kölcsönben; másik olvasat; hiába

 

kölcsönben

egyszer kikölcsönöztelek magamnak
ideiglenes voltál – azt hittem –
de benned semmi tapintat nem maradt
érzéketlennek mondtál
s öklöddel verted a mellemet
nem tudtam mit akarsz
hiszen az öröm már amúgy is megkopott
jobb lett volna meghúzni magad
s nem rám várni éhesen
de azt hitted áttelel a remény
ami új álomba forgat
s hogy folytathatjuk még
bárhol bárhogyan
csak most értetted meg
hogy hiba volt bíznod bennem
s már nincs veled több történetem
s ha igazat hazudtam is azon az estén
akkor se higgy nekem többé sosem
mert nem kezdődik új reggel
s a kölcsön sem végtelen

 

másik olvasat

fuldoklik a világ: szűk lett a közelség
mesénket globális akolba terelték
pogácsánk kővé vált múltunk csak képzelgés
hamuba sült ábránd hamiskás részegség
semmi sem ugyanaz mint ami régen volt
kihaltak a színek s a Gömböc szégyenfolt
a latintanárok elfogytak hirtelen
több sebből vérzik már szándék és intelem
mások a szabályok mint rég a grundokon
a szabadság nyitott szívekben fuldokol
játszottunk erdőkben és árokpartokon
a zsíros kenyérhez jött néha egy pofon
tündérkertünk mára virtuális nyom lett
– a sárkánytojásból nem készülhet omlett –
ránk ragadt a fészbuk és még néhány kacat
elfogytak a mesék – s nincs másik olvasat

 

hiába

a templomkertben köszvényes keresztek
bizonytalankodnak leszegett fejjel
karótól karóig kapaszkodik a csönd
libbenős szoknyák alá már nem kap a szél
helyükön idegen mondatok nőnek
s a padon pipázók nem értik szavam
a köves hegyi úton ismeretlen szekerek
taposnak s megjelennek első rügyei
a télnek deresednek a szőlőskertek
az ösvények könnyei elfolynak
akár valami fekete átok
ami elnyeli megfojtja az utolsó álmot
s aki járni tud a vízen azt hiába várjuk

 

(Illusztráció: Paweł Kuczyński: Disabled)

Vélemény, hozzászólás?