Holdfénynap

 

∞ Hajós Eszter: holdfénynap (2023. 08. 31. 00: 33)

Tűz, égnek a virágok, a szirmuk, levelük. Égő felhőből égő esőcsepp. Minden szék, a függönyök, ahogy csendesen beesett a tűz az ablakon.

Láttam, nézted, néztelek, a tűz is odanézett.

Ahogy csendesen, ahogy néztük, egyre közelebb. Bezáródott a szavunk a tűzbe.

Gubancos szellő vitte, vitte, én pedig a levegő nélkül, ahogy a tűz áztatta ruhánk, érintés nélkül, hidegen.

Kaliforniai kakukkmák, molyhos madárhúr.

Összeszorult a torkom, és teljesen egyedül, egyedül a tűzsötétben. Tűz árnyéka, vízé. A szellő árnyéka, ahogy rám esett a magasból, nagy zajjal, nagy csenddel ahogy zuhant.

Minden levele, ahogy zörögve lehullott, hogy ne szóljak, hogy ne, törtek a levelek, tört a szőnyeg sötétre szőtt kertje.

Gurultak, gurultak, cirbolyacédrus tobozok, magok.

Kiesve a szavakból. Lecsukott szemem, mintha láthatatlan, napersze.

Miközben szétszőtte, szétfonta. Szakadékkert.

Szavaksötét.

Köhögve, fulladozva.

Szavakkal hallottam, szavakat ne mondjak. Csenddel mondjam és hallgassam?

És szakadt, szakadt. Szavakszakadék.

És így menekültünk…

És így mentünk haza akkor, és így ágyba, álomba, éjjelbe, így a napsugárba, külön-külön, így külön-külön napsugarakba, külön-külön felhők vonulása, súlyos árnyékuk.

Szavaktalan, ahogy távolra közeledünk.

Jött velem, amerre mentem, napersze, árnyék se követ.

Szakadék éjszakai kertje, sötét- és fagykedvelő virágok számára.

El nem olvasott szavak helye. Mintha lehetne. Mondod, de nem mondod, írod, de nem írod.

Fázom és fázom.

Eső hull, hull, holnaptól semmi tegnap. Semmi szavak szoba, holdvirág szirma.

Szóljak, de ne szóljak, szavakkal, de szavakkal ne.

Holddal az arcomon, alszom, ébredek. Kivirágzik, lehull a szirma.

Szavakat írni, a szavak nélkül. Szavak nélküli szavam. Akkor más beszél.

Szellő suhogása.

Egy, más. Holdfénynap.

Esővirág én, napvirág te, zápor.

Mikor lesz már tegnap újra, napersze, nőjön vissza a fű a földbe.

2023. 10. 06. 4: 57: 35

 

1. Dalba kuporodtam
2. Tükörben tüskés
3. Szavaktalan
4. Holdfénynap
5. Erdőközöttünk

(Illusztráció: Iana Venge: Cloudy ValleyAndy Russell: Illumination)

3 thoughts on “Holdfénynap”

Vélemény, hozzászólás?