Gáspár Virginia Olimpia összes bejegyzése

1981-ben született Budapesten, író, költő. Írásai eddig főleg saját oldalán jelentetek meg. Esőcsók című verseskötete 1996 decemberében került kiadásra. Verse jelent meg antológiában, Elizabeth című novellája pedig a harmadik lett az Ez-köny egyik pályázatán. Jelenleg első regényén, egy urban fantasy sorozaton dolgozik.

Ánizs és macskagyökér

 

A nagyi, mióta rákattant a világhálóra, felfedezett valami wicca weboldalt. Azóta úgy tűnik valami új keletű Hermione Grangernek hiszi magát, mert mindenféle tisztító varázslatot művel, amivel azt éri csak el, hogy testületileg kivonulnak az ott lakók. (Értem ezalatt nagyapát és a kutyákat.)

Ettől függetlenül a lelkesedése töretlen. Gyógynövénykészleteit folyamatosan feltöltötte. Általában ő ment utánpótlásért, de időnként megkért mást is.

Mikor egyik látogatásom alkalmával elküldött ánizsért és macskagyökérért a Gyökér és macska kuruzsboltba, nem tehetek róla, elhagyta egy fájdalmas nyögés a számat.

A világ legöregebb boltja lehet, a benne dolgozó fogatlan Frida pedig még tuti látott boszorkányégetést, olyan vén volt. Maga a bolt egy kis pici bodega a falu szélén. A nevét vélhetően humorosnak szánta az alapító, bár kétlem, hogy megkérdezte volna a cirmosok véleményét. Igaz, nem úgy tűnik, mintha megsértődtek volna. A boltot a macsekok afféle hajléktalanszállásnak nézték, tíznél kevesebb sosem tartózkodott az üzletben. Ánizs és macskagyökér bővebben…