Vidám füstfelhők gömbölyödtek elő az égbe nyúló házak vékony kéményeiből. A körfolyosón álmatagon sütkérezett egy cirmos, hájas öreg kandúr. Az udvaron a babérmeggy üde zöld levelei mostanra sárgán és vörösen izzottak a kellemes őszi délutánban. A szürke macskaköveken kopott lábú, viseltes asztal billegett, felette egy nőnek szaporán járt a keze, a papírkupacon sercegett a piros golyóstoll. Pipa, pipa, áthúzás, hiányjel. A nő fázósan megdörzsölte karját, szorosabbra húzta nagy fekete sálját, beleszívott félig leégett szivarkájába, majd újra a munka felé hajolt. Régi madárijesztőnek számított, a belvárosi varjak sem féltek már tőle, mindennap nézték, ahogy szorgosan javítja a dolgozatokat, vagy a fejét ingatja egy-egy silány esszé felé görnyedve.
A bérház fekete ajtaja füttyentve kitárult.
– Meg is érkeztem. Remélem, tetszett ez a kis videó. Ha igen, ne felejtsétek el lájkolni és megosztani. Halkan megsúgom, hogy a jövő héten már Párizsból csekkolok be egy új és izgalmas témával. Addig is sok puszi, sziasztok. – Egy vékony világosbarna ballonkabátot lebbentett meg egy kósza szellő, ami beszökött a bérház málladozó falai közé. Harmincadik életévéhez közel álló, hosszú barna hajú nő lépett be az udvarba, kezében nagy bőrönd, kabátja halkan susogott és ciripelt.
– Jó napot kívánok!
– Szép jó napot kívánok! – üdvözölte a tanárnő a ballonkabátos nőt, majd szippantott egyet tövig égett szivarkájából. – Egy kis nyárutós pihenés? – biccentett a bőrönd felé. A ballonkabátos nő lenézett táskájára, majd elmosolyodott.
– Óh, hát nem igazán. Tetszik tudni, ez csak munka, sokat utazgatok, lecsekkolok hoteleket meg ilyesmi. – A nő egy pillanatra elgondolkodott, majd hozzátette. – Tetszik ismerni az instagrammot? Vagy a youtube-ot?
– Hm, meg kell, mondjam nem vagyok nagyon járatos ebben, de igen, hallottam már róla.
– Nos igen, ha oda be tetszik írni, hogy travelling around the world, akkor meg tudja lesni, mit is csinálok. – A ballonkabátos nő odalépett a lifthez, és benyomta a hívó gombot, közben elővette mély zsebéből telefonját, és ujját le-fel húzogatta a képernyőn.
– Feltétlenül – mosolyodott el a tanárnő. – És akkor most irány Párizs?
– Tessék? Ja, igen. Majd jövő héten. Hm, ön is szokott utazni?
– Néha. Lehet, idén ellátogatok Balatonra… vagy ha más nem, Velencére.
– Áh, igen Velence, látta már az igazit? Az a karnevál… Eszméletlen. Jó buli szokott lenni, a követőim is imádják. – A lift fémajtaja kivágódott, a ballonkabátos nő megint felemelte telefonját.
– Az jó…– a tanárnő biccentett. – Kellemes napot, kedves.
– Önnek is – a ballonkabátos nő eltűnt a liftben. A tanárnő szórakozottan elmosolyodott, majd újra munkája felé hajolt. A fehér papiroson egy aprócska hangya szedte szorgalmasan a lábát a sorok között. Könnyed mozdulattal lesöpörte, és ismét munkához látott.
Címke: irodalom
FÖLÉBREDNI A FRONTVONALON
„Közlegény!” – ordítja valaki a fülembe.
Hogyan kerültem az árokba?
„Kopasz, mozdulj már!” – mondja egy másik.
Valószínűleg egy társam.
Fejemen sisak, de nem a ráktól hullott ki a hajam.
Zsebemben egy gránát, miközben
fogalmam sincs, hova tűnt a fényképed.
Fekete a körmöm, nem rághattam hetek óta.
Nem lehettem kómában ennyi ideig.
Hova tűntél? És mióta tudom használni a puskát?
Legszívesebben téged keresnélek,
de már így is lemaradt az osztag miattam.
Apró füzet van a kezemben, teljesen elázott.
