És majd besüpped az ég,
megroskad, összetöpped,
s mint elhagyott sírokon,
elgazosodik a földön az éj.
Csönd lesz, és mégsem lesz csönd ez,
mert nem lesz, mi mérje a csöndet,
csak zajtalan némaság, arcbafagyott lehelet, csönd.
Hol lesz akkor barátom a porhadt
temetők nyugalma, lesz-e ember,
síró nénike a fák közt, mekegő
kikötött kecske, béklyózott bárány a fűben?
Lesznek-e méhek?
Lesz-e még valaki – ember – ki a bomlást
elmúlássá szelídíti?

Csak csönd lesz, csönd, s a csöndben

Döglegyek, keselyűk, hollók
– zajtalan keringő bolygók –
a Föld felett.

(Illusztráció: George Graham)