Barátom, a bértroll

Karácsony előtt egy héttel, amikor a gyerekek az adventi naptárból szedik ki a csokikat, a szülők pedig munka után a bevásárlóközpontokban izzadnak bele kabátjukba, az egyetemista Juli a Szabó Ervin könyvtár olvasótermében ült, és egy hatalmas, hervasztóan unalmas tankönyvbe temetkezett. Kint már vaksötét volt, de még egy óra volt hátra zárásig, és Juli mindenképpen szeretett volna a könyv végére érni, hogy legalább valami halvány esélye legyen a másnapi vizsgán. Ez mégsem jött össze: pittyent egyet a telefonja, sms érkezett a barátjától, Petitől, benne két szóval: „meló van”.

Juli okos lány volt, a telefonja is okos volt, úgyhogy azonnal megértette az üzenetet és megnyitotta a megfelelő weboldalt. Egy friss cikket talált egy fiatal közgazdásztól, ami a felsőoktatási reformról szólt, hogy szerinte hogyan lehetne olcsón, demokratikusan és hatékonyan véghez vinni anélkül, hogy a diákok ezrével menekülnének külföldre a hatalmas tandíj elől. Nem volt ideje tüzetesen végigolvasni, de tudta, hogy nem is erre van szükség, hanem hogy minél gyorsabban hazaérjen.

Tíz perccel később már a buszon ült. Újra megnézte a cikket a telefonján, és látta, hogy már tizenkét hozzászólás érkezett. A kommentelők lelkendeztek, hogy milyen értelmes az ötlet, és hogy milyen igaza van a szerzőnek. Juli tudta, hogy nincs veszteni való ideje: a buszmegállótól a lakásig már futva tette meg az utat. Felrohant a lift nélküli bérház negyedik emeletére, lihegve nyitott be az ajtón. Peti az egyszobás lakás egyetlen asztalánál ült, rajta egy laptoppal és egy üveg vörösborral, ami már félig üres volt.

– Hol tartasz? – kérdezte Juli, miután szájon csókolta Petit.

– Most még DrMaximus vagyok – mondta Peti, és buzgón gépelt tovább. – A kanapé mellett van a jelmezes doboz.

Akkor van tíz-tizenöt percem, gondolta Juli. A jelmezes dobozt még nem nyitotta ki, ehelyett megtalálta az ágy mellett Peti egyik szemináriumi dolgozatát, végigolvasta, aztán felvett egy dioptria nélküli, vastag keretes bölcsész-szemüveget. DrMaximus kellemetlen, személyeskedő, tudálékos stílusát már jól ismerte, úgyhogy ehhez igazította az első performanszát.

– Elküldted a kommentet? – kérdezte Juli, amikor látta, hogy Peti hátradől.

– El. Már ki is jelentkeztem. És beléptem Gyúrós Sanyika néven.

– Nagyon jó. Akkor idd ki a maradék bort, mindjárt hozom a másik üveget.

Miután Peti megitta a bort, Juli belekezdett. – A szemináriumi dolgozatod csapnivaló – mondta, és közben egy ceruzával bökdöste Peti hasát. – Végig kevered benne a francia és a német civilizáció-felfogást. Egy kisegítő iskolás is jobbat írna, mint ez a szar. Azt meg, hogy mi a posztmodern, szerintem soha többé ne próbáld meg felfogni. Egyszerűen nincs hozzá elég agyad. A helyesírásod meg rémes. Több helyen olyan vesszőhibákat vétettél, hogy én szégyelltem magam helyetted.

– Köszönöm – mondta Peti. Juli még egy jó nagyot szúrt a ceruzával Peti hasába, aztán kiment a konyhába a második üveg borért. Peti kellően felidegesedett az intellektuális megalázáson és a bökdösésén, így Gyúrós Sanyika néven egy jó hosszú, helyesírási hibákkal tarkított és dühtől fröcsögő hozzászólást írt a cikkhez, amiben öntelt, tudálékos pöcsfejnek nevezte mind a cikk szerzőjét, mind pedig a DrMaximus nevű hozzászólót. Azt sem felejtette el hozzáfűzni, hogy nincs szükség ennyi diplomásra, és inkább mennyen (sic!) el mindegyik kapálni. Aztán lehiggadt, kijelentkezett Gyúrós Sanyikaként, bejelentkezett DrMaximusként, és néhány leereszkedő sorban kioktatta Gyúrós Sanyikát, hozzátéve, hogy ennek a cikknek az olvasói 99%-ban a funkcionális analfabéták, vagy a műszaki értelmiségiek közül kerülnek ki, ami lényegében ugyanaz.

Juli közben visszatért a borral, kinyitotta és töltött Petinek. Amíg Peti megitta az újabb pohár bort, öt új hozzászólás érkezett. Kettő még az eredeti cikkel foglalkozott, három viszont már a hozzászólásokkal: az egyik Gyúrós Sanyikát oktatta ki a nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekért, a másik kettő DrMaximust szidta az önteltsége miatt. Peti ezek után Gondolkodó néven jelentkezett be, mind az öt hozzászólót egyenként seggfejnek nevezte, aztán kijelentkezett, és rögtön utána bejelentkezett Turbógejzír néven, és három sorban leírta nyolc magyar politikus nevét, aztán azt, hogy legszívesebben mindegyikük hulláját fellógatná a Kossuth téri zászlórúdra.