Valamit belefirkáltam. A másik kopaszról.
Hányingerem támad. Felnézek a sötét égre.
Azt hiszem mennem kell. Legközelebb, ha felkelek,
adja az Isten, hogy másutt legyek. Veled.
(Illusztráció: Randi Ford: Embrace Solitude)
egész nap pizsamában; webcam
egész nap pizsamában
egész nap pizsamában a rendetlenség közepén egy tutajon,
nem hagyom el, csak vécé és evés céljából
ezen hajózom
egy fürdőköpeny is lóg még rajtam, de gyakorlatilag az is pizsamaként funkcionál
sapka is van rajtam valamiért, abban aludtam
redukáltam a világot egy matracra és egy könyvre
nincs emberiség
a lakást ignorálom
csak az áldásos tényt értékelem nagyon, hogy nem esik a fejemre az eső
és nem közvetlenül a betonra kell feküdnöm
kikerülöm a halmokat a padlón és visszamászok
szerencsére még van ezermillió oldal
a tutaj tovább lebeg a káosz közepén
webcam
legújabb művében, rétegvizsgálatok című performanszában
azt kutatja kiapadhatatlan kíváncsisággal és szisztematikus alapossággal,
hogy milyen volt padlója eredeti színe
élő közvetítés a helyszínről
a negyvenfokos konyhából
ahol a művész hiányos öltözékben, egy zománcos lavórba mártogatott acél súrolószivaccsal négykézláb
dörgöli az ezeréves, és fennállása óta még egyszer sem súrolt linóleumpadlót, vagyis
adja elő a padlósúrolást
a padló mint performatív aktus –
itt azonban a talált tárgy sajnos csak a megtisztítás után lesz majd egyáltalán megtalálható,
és a performansz során nyeri majd el – remélhetőleg! – identitását
íme a processzus
az alkotó váltott karos technikával dolgozik, eleinte kétirányú oda-vissza, majd körkörös mozdulatokkal
önök is láthatják, a művészet milyen kemény és izzadságos fizikai munka
viszont A LÉ egyre világosodik, tehát van remény, hogy eljussunk az igazsághoz
háztartásszex című sorozatunkban ezután rögtön a felületkezelés mmmmmhhh című performansz következik
kedves kukkolóink, végignézhetik, ahogy a művész a világoszöld festékréteget csiszolja konyhaasztaláról
az előadást a smirglipapír természetesen izgató hangja kíséri
most lefújja a felületről a port és ülepedni hagyja valós időben
apró anyázások közepette lerobbantja a festékesdoboz fedelét
és a felületet a sűűűrűűűű festékkel sűűűrűűűűű mozdulatokkal
halványsárgárahhh lakkozzahhh
azaz: keni
ez az előadás igen erotikus szakasza
a festék folyik
sőt túlfolyik, mindenhova csöpög
és most még a könyöke is olyan lett jaaaj meg a háta
a döglesztő konyhában nincsen semmi hely
ilyen az, ha az ember, ahogy az ágyból kikelt, hirtelen felindulásból kezd el alkotni
és az egyszer használatos nejlonkesztyű rajta a legnagyobb fedett felület
ugye itt bejönnek a rész-egész-viszonyok meg a transzparencia
ha épp unatkoznak, adjanak tanácsot ecset-ügyben avagy lakk –
az akció után a művész saját reklámja jön, popsi art:
kedves műre élvező! amíg virtuálisan velem súrol, csiszolja egyúttal önmagát!
kenje, ami kenhető!
uram, asszonyom, hé big spender! induljon rá háztartásomra!
látja itt ezeket a repedéseket a falban? ezt a linóleumot? ezeket a széklábakat?
na ugye! érezze konyhámat!
művésznőkérem, és én mit húzzak fel önnek takarításához eme távolból a vonal másik végén kedvére teend?
