elérkezett a nap, kávéjából
a narancs aroma elillant,
csak keserű grapefruit
gömb a nap, amint pályájára
állt, a négy fal között
márványlapig süllyesztett
kádjából fenyőerdőkre,
hegyekre látott, és
forrásvizébe rézcsaptelepéből
kagylórózsaszín gyöngyök
hullottak: megnőttek, rájuk
hasalhatott, úgyis ragacsos
a pezsgőhab, és levakarhatatlan
csillámpora miatt aranycsapja
bontásra várt.

frottíranyagban permetezett
kulcscsontjára rózsavizet,
majd suhant, a római kilences
övezetig görkorcsolyában,
időpontját pedánsan tartotta,
és ott a vállpánthiányos
törölközőruhában ügyelt,
nehogy észrevegye tükörképét:
minden gyümölcshúsos
testradírt, pasztát, növényvizet
megfigyelt a cakkos pult
felületének mélyedésében,
magas enzimtartalmuk vonzó,
de vacogott a textilkelme
falatban.

amikor végre bíborszín,
vörösalga krém fedte
orcabőrét, egyenesen
nem értette, miért csíp,
és őrli húsát, fel is pattant
a szalonheverőről, hogy lerúgja
textiltunikáját, a pult
fűrészfogára pöccintsen
három tallért, és átlépje
a műhelyküszöböt, többé
szokatlan kenőcstől szeme
könnybe nem lábad, nyugodtan
öblögessék mások, igent
mától nem mond, holnaptól
várják a tűszúrások.

(Illusztráció: Privedentsev Gennady: Travel Fruits)