A hosszú világosbarna haj szigorú rendben kanyarodva csendesen behódolt a rézcsatoknak. Mindössze egy-két rövidebb fürt lógott bele Éva arcába, aki néha vékony, törékeny ujjaival füle mögé simítgatta azokat. Világos, mogyoróbarna szemei megfeszülten fókuszáltak a bejárati ajtóra. Néha vélni hallották, ahogy a kulcscsörgést követően a fémes kilincs lenyomódik. Éva egyszer-kétszer felpattant, hosszúkás ujjait végig húzta feszes szoknyáján és arcára kedveskedő mosolyt erőltetett. Dermedten állt ebben a pózban pár másodpercig, majd nyugtázta, hogy csupán ideges agytekervényei játszanak vele, így eltorzult arccal huppant vissza székére. A szobát megtöltötte a nemrég elkészített ételek zamatos illata, amely gőzölögve kínálta fel magát az étkezőasztalon. Éva végigpásztázott a rántott húsokon, de egyikbe se kóstolt bele, bármennyire szeretett volna. Meg akarta várni férjét, aki bármelyik pillanatban megérkezhetett.

Bármelyik pillanatban – motyogta a nő, aki majdnem másfél órája csinálja ezt a procedúrát.

Az óra kattogását követve érzelmei is váltakoztak. Kétségbeesett, szánalmas, boldogtalan, reménytelen, reménykedő, boldog, nemtörődöm, szerelmes, büszke, kétkedő, satöbbi.

Kinyújtotta lábait, majd kilépett fekete cipőjéből és katonás rendbe maga mellé helyezte azokat. Felállt és kihúzta magát. Apró lábait egymás mellé rakodva kitipegett a hosszúra nyúló gangra. Óvatosan megbirizgálta az ablakpárkányra helyezett krizantémokat. Ujjaival végigjátszott száraikon, amíg el nem ért bimbójukhoz.

–  Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret – hadarta, miközben idegesen tépdelte szirmokat. Az utolsót is kiszedve mosolyra húzta száját.

–  Szeret!!! Hát persze, hogy szeret. Mit is gondoltam? – nyugtázta elcsukló hangon.

Végig nézett a lábainál heverő szirmokra, miközben felötlöttek benne volt szerelmei. Minden egyes szirom mellé élményképeket fűzött. Barnabás, Áron, Domán, Bogdán. Előjöttek a semmiből, mint szálló füstgombolyagok. Eltöprengett, miért éppen Ádám mellett állapodott meg. Miért éppen ő? Kicsikét ironikusnak érezte a helyzetet. Mezítláb álldogál egy bérház gangján, volt szerelmeire asszociál hulló szirmok láttán, miközben férjére vár, akit már régen nem érdekel az egész. Az ablaküvegben meglátta, ahogy akaratán kívül felmosolyog. Önmagába nézett és hosszan kifújta a levegőt. Egy másodpercig elég erősnek érezte magát. Befutott volna, kinyitja hatalmas bőr utazótáskáját és ütemesen dobálná bele ruháit. Telepakolná, az évekkel majd magányában neki indulna az éjszakának. Cigarettát venne a sarki trafikban és betérne a közeli kisboltba borért, bekuckózna egy ligeti padra és lerészegedne. Alig észrevehetően megrándultak ujjai, mintha készen állnának, azonban az egész elképzelés hirtelenjében tovább siklott a csillagos égbolt felé. Két kezével megmarkolta a korlátot és lenyugodott.

Letörölte arcáról az előbb elképzelt alternatív ötletet és leköpött egyet a magasból. A földszinti macskakövön való szétcsattanást azonban elnyomta a liftajtó csikorduló kitáródása. Ádám megjelent a hosszú gang végében. Gyors léptekkel odatrappolt, leheletnyi csókot nyomott felesége arcára, bement, leöltözött és gyorsan helyett foglalt az asztalnál. A nő boldog lett. Gyorsan megigazgatta kontyát és besietett.