hát az nekem aztán halálmindegy, lényeg, hogy már látszik a padló, az asztal meg végre halványsárga lett
a szexualitását meg tegye, ahová akarja
de azért ha velem akar perforálni onlájv, szerencséje van, ha épp ma loggol be
alul a számlaszám köszi
(Illusztráció: Sherrell Rodgers: Dancing in the Rain)
Üres lé(t) teli pohárban
ars poeticával keverve
Nem ő volt Schopenhauer leglelkesebb olvasója, ám az írás általa megfogalmazott egyetlen szabályát bátran idézte fel: legyen mit mondanod. Neki ugyanis volt mit pixelre vetnie, még ha nem is tudta, milyen formában tegye. Abban volt csak biztos, hogy minél többeknek szánja, ésde magyarul, e paradox dacára. Viszont afelől is kételkedett, hogy a bármit mondás szépírás-e, mivel az irodalmárok mértékadó szava kezdte elhitetni vele, ilyen igényű szöveg csakis önmagára reflektálhat: a szöveg, a szöveg, a szöveg…
Bárcsak képes volna katarzissá, úgymond, átlényegíteni valamely fájdalmát, hogy mások gyönyörévé legyen! Ez jól hangzik, gyorsan le is jegyezte maga elé egy sajtfecnire az íróasztalon. Mégis szégyellte magát, amiért írni is csak úgy képes, ahogy főzni szokott, receptet követve. Üres lé(t) teli pohárban bővebben…
Ördögcérna 3., 14.
Ördögcérna – 3.
Jelbeszédet hallgatok,
falat radírozó füleket,
tömegben a zsebeseket.
Félreesőbe bújok.
Tombolásom avas,
nem szembesít a szégyen.
Távol tartom az igazságot.
Megállok előtted,
pedig ismerem ítéleted.
Elmúlok múlhatatlanban.
Ördögcérna – 14.
hiába taposom mezítláb
a mustot napba nézve
táncoló ördöggel mellemen
borrá nem érik csupán ecetté
siker nélkül is kitartani
– tőlem ennyi tellett
,– én dicsőségem –,
nyernem nem szabad
mert kettőnknek akarlak
legtöbbem osztom meg:
küzdelmem – veled
elég
amink nincsen
magunknak tudnunk
2017
(Illusztráció: Grechina Anna: Grapes and Sun)
Golgona Anghel költeményei
Mikor a passió visszaveszi a látást
a farkasok ősi útvonala,
a bagoly és monológok sokasága,
sókristály részecskék,
a parányi árnyékrezdülések,
a tényeket örökre háttérbe szorítja.
Önkénnyel vagy sem a művek létrejönnek,
a horizont a saját színpadát állítja fel véglegesnek.
Vígjáték ez az előestékhez
amit a fáradtság gyatrán visz színre.
Az élet a félresikerült üzenetek és dallamok
summája lesz egyenként nem bírnánk végighallgatni őket.
Egy szuvenír bolt emlékeztet rájuk
palackba zárt vitorlás hajók és kagyló nyakékek.
Fityegők és üveggolyók, Mexikó ´86 ceruza, expo ´98 kulcstartó.
Végtére is túl sok a porhintés egy ilyen rövid úthoz képest.
Miközben süt a nap és, nahát,
úgy látszik a gólyák halogatják hogy útra keljenek délre.
Egy kicsit mint én, nem jut eszükbe a távozás.
A dolgok megkötnek hogy ott maradhassanak ahol vannak.
2017.
«A világ idegen, Sandy!«
A miénk hasonlít a most szóra.
A kezekből születik egyfajta reszkető nosztalgia
amit német verzióban úgy fordítanak dipszománia.
Mikor ránk tör a szomjúság a remények
belső éjjelének folyóit nyitjuk meg
és térdig feltűrjük a nadrágszárakat.
Nehogy az legyen hogy a hajnal
árvízzel lepjen meg bennünket.
Ezzel a betegséggel vagyok most, but it’s ok.
I close my eyes and drift away;
I softly say a silent pray.
Ne figyelj és ne magyarázz,
just press play:
«A világ idegen, Sandy! A miénk sem más. «
2011.
Lipp Márta fordításai
Golgona Anghel (1979. Alexandria, Románia) portugál költő. A Lisszaboni Egyetem Modern nyelvek és Irodalom szakán szerzett diplomát portugál és spanyol nyelvből, majd doktori fokozatot kortárs portugál irodalomból. Tudományos kutatóként dolgozik. Több tanulmány- és esszékötete mellett 2011 és 2017 között öt verseskötete jelent meg. 2013-ban elnyerte a Portugál PEN Club Költészeti Díját. A verseit portugál nyelven írja, de esetenként spanyolul és olasz nyelven is. 1997 óta él Portugáliában, Lisszabonban.