És csak állnak
egymással szemben.
Bő szavakkal a kimagyarázás,
egyre szótlanabbul a csoda.
S ahogy mozgásba hozza a kar,
az arc, a nyelv megannyi színezetét,
mint elhaló fügefalevelet,
ejti, pergeti sorra
verdeső szemérméről a szél.
Körül a kert, a vad s szelíd
a földig ereszti vajúdó lombjait.
Lopózó pírján égő gyümölcsök,
felgyúló esti, hideg szikrák
a láthatár pallosai.
Emeld föl fejed.
Ideje megnéznünk a termést.
Sétálnunk egyet, fiam.

(Illusztráció: Domenico Ghirlandaio: Ritratto di vecchio con nipote)