Nagy adag húst szedett ki férje tányérjára majd kiegyenesedve neki dőlt a hideg fehér falnak. Szemei végigjátszottak a férfin. Sármosnak találta. Boldoggá tette a tudat, hogy férje hazajött hozzá. Ki másért jött volna haza? Gyerekük nincsen, mert a férfi nem szeretett volna és a nő hagyta ezt. Mikor ezt először bebökte egy nagyon régi, ködbevesző csillagozott éjszakán Éva csak megvonta vállát és többé már nem érdekelte a téma. Elbutított szajhaként behódolt, mert szerelmes volt.

A férfi maga csendességében vágta a húst és erélyesen szájába helyezte. Alaposan megrágta majd lenyelte. Vágta a húst, alaposan megrágta majd lenyelte.

– Nemsokára el kell mennem, mert egyik ismerősömnek megígértem, hogy segítek neki – jelentette be gépiesen egy falat után.

– Rendben! Milyen remek, segítőkész ember vagy te! Mondták már? – fűzte tovább a párbeszédpaneleket Éva, miközben törékeny ujjaival elkezdte kigombolni feszülő kék ingjét. Egyiket a másik után, míg fel nem derengett csipkézett melltartója. Finoman odalépdelt férjéhez és előtte lejtette lassú, vontatott táncát. Az utolsó gombot erőszakosan pattintotta ki, majd ujjai lágyan végigkószáltak a borostás férje arcán. Ádám oldalra kapta fejét, de ez nem érdekelte a nőt. Lassan rázta csípőjét jobbra, s balra, miközben hosszú ujjai lágyan elkezdték a szoknya aranyozott cipzárját lehúzni. A ruha tompán rogyott össze a padlón. Felderengett minden. Fekete harisnya. Fekete selyem alsónemű. Fekete csipkézett melltartó. A nő hajába túrt miközben a férfi arcát maga felé fordította.

– Szerintem kicsit még ráér az a találkozó, nemde? – kontyát kiengedte és a hosszú, barna haja ráomlott vállára.

– Hát…eléggé fontos, mit ne mondjak – válaszolt csendesen Ádám, miközben feleségét nézte és megijedt. Nem érzett semmit sem. Itt fetreng egy szinte meztelen nő előtte, aki a felesége és ő másra gondol. Gondolatai rémisztőn messze jártak. Kerületekkel arrébb. Kedves ismerősére, Lindára gondolt, akinek egy félszobás kis lakása volt, Dunára néző panorámával. Tőle jött és hozzá megy vissza. Beleszeretett. Miközben Évát nézi a másik nő arcát képzeli el. Miközben a ringó lágy végtagokat bámulja a nő lágy táncát képzeli el. Elmélkedései folyamatosan körülette forogtak. Egyszerűen nem tudott másra gondolni, csak a közös élményekre. A házára, ahol már vakon megtalálna mindent. Az éjszakai borozásokra az erkélyen. A lámpafények megtörő játékára az áramló folyón. A sodort cigarettákra. Az észveszejtő szerelmeskedésekre. Fiatalnak érezte magát újra. Egy hebrencs tizenhét éves, aki beleszeret osztálytársnőjébe. Ádám sokat töprengett az egészen, hogy mégis mit művel, mert már nem fiatal annyira, mégis úgy viselkedik. Gondolatai azonban mindig meghajoltak az érzelmeknek.

– Tetszik a látvány? – súgta oda Éva.

Ádám hirtelen pislogott egyet és minta erősen felpofozták volna visszaszállt a realitás talajára.

–  Ne haragudj, el kell rohannom. – ugrott fel és már aggatta is magára zakóját – Öltözz fel, mert kicsit lehűlt már a levegő! – fűzte hozzá, majd becsapta az ajtót Ádám.

Évának kitágultak szemei, majd gyorsan maga elé kapott valamit. Mocskosnak érezte magát. Nem igazán értette az egészet. Dermedten álldogált ott.

–  Biztosan nagyon fontos az a találkozó – motyogta.

Magára kapta az ingét, majd lekuporodott a székre, ahol percekkel ezelőtt még férje ült és elkezdte enni a maradékot, amit a férfi a tányéron hagyott.