∞ Նաիրյան վոկալ անսամբլ (Աննա Մինասյան, Ելենա Ազարյան,
Նաիրա Մուղդուսյան): Իմ Մուրադին (2024)
[Nairyan vocal Ensemble (Anna Minasyan, Yelena Azaryan,
Naira Mughdusyan): Im Muradin (2024)]

Felfelé ment le a Nap. A cethalat néztem a hídról. Átmentem a hídon, amíg ő a híd alatt.

Madarak ismerős éneke, virágok eső előtti illata, ahogy egyre sötétebb. A Hold egyre kevesebb fényénél, ahogy partra léptem.

A cethal úszott, ahogy szaladtam, néha láttam, belül. Elkísér, vagyis én kísérem. És így, egyre beljebb, a forróságban.

Ha visszafordulok? Ha visszatalálok. A cethal nézett, ahogy kerestem. Mosolygott a szeme. Láttam. Miközben a holdfény térképrajzán, a selyemakácerdőben.

A fák között, a víz nélkül. Híd nélkül. Az ösvény is híd. A napsugár. Menni előre, merre? Egyik virág, másik, szirmok, levelek.

Ha legalább a cethal, jönne velem a parton. Milyen rossz neki, hogy vízben kell élnie, de levegőt lélegeznie. Vizet lélegezni, tüzet, földet.

Szóltam, ki válaszol? Ágak mozdulnak, levelek. A selyemfák virágai. Milyen szavak, amikor megértettem. Holdsugarak rajza a vízen.

Mi a megnyugtatóbb, a híd, vagy a cethal? Az egyre sötétebb semerre úton. Egyedül nem találok oda az ismeretlen helyre, hát nem tudom, ott vagyok-e, ha ismeretlen.

Madarak válaszolnak, miközben a mezőn, sárga gyűszűvirág. Nyárfa-zöldbagoly lepkék bolyongnak a fű közt.

Egyedül az ismeretlen helyen minden hely ismeretlen. Szaladtam, ahogy úszott. Megint a cet, minden második gondolatom.

Az ismerős cethal, ha biztonságra vágyom, hozzá megyek vissza? A hídon jönni-menni, a félelmemben találok biztonságra?

Minden virág nézett, és nem tudtam merre szaladni. És itt fogok aludni, ébredni. Itt néz rám a Nap, a Hold. A csend nélkül.

Eső, madarak eső közben énekelt éneke, virágok. Vízbe hulló cseppek, vízből felcseppenő cseppek, körkörös hullámzás.

Az ismeretlen Nap földje, ismeretlen bugás csörgőfák ágain ismeretlen bugás csörgőfamadarak.

És így, egyre beljebb, amíg elállt az eső, a forróságban. Kétszer beesett a Nap a sűrű erdő mögé, és amikor gördült harmadik alkalommal.

Az ismeretlen sátorban ébredtem, második reggel, az elsőre nem emlékszem. Megfordult a sátor, vagy a mező, vagy emlékszem. Talán a holnap reggelre is emlékszem.

2024. 07. 10. 5: 26: 54

1. Dala, esője
2. fenyőfák várai, templomai
3. Sárga virág gyökér
4. Az ismerős cethal
5. Külön ege
6. Szavak távoli nyelve helyett

(Illusztráció: Heidi Yip: Be a Worshiper, 2021; The Lost Paradise, 2019)

Rágni, rágni, rágni! Az apró hernyó hátrahagyott hortenziabölcsője szitaként lengett a szélben, míg ő rendületlenül araszolt a szamóca földközeli ágán. Zöld testén fekete csíkokban narancs pöttyök sorakoztak, akár két rabruha keresztezése, ám ez a fenyegető küllem biztonságot nyújtott. Senki sem közelített hozzá, zavartalanul randalírozhatott, amerre kedve támadt. Alatta nem is olyan mélyen talaj feketéllett, a fölötte lévő sötétzöld leveleket árnyékba borította a növény fölé boruló akácos. A hernyó csak az árnyékot látta, de az sem érdekelte, egyre csak a hasát tömte mindennel, ami henger alakú teste útjába került. Araszolt, tarolt és araszolt tovább. Sorra gyűrte be a leveleket tekintet nélkül annak korára, állagára. Megette a sárgultat, a ropogósra száradtat és a legfrissebb rügyeket. A hernyó álma bővebben… →