Szünjelek

Acélkék kés a
tó, felfénylő bőr az ég.
Felhők hámlanak.

Kézre tetovált
kéz, mely fogságban tartja
az eredetit.

Megdőlt kamion.
Lecsúszott glória lesz
nyakadon a pótkerék.

Úgy ül a füst a
láp felett, mintha köztünk
rekedt volna meg.

Pluszmínuszokkal,
fagy- és olvadásponton
távolít a tél.

Menta-híd

A féklámpák pirosát
falakon átívelő Menta-híd töri meg.

A hajós hagyta nyitva az erkélyajtót,
hogy a kádból az utcára csorogjon a víz,

hogy fényes bottal vágja ketté az éjszakát,
amikor a fáradtság kék aurát von arcod köré.

(képek: Gala Bent: Contemplation in Exile)

Egy mexikói tinédzser vagyok,
aki először látja a napvárosi estét.
Fölöttem fog táncolni az ég hazáig.
Forró madár költözik a gyomromba,
és már ajkamon csordul ki a méz,
amikor tollán bronz láng éled fel.
Mert fekete főnixszé változik az,
aki saját kezében tartja a szívét.
Olyankor a föld csak magától
szalad tovább,
az alacsonyan szálló nap
ködben tűnik el,
és gőzgombócként forr tovább a hold.
Olyankor csillag érkezik,
három napig a lazacszínű fényt,
három napig komplementerét,
a ciánt sugározza,
és megszűnik káprázni a szemem.

képek: Davis Ayer