Mikor a passió visszaveszi a látást

a farkasok ősi útvonala,
a bagoly és monológok sokasága,
sókristály részecskék,
a parányi árnyékrezdülések,
a tényeket örökre háttérbe szorítja.

Önkénnyel vagy sem a művek létrejönnek,
a horizont a saját színpadát állítja fel véglegesnek.
Vígjáték ez az előestékhez
amit a fáradtság gyatrán visz színre.

Az élet a félresikerült üzenetek és dallamok
summája lesz egyenként nem bírnánk végighallgatni őket.

Egy szuvenír bolt emlékeztet rájuk
palackba zárt vitorlás hajók és kagyló nyakékek.
Fityegők és üveggolyók, Mexikó ´86 ceruza, expo ´98 kulcstartó.
Végtére is túl sok a porhintés egy ilyen rövid úthoz képest.

Miközben süt a nap és, nahát,
úgy látszik a gólyák halogatják hogy útra keljenek délre.
Egy kicsit mint én, nem jut eszükbe a távozás.
A dolgok megkötnek hogy ott maradhassanak ahol vannak.

2017.

 

«A világ idegen, Sandy!«

 

A  miénk hasonlít a most szóra.
A kezekből születik egyfajta reszkető nosztalgia
amit német verzióban úgy fordítanak dipszománia.

Mikor ránk tör a szomjúság a remények
belső éjjelének folyóit nyitjuk meg
és térdig feltűrjük a nadrágszárakat.
Nehogy az legyen hogy a hajnal
árvízzel lepjen meg bennünket.

Ezzel a betegséggel vagyok most, but it’s ok.
I close my eyes and drift away;
I softly say a silent pray.
Ne figyelj és ne magyarázz,
just press play:

«A világ idegen, Sandy! A miénk sem más.  «

2011.

Lipp Márta fordításai

 

Golgona Anghel (1979. Alexandria, Románia) portugál költő. A Lisszaboni Egyetem Modern nyelvek és Irodalom szakán szerzett diplomát portugál és spanyol nyelvből, majd doktori fokozatot kortárs portugál irodalomból. Tudományos kutatóként dolgozik. Több tanulmány- és esszékötete mellett 2011 és 2017 között öt verseskötete jelent meg. 2013-ban elnyerte a Portugál PEN Club Költészeti Díját. A verseit portugál nyelven írja, de esetenként spanyolul és olasz nyelven is. 1997 óta él Portugáliában, Lisszabonban.

Erotion halotti verse

 

Fronto apám, Flaccilla anyám, óvjátok e kislányt:
