Csak néz a sötét szemeivel. A pillantása, olyan mély. Már szinte zuhanni kezdenék, de megálljt parancsolok. Bűnhődnöd kell! Pelikánmadár. Nem én zuhanok, őket nyeli el a kaszakút. Kaszakút.

Vér. Halál. Pelikánmadár.

Vér. Halál. Pelikánmadár.