Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Behúzott szárnyú felfelé zuhanás

 

Késni fogsz. Egy ponton azt gondolom, hogy nem is jössz egyáltalán. Aztán befordulsz a kapun, a járásod mintha tánc lenne. Magas vagy, talpig feketében, beesett arcodon többnapos borosta és mosoly. Köszönsz valakinek, aki azt gondolod, hogy én vagyok. Köszönök valakinek, aki úgy emlékszem, hogy te vagy.

Fel-felvillanó közös hajnalok, éjszakába nyúló beszélgetések idegen városokban, idegen nyelven, együtt. Emlékszel, amikor még kétszer öt órát utaztunk egymásért egy hétvége alatt?

Tíz percben letudjuk a kötelező köröket, vizsgák, egyetem, dolgozol, talán van is valakid, vagy lesz. Csend szorul közénk és a nikotin zsibongása az erekben. A maradék szenvedély, ami még összeköthet.

A szemeid változtak. A szád mosolyog, az arcod megfeszül, a tekinteted tág és hideg, figyelsz és mégsem, máshol vagy, másra gondolsz, legalább a gesztusaid megmaradtak, ahogy a kezeidet dobálod beszéd közben.

Változtam és változtál, üzleteid és ügyeid vannak, partnereid és feleid, akik elvesznek és elmennek, egyedül vagy. Kitágul körülötted a magány, mintha köd lenne.

Nincsen apád, se anyád, egy szobát bérelsz, félnapokig, talán napokig nem eszel, nem alszol, szövögeted magad köré ezt a hálót álmokból és mámorból színesre és szorosra. Meg fog ölni és tulajdonképpen már nem is érdekel. Világít benned a dac, hogy nem lehetne másképp. Lángol bennem a bűntudat, amiért nem tudtalak megtartani.

Nincs baj, nincs semmi baj. Nevetsz, nevetsz az egészen. Úgy hordod a tagadást a hátadon, mint a csiga a házát, hogy bármikor bele tudj bújni.

Különböző irányba zuhanunk.

Búcsúzáskor átölellek, olyan vékony vagy, mint egy kisfiú, vigyázok, nehogy eltörjelek. Elindulsz, elmész, eltűnsz megint hónapokra.

Ez fog történni, ha megírom neked, hogy ráérek, igen, találkozzunk. Mégis válaszolok. Mégis találkozom veled. És várni foglak.