1.

Felmegyek a tizedikre. A lépcsőház üres, sötét. A falról lepereg a vakolat. A lift alig működik. Mégis megpróbálom. Kénytelen vagyok.

 

2.

A kereszteződésnél sárgán villog valami lámpa. Távoli, homályos. Erre kell lemenni a boltba. Soha nem érhetem el. Nincs is kedvem odamenni. Előttem gördeszkások ugranak le a járdaszegélyről. Mögöttem egy kosárlabda pattog. Egy autó áll meg mellettem.

 

3.

A lift a helyére zökken. Nyílik az ajtó. Fáradt vagyok. Nem ment el a tizedikig. A kilencediken vagyok. Lépcsőznöm kell. Kénytelen vagyok.

 

4.

Kinéz az autóból, engem figyel. Fejével biccent. Kérdez valamit. Válaszolok valamit. Szürke grafitrajznak tűnik a világ. Az autó elindul. Mozi, templom, hosszú sorok, bevásárlóközpontok.

 

5.

Egy férfi néz ki az egyik ajtón. Megkínál egy pohár vízzel. Visszautasítom. Azt mondja, hogy ő a nagybátyám. Nem hiszek neki. Feljebb kapaszkodok a lépcsőn. A tizedikre érek. Bezörgetek az utolsó ajtón. A lány nyit ajtót. Behív engem. Belépek a szobába. Középen baldachinos ágy. A lány göndör hajú, szemüveges, alacsony. Tizenhét éves. Szerelmes vagyok belé. Lefekszünk az ágyra, betakarózunk, egymást öleljük. Beszélgetünk. Valami történt odakint. Fékcsikorgást hallunk. Eltelik egy kis idő, és meghalljuk a szirénákat. Odalent kiáltoznak. Mintha észre sem vennénk. Csak egymást nézzük. Aztán lépteket hallunk odakintről. Rendőrök jönnek. Dörömbölnek az ajtónkon. Engem keresnek. Kimászok az ágyból. Ott hagyom az ijedt lányt. Kénytelen vagyok.

 

6.

Kiérek a térre. A zebránál tétovázok. Valaki leszólít. Egy régi ismerős. A nagybátyám. Vízzel kínál. Tréningruha van rajta. Kocogni volt. Elfogadom a vizet. Beszélgetünk arról, hogy régen találkoztunk. Egymásra figyelünk. Nem tudom visszatartani a könnyeimet. Elmondom, hogy mi történt a lánnyal. Azt mondja, sajnálja. Megkérdezi, hogy merre tartok. Észreveszem, hogy még mindig a zebránál állunk és tétovázok. Mondom neki, hogy a boltba tartok. A gyalogosátkelőnél nem működik a lámpa. Az autóknak szóló sárgán villog. Azt mondja, velem jön. Lelépünk hát a járdáról. Fékcsikorgást hallunk.

 

7.

Kimászok az ablakon. Eljutok a csarnokba. Körben-körben ott vagyunk mi mind. Hosszú, vörös függönyök omlanak a mélybe. Valaki nem bírja. Leugrik. A helyemen gubbasztok. Ránézek a többiekre. Mindenki retteg. Megragadom az egyik függönyt. Nem látom a végét. A mélyben csak sötétség lakik. Mögöttem eltűnik a szoba. Eltűnnek a rendőrök. Eltűnik a lány. Aztán arra gondolok, hogy leugrok. Kénytelen vagyok.

 

8.

Eltelik egy kis idő, és meghalljuk a szirénákat. Körülöttünk kiáltoznak. Ott fekszünk az út közepén. Aztán eltelik még egy kis idő. Egyre szürkébb minden. Felrepedezett az út. Halott növények merednek elő a törésekből. Felállok, leporolom magam. Elindulok a parkoló felé, felnézek a magas házra. Néhány biciklis elhúz mögöttem.

 

9.

A zuhanás szédítő. Belegondolok mindenbe. Végtelen az idő. A vörös függönyök száguldanak mellettem. Az egyikbe kapaszkodok. Nem segít. Végül nekicsapódok az aszfaltnak. Felrepedezett az út. Halott növények merednek elő a törésekből. Felállok, leporolom magam. A kereszteződésnél sárgán villog valami lámpa, távoli, homályos. Szürke grafitrajznak tűnik a világ.

 

10.

Felmegyek a tizedikre. Kénytelen vagyok.