Linda Pastan: Elképzelt beszélgetés (Imaginary Conversation)

Azt mondod, éljek úgy minden nap,
mintha az utolsó lenne. Mindezt a konyhában
ahol a kávé előtt panaszkodom
az előttem álló napról – a pillanatok,
órák akadályversenyéről,
élelmiszerboltokról, orvosokról.
De miért az utolsó? Kérdem. Miért ne
úgy éljünk, minden nap, mintha az első volna –
csupa nyers csodálkozás, Éva éberré
dörzsöli szemeit azon az első reggelen,
a Nap, mint egy naiva,
feljön keleten?

Őrölöd a kávét
az elme kis morajlásával, mely
önmagát próbálja tisztítani. Én megterítem
az asztalt, kipillantok az ablakon,
kint a harmat megkeresztelt minden
élő felületet

Enesey Diána fordítása

Verses jegyzet
Elképzelt párbeszéd

Lassan felszabadulhatnánk, mondom,
miközben elém tolod a kávét,
nincs szabadság – nevetsz, és úgy nézel
rám, mint legelőször.

Az a baj, folytatod, hogy nem látsz túl
saját magadon,
vagy inkább rajtad – suttogom.
Vagy az érzéseiden, mindegy,
az nem szabadság, ha ide-oda rángatnak
a vágyak,
csak ha az énünket hagynánk
végleg hátra…
Közénk ül egy újabb félbeszakadt mondat.

A kókusztej alig színezi meg a kávét,
de az íze megváltozik.
Mi sem válunk mássá,
csak elkezdjük használni egymás szavait.

Amikor a tányért eléd teszem,
felhős lesz az ég,
és rájövök, hogy ez sem az a reggel,
amikor úgy süt a nap ránk,
hogy elmondhassam:
minden félig lezárt mondatod,
visszafojtott bölcsességed,
elharapott ítéleted,
hallgatásod
az életem építőköve lett.
Ez nem az a reggel,
amikor úgy süt ránk a nap,
hogy kimondom:
mlyülő ráncokkal és
formáját vesztő testtel,
húsz évvel fáradtabban is
ugyanúgy látlak majd, mint most.
Ez sem az a reggel,
amikor úgy süt a nap ránk,
hogy megérzed:
az összetartozás szabadság.