Enesey Diána és Bodrogi Csongor ezúttal négy lapból
(köztük több dupla számból) válogattak ki tíz kitűnő írást.
- augusztus 6.
A TIZEDIK: Nádasi Krisztina: Vendégem vagy (próza) [Székelyföld]
Hogyan ismerjünk fel egy írót? — ezt is kérdezhetnénk Nádasi Krisztina rövidprózáját olvasva, de vannak ennél sokkal húsbavágóbb kérdések is. Például az, hogy hol van az a pont, ahol az írással foglalkozó, irkáló, publikáló emberből író válik, ahol íróként tud hivatkozni saját magára. Vagy az, hogy a pályatársak elismerése, felismerése hogyan alakul egy író életében, hogy vannak-e nagy fordulatok ebben. Egy hétköznapi ebéd, egy nem éppen hétköznapi ebédmeghívás és egy nagy rádöbbenés ad választ Nádasi Krisztina rövidprózájában a fentebb felsorakoztatott kérdésekre. A főszerepben Galla Ottília és Nagy János, vagyis Nagy Ármin, azaz Nagy Ármin János. A szövegben számos kulturális és popkulturális utalással találkozhatunk. [E. D.]
A KILENCEDIK: Horváth Péter: Jóccakát avagy rittanturi tantire (dráma) [Látó]
A Látó augusztus-szeptemberi dupla száma öt kortárs dráma szövegét tartalmazza. Horváth Péter színdarabja, mely alcíme szerint „operett zene nélkül”, egy mentális betegséggel küzdő idősödő férfi életét mutatja be. A férfi bátyja próbál gondoskodni a betegről, de ő, aki egyetemi tanár, egy másik városban él, így nehezen tudja felügyelni az öcs önsorsrontó, kaotikus életét. A drámában külön szerephez jut a két fivér anyja és apja, akik bár halottak, mégis újra meg újra szót kérnek, a síron túl is hatalmat gyakorolva az elárvult lelkeken. A történet nem csak ennyiben emlékeztet a Psycho című filmre; a dráma végén végképp elmagányosodó beteg a testvére ellen fordul, és bár vér nem folyik (nem is illenék ez az operettesen könnyű jelenetekhez), a néző, olvasó katartikus elcsendesülést érez a feloldhatatlan emberi tragédia beteljesülésekor. [B. Cs.]
A NYOLCADIK: Székely Szabolcs: Szökés (vers) [Székelyföld]
Székely Szabolcs verse egy gyermekkori emlék megörökítése, de jóval több, mint puszta emlék. Az emlékre emlékezés mechanizmusát igyekszik megragadni: meta-emlékezés. A gyermek háromévesen elhatározza, hogy emlékezni fog a pillanatra, amikor egy nyaralás alkalmával a „szökőkút felejti a vizet az égbe”. A versben gyakoriak a gyermeki szókészlet, képi világ és a gyermekkor sajátos észleletei, ugyanakkor társul hozzájuk a reflektáló felnőtt hang is, de nem sodorja el a gyermeki megéléseket, épp csak felsejlik mögöttük. Ez teszi lehetővé, hogy az idegen és a saját gyermeki felfogása megnyilvánuljon, s feltörjenek olyan kérdések, mint az, hogy „lehet-e nevetni idegen nyelveken”. [E. D.]
A HETEDIK: Szerhij Zsadan: Lejátszó (vers, Nagy Tamás fordítása) [Alföld]
Az Alföld augusztusi száma rengeteg fantasztikus műfordítással várja az olvasókat. Zsadan tollából három verset olvashatunk az augusztusi számban, Nagy Tamás fordításában. Az első két versre dominánsan rávetül a háború és pusztítás árnyéka. A lejátszó című vers a valóság kikapcsolhatatlanságát ábrázolja. Szása, a csendes alkoholista, ezoterikus és költő élményein keresztül, aki egyszeriben egy háborús övezetben találta magát. A lejátszóját bekapcsolva hagyta, így sétált a városban, ám nem tudott kiszakadni a pusztulás és a bombázás okozta romok hús-vér valóságából. Aztán a taníthatatlanságunkra gondolt, arra, hogy az embereket nem lehet megmenteni. A történelmi hagyatékunk, a zseniális emberek szavai, úgy tűnik, mit sem segítettek, s most belőlük „fű és virág nő”. Azonban a szerelemre késztető zene, ének és hang megmaradtak, végtelenségig folytathatóak. El is kalandozhatunk, hogy csak ezeket halljuk, lássuk, érezzük, de mégis megcsapja az embert az a szag: a pusztítás szaga. [E. D.]
A HATODIK: Wojciech Tochman: Ma lerajzoljuk a halált (regényrészlet, Danyi Gábor fordítása) [Kalligram]
A Kalligram nyári dupla száma teljes egészében az Ukrajnában zajló háború, illetve általában a háború témáját dolgozza föl. A lapszámban nemcsak magyar szerzők írásai olvashatók, de számos műfordítás is, főleg ukrán és lengyel szerzők munkái. A lengyel riporter ruandai népirtásról szóló dokumentumregényének részlete csak erős idegzetűeknek ajánlható olvasmány. Az emberi kegyetlenség szenvtelen leírásáról talán úgy gondolhatnánk, hogy önmagában nem bír irodalmi értékkel, mégis kevés olyan szöveg volt a sok (egyébként kitűnő) háborús írás között, amely ilyen erősen hatott volna rám. Nem csak azért, mert tudhatjuk: ami itt leíródik, az csakugyan úgy történt, hogy ilyenek egy háború hétköznapjai. Azért is, mert a tárgyilagosságban, a minden díszítéstől és stilizálástól mentes leírásokban (melyek többnyire túlélőktől való idézetek) páratlan erő rejlik. Nekünk talán már fogalmunk sincs, kik azok a hutuk és tuszik, hogy mi a különbség köztük, és miért gyilkolta egyik a másikat – a puszta történések leírása azt mondatja ki velünk, hogy ez teljesen mindegy is, mert ilyesminek soha sehol senkivel semmilyen indoklással sem szabadna megtörténnie. [B. Cs.]
Fotó: UDNP Ukraine. Forrás: Kalligram
AZ ÖTÖDIK: Péti Miklós: „Míg a szívverésem nem igazolta…” Keats olvasása közben (esszé) [Alföld]
Péti Miklós írása Keats élményekre épülő költészetével foglalkozik, jelesül a nagy műalkotásokkal való találkozások élményeivel. A szerző számításba veszi, hogy ezek a találkozások már a korai görög költőknél is csodaként jelentek meg, amely a hallgatóból vagy olvasóból kiváltott csodálatot jelenti. Ám Keats költészetében minden korábbi alkotás által ihletett alkotáshoz képest valamiféle – nehezen megragadható – többletet fedezhetünk fel. Péti Miklós három fogalom mentén mutatja be a Keats költészetében rejlő, szinte megfoghatatlan különlegességet. Az első a személyesség, amely ugyanakkor nem jelenti a hagyományok elhanyagolását, sőt épp ellenkezőleg. A személyességben tapintani lehet a befogadó hermeneutikai küzdelmeit. A második elem a performativitás, amely szintén szervesen kapcsolódik az előbb említett küzdelem élményéhez, itt a reflexió aktivitása a kiemelkedő mozzanat. A harmadik fogalom az élményszerűség, amely magában foglalja a küzdelem útvonalát, amely a kezdeti rácsodálkozástól egyfajta megértésig vezet. Ebben saját megéléseinkre is ráismerhetünk. Épp ez a hármasság az, amit olyan nehéz szavakba önteni, írja a szerző, s ez okozza a fordítás már-már leküzdhetetlen nehézségeit. Végezetül Péti Miklós az olvasók figyelmébe ajánlja néhány fordító remek Keats-fordításait.
Az Alföld augusztusi számában – számos egyéb műfordítás mellett – Keats versei is olvashatók, úgyszintén Péti Miklós fordításában. A verseket érdemes az elemzés előtt és után is elolvasni, ugyanis Péti Miklós írása valamiképp újra is keretezi az első olvasás élményét. [E. D.]
A NEGYEDIK: Szilasi László: Esto perpetua (esszé) [Kalligram]
Míg a legtöbb, Kalligramban olvasható vers vagy történet a háború közvetlen hatásait dolgozza föl így vagy úgy, addig Szilasi László esszéje a maga szűkszavú, tárgyilagos, olykor kihagyásos stílusában azt mutatja meg, hogy egy-egy háború által kiváltott hullámmozgások hogyan gyűrűznek tovább nemzedékeken, hosszú évtizedeken, akár évszázadokon át is. A rövid írás egy békéscsabai család története, amely a háború után menekült át Románia Puj nevű falujából. A szerző közelről ismerte ezt a családot, hiszen – mint az kiderül – a középső fiú a szerző anyjának húgával házasodott össze később. A történetben minden benne van, a huszadik századi magyarság minden tragikuma: kitelepítés, halál, depresszió, börtön, kivándorlás, társadalmi osztályok elpusztítása, és a végén egy búcsúlevél, amely az Esto perpetua (legyen örökkévaló) kifejezéssel záródik. Ami itt azonban „örökkévaló”, az leginkább az emberi sorsokat széttaposó politikai döntések kíméletlensége, és a reménykedés, hogy talán egyszer valamikor lesz egy generáció, amelynek életét nem fonják be a terhelt múlt szörnyű csápjai. [B. Cs.]
A HARMADIK: Székely Csaba: Mária országa (dráma) [Látó]
Székely Csaba történelmi drámája egy talán kevéssé ismert kor udvari bonyodalmaiba vezet vissza minket. Nagy Lajos halála után vagyunk, ám az uralkodó fiú örökös nélkül maradt. Az egyetlen megoldás egy eladdig példátlan gesztus: Mária, azaz egy nő megválasztása királynőnek. A bajok csak ezután kezdődnek azonban; különböző érdekcsoportok csapnak össze, éveken át tartó háborúskodás, helyezkedés, hatalmi harc indul meg, melynek győztese végül az a Luxemburgi Zsigmond lesz, akit élvhajhász, henye életmódja miatt szinte senki sem tart alkalmasnak az uralkodásra. A sok humorral elbeszélt történet természetesen nem csupán a hatszáz évvel ezelőtti viszonyokról szól, sokkal inkább – mint a cím is kifejezi – általános országtörténet. Az egymással marakodó pártok, érdekcsoportok küzdelmének végülis nincs és nem is lehet győztese – ha mégis lesz ilyen, az tulajdonképpen csak a sors kiszámíthatatlan kegyének lesz köszönhető, miközben az ország maga összeomlik a rövid távú hasznot kereső udvaroncok és intrikusok ökölharcában. [B. Cs.]
A MÁSODIK: Ioan F. Pop: innen már visszaforgathatatlan (vers, Mihók Tamás fordítása) [Alföld]
Ioan F. Pop verse mindenekelőtt képiessége és magával ragadó szóhasználata miatt fogott meg, utóbbit persze nagyban köszönhetjük Mihók Tamás fordításának is. A szinesztézia eszköze behúz bennünket a sorok közé, és onnantól fogva nincs menekvésünk: beszippantott bennünket a vers sajátos, fájdalmas valósága, s felfedezzük benne a saját valóságunkat is. A vers központi témája a hallgatás, a szótlanságunk, a belénk fulladt szavak. Mennyi mindent tanulhatunk a meg-nem-történtektől és mindattól, ami sosem öltötte a kimondottság formáját, a belénk süllyedt szavaktól? Úgy tűnik, sokat, talán az egész életet. Ám ha elfogynak a szavaink, nem tudunk építkezni sem belőlük, nem születhetünk meg. Vagyis nem marad más, csak „halovány testünk”, amely „sötétség- és fénytest”. [E. D.]
AZ ELSŐ: Ija Kiva: folyik-e meleg háború nálunk a csapból (vers, Csordás Gábor fordítása) [Kalligram]
Ija Kivának, az oroszul is író ukrán költőnek ez a költeménye tulajdonképpen egyetlen, ám annál meghökkentőbb „trükköt” tartalmaz: a „víz” szó helyére minden egyes alkalommal a „háború” kerül. Mert ahol háború van, ott víz az nincs. A szócsere abszurd, de abszurditásukban mély tragikumot hordozó sorokat hoz létre, minden egyes előforduláskor megfordítva normalitás és abnormalitás békeidőben stabilnak képzelt viszonyát. Sejtésem szerint klasszikus, nagy vers született itt mindenféle háború természetrajzáról:
errefelé nem számít természetesnek
ha nem folyik háború a csövekből