Juli eddigre beöltözött náci tisztnek. Tányérsapka, hosszú fekete bőrkabát és fekete csizma volt rajta. A már meglehetősen spicces Peti kezeit egy bőrövvel a radiátorhoz kötözte, aztán akkorát rúgott hátulról a térdhajlatába, hogy Peti a földre rogyott. Juli kiválóan beszélt németül, ami kapóra jött ehhez a performanszhoz: elszavalt egy Hölderlin-verset eredetiben, de üvöltve, és közben néha lekevert egy pofont Petinek. Peti egy szót sem tudott németül, fogalma sem volt, miket kiabál Juli, de meg volt róla győződve, hogy minden szava háborús bűncselekmény. Juli végül eloldozta Petit, aki visszatámolygott a laptophoz, bejelentkezett Hipster69 néven, és elkezdett írni egy hosszú, dühös kommentet, amiben náci fasiszta disznónak nevezte a cikk szerzőjét és a hozzászólók közül tízet, köztük DrMaximussal, Gyúrós Sanyikával, Gondolkodóval és Turbógejzírrel. Mielőtt elküldte volna, odahívta Julit, aki átnézte a szöveget, kijavította a félregépeléseket, és a végére odaírta, hogy „Európában ti már rég a pöcegödörben rohadnátok, bárcsak ne ezen a lábszagú, szaros Magyarországon élnék, ahol mindenki paraszt”.

Peti nagyon émelygett, hányingere volt, lefeküdt a parkettára hanyatt. Juli nézte az új hozzászólásokat: már egyik sem azzal foglalkozott, hogy miről szólt az eredeti cikk, hanem arról, hogy melyik kommentelő menjen el az anyjába. Mindjárt készen vagyunk, gondolta, már csak az utolsó fázis van hátra. A jelmezes dobozból kivette Kriszta blúzát, és a haját is hátrafogta copfba úgy, ahogy Kriszta szokta. Kriszta Peti előző barátnője volt, akibe sokkal szerelmesebb volt, mint Juliba. Már másfél éve, hogy Kriszta elhagyta Petit egy jóképű, fekete hajú izraeli fiúért, aki egy nagy multicégnél dolgozott, és remekül keresett.

– Peti – térdelt le Juli a parkettán fekvő fiú mellé, Kriszta blúzában. – Meg kell értened, egész egyszerűen kevés vagy nekem. Avner egészen más. Jóképű, gazdag, kedves, figyelmes… És isteni az ágyban. Nyolcszor volt orgazmusom vele. Akkor, amikor te abban a hülye kulcsosházban piáltál a hülye barátaiddal.

Peti hatalmasat üvöltött. Felpattant, a laptophoz lépett, és öt percen át verte a billentyűket. Utána felállt, az ágyhoz tántorgott és arccal előre a párnák közé rogyott. Juli átnézte a kommentet, kijavította az elütéseket az olyan komplex szókapcsolatokban, mint a hazátlan buzeráns zsidó féreg, meg a gennyesképű tetves hazaáruló, aztán elküldte a kommentet. Kijelentkezett, mint Szittyaharcos, a konyhába ment és főzött egy teát. Aztán visszament a géphez, és azt látta, hogy húsz új komment érkezett, amelyekben említés sem történt a cikk eredeti témájáról, mindenki az előző hozzászólókat, különösképpen Hipster69-et és Szittyaharcost szidta. Nagyon jó, ebből sem lesz már értelmes vita, gondolta. Kikapcsolta a gépet, leoltotta a villanyt és bebújt Peti mellé az ágyba.

Az éjszaka közepén Peti felébredt, átölelte és megcsókolta Julit, aztán bekapcsolta a laptopot. Juli nagyon fáradt volt, nem maradt ereje megkérdezni Petit, hogy miért nem alszik, visszazuhant a mély álomba.

Másnap Juli nem ment vizsgázni. Helyette a pártközpontban ült a folyosón egy fotelben. Petit várta, aki már fél órája bent volt az egyik irodában. Bentről dühös kiabálás hallatszott. – Te szerencsétlen hülye! Hogy jutott eszedbe mindenhova beírni az igazi neved? Mind a hat nyomorult nicknevedet leleplezted! Takarodj innen, te senki, meg ne lássalak többet!

Némán gyalogoltak a buszhoz. A megállóban Juli nem bírta tovább, meg kellett kérdeznie.

– Miért csináltad?

– Felébredtem éjszaka. Nem is emlékeztem, mi mindent írtam össze az este. Aztán bekapcsoltam a gépet és megnéztem… és majdnem elhánytam magam. És arra gondoltam, hogy hiába kapok tízezer forintot minden szétcseszett cikkért, amit fröcsögésbe fullasztok, én ezt a melót nem tudom tovább csinálni. Nem akarok bértroll lenni. Nem ilyen estéket akarok magunknak. És beléptem mind a hat nickemmel, és mindenhová azt írtam, hogy Bartha Péter vagyok, és hogy bocsánat.

– Értem – mondta Juli. – Jól tetted.

Jött a busz, felszálltak. Némán ültek egymás mellett tíz percig, aztán leszálltak. Esett a hó. A ház felé gyalogolva Juli megint megszólalt.

– Akkor ezentúl nem kapsz pénzt a párttól azért, hogy az értelmes cikkeket szétbarmold a hülye hozzászólásokkal?

– Így van.

– Szeretlek.

Összeölelkeztek a hóesésben. Aztán a házhoz érve Peti kinyitotta a postaládát. Csekk jött a gázművektől, harmincnégyezer forintról.

– Ezt nem tudjuk kifizetni – mondta Peti.

Juli hallgatott.

– DrMaximus, Hipster69 és Szittyaharcos nincs többé – mondta Peti. – Csak Bartha Péter van. És Bartha Péter nem tudja kifizetni a gázszámlát.

– Akkor majd Bartha Péterrel fogok halálra fagyni – mondta Juli.