Dobai Bálint összes bejegyzése

Tébolyult kohóban; Közel-kelet

Tébolyul kohóban

 

Most sem érkezik más, csak a várt harag,

és a forgó elme rögtön ráharap,

remegést parancsol egy pecsétes kéznek,

mindig csak azt látja, amit mások néznek,

aztán bent magában, tébolyult kohóban,

amiben vágy és rend mindig csak mohó van,

ahol a határok szilánkosra törnek,

ahol nyakak nélkül feszülnek az örvek,

mindent, amit látott, látni vélt vagy képzelt,

amit megvetett rég, ami mellett érvelt

izzó egyveleggé gyúr, csavaroz, forral,

bugyborékol benne bűnbánat és bordal,

azután fáradtan, mintha neki járna,

elvonul aludni egy fájdalmas lázba,

míg a megvadult szív, mint egy inga súlya,

koponyám harangját kondulásig zúzza,

hogy végül ha elhal minden zaj, a csöndben

szilárduló ércem fagyott rendbe öntsem.

 

Közel-kelet

 

Szeretnék lassan elaszalódni

a nyílt sivatagban,

a szenvedésben

bűnbocsánatot nyernék,

utána pedig jöhetne

az örökkévalóság, ha muszáj.

 

Vers; Iron Maiden

 
 
 
 
 
 
 
 
 
VERS
 
 
a lét mögötti szent irány
a szent irány mögötti lét
igékbe ágyazott hiány
hiányba ágyazott igék 
tudattalanba áthatott
tapasztalat kapaszkodik
az agyba karmolt járatok
szövődnek tompa maszkokig
örök körökben olvadó
való fölött törésvonal
felosztott fel nem osztható
felszínre hímzett pókfonal

 

IRON MAIDEN

 
                                  Térey Jánosnak
 
Merre szökött el a hős, régvolt ikonok ragyogása?
Hol van a hosszú lobonc? És hol az érckori hang?
Mért ez a nyápic, kákabelű divat itt ma a bálvány?
Mért kell ennyi csapat, hogyha a harc lefutott?
Törjön száz bakelit, CD, gyűrődjön a szallag,
hangot hord az idő: fémzene százada volt!