Rémálomból pattant ki a szeme, épp akkor, amikor pont nem volt senki mellette, nem volt kinek a felkarjába törölni könnyeit, nem volt kinek a mellébe bújni, de kiszállt az ágyból, aludni így már nem lehet.

ADHD vagy autizmus, megint átfutottak az agyán a címkék, amiket senki sem ragasztott rá soha, ő próbálná inkább magyarázni furcsaságát, vagy a világ kurvult el?

Befizetni a számlákat, igen, talán ezzel kéne ma kezdeni, de éhes a macska, talán a gyerek is, bár ő már egyedül odatalál a hűtőhöz, vajon van benne valami, amit szeret?

Nem hajt a tatár, nem kell mindent egy nap alatt megoldani, ha évek óta parlagon hever ez-az, annak miért épp ma kéne a végére járni, csak szépen, nyugodtan, határozottan.

Egyáltalán a minimumot. Megint ruhában aludt el. Fogmosás nélkül. Most mit kéne? Először zuhanyozni? Vagy a macska. De annyi szennyes van, be kéne rakni egy mosást, amíg az megy, mindenfélére jut idő szép sorjában.

Fogja tehát a telefonját, elindul WC-re. Válaszolni kéne a napok óta olvasatlan üzenetekre, ne higgye senki, hogy haragszik, csak simán szét van esve, kell-e mentegetőzni?

Csak simán szétesve. Hány éve is? Ezen gondolkodna, de eszébe jut, hogy zenét kéne rakni, arra jobban lehet takarítani.

Kijön a mosdóból. Végre. Macskaalmot takarít. Hörcsögöt etet, virágot locsol, még nem tűz a Nap az erkélyre, ez az! Nem döglik ki a snidling sem. Talán. Mi ez a sok virágláda? Kell ennyi? Otthagyja.

Bemegy. Cucctalanító videókat néz. Bepakolja a mosogatógépet. Bepakolná. De előbb ki kell. Elkezdi. A macska! Enni ad neki.

A gyerek nem eszik. Mit reggeliznél, kérdezi. Palacsintát? Rendben, elkezdi. Nem kellett volna előbb zuhanyozni? Mindegy, első a gyerek.

Vagy a snidling. Vagy a macska. A lényegi dolgok, na. Lényeges, hogy ADHD, vagy mi egyáltalán? Miért nem hagyja ez a gondolat? Ez is csak fölöslegesen járkál az agyában fel s alá, foglalja a teret, az időt, a létet. Be kéne ágyazni. Ha egyáltalán megágyazott volna.

Mosógép! A ruhái tiszták legyenek mindig mindüknek. Ne szólja meg senki. Ne gondoljon senki semmi rosszat. Fogak, haj, test tiszta. Na de akkor zuhanyozni kéne. Ma mennek valahova? Nem valószínű. Ha mennek, majd előtte lezuhanyzik, addig vannak fontosabb dolgok.

A palacsinta! Kikeverte, vissza a konyhába, meg kell sütni. A gyerek narancslevet iszik. Örül, hogy vett, valami jó is ered tőle. Nem elkényeztetés. Minimum. Kéne inni? Előbb fogat mosni, mert a kínai gyógyászat szerint nem jó lenyelni az éjszaka felgyülemlett lerakódásokat. Este mosott fogat? Mindegy. Végre megmossa. Nyelvtisztítás. Vízivás.

A palacsinta! Megsüti végre, a gyerek boldog, eszik, nem kér rá semmit. Ő is eszik vele, juharsziruppal, fagyasztott áfonyával. Anya, kaphatok én is áfonyát? Persze, neki adja, csak várj vele picit, nagyon hideg.

Jó anyának lenni. Főzni, sütni, etetni, mi a fontosabb, az élmény, vagy a nyugodt háttér? Strandra menjenek ma, vagy rakjon végre rendet, amíg a kölyök a videókat bámulja naphosszat, hogy aztán a nyár többi részét legalább valami kiegyensúlyozottabb környezetben töltse, vagy menjenek, ki innen, élményszerzés, friss levegő, vízpart, hamburger a büfében, homokvár, most kicsi még, most még érdekli, most vagy soha?

Közben üzenetekre válaszol, jobban kéne szeretni, akit szeret, gondolja, mind az összeset, de magát nem veszi a sorba, észleli a hibát, túl sok volt az önismereti olvasmány meg videó?

Rákeres: honnan tudhatod, hogy nárcisztikus szülők gyereke vagy? Vajon nem vette észre? Vajon ez a hiba? “Lay all Your love on me” megy ma a hatodik Abba-szám a fejében.

Evett, mosott fogat, zuhanyozni kéne, ja igen, mosogatógép, mosógép, a gyerek addig ne tabletezzen, színezőt nyom a kezébe, bár tudja, hogy utálja, de mit, ha olvasni még jobban utál, vagy gyere, megtanítalak a mosógépet beállítani, nézd, a sötét ruhákat tesszük most be, mondja.

Megvan. Végre valami megvan. Be kéne fizetni a számlákat, vagy ezen már gondolkodott ma? Mindegy, bepakolja a mosogatógépet is. Vajon a face-en hány fotelhuszár ugrana neki, ha tudnák, mennyire túlbonyolít mindent? Nem is amúgy, csak mindenre gondol. Folyamatosan. Egyszerre. Csinálni meg csak egyet lehet. “Mit szarozol? Rendetlen, koszos szarházi! Csak fogd, csináld, voilá, nehéz, mi?! Nálam sosincs ilyen kupi, igénytelen!” Ilyeneket írnának. Meg még ilyenebbeket. Sosem szabad senkinek megtudnia, mi van itt…

De a gyerek. Akkor ő hogy lesz rendes? Hogy lesz normális? Most akkor strandra menjenek? 10:37 – pont délre? Rendet kéne inkább rakni, nem? De főzni mit fog mára? Nem lehet mindig gyorsat, vagy lehet? Kinek kell engedélyt adnia? Neki magának. A létezésre. Nemcsak a túlélésre. Ha gyógyszert szedne, lenne ilyen kreatív? Bár ez ma még nem derült ki. Ha gyógyszert szedne, legalább 1-2 év a diagnózis. Ha van egyáltalán. Nem lényeg. Haladjunk. Hogy is van az az Abba-dal… Fenébe, pakoljuk le legalább az erkélyt. És odamegy a konyhafiókhoz, kidobálja belőle az utált késeket. Leviszi a szemetet. És még dél sincs. Minden rendben. Mindene megvan. Lélegzését figyeli. Légy már jelen! Üvölti fejébe belülről. Ki bántott? Bántott valaki? Mindened megvolt. Mindened megvan. Élj vele!

Rémálomból pattan ki szeme. Fél hét. Fel kéne kelni. Nincs senki mellette, akinek mellkasába bújhatna. Ott kéne lennem, és nem itt, gondolja. De itt vagyok. Új nap, új lehetőség. Elindul fogat mosni. A macska lábához dörgölőzik, felveszi, és belép vele a gyerek szobájába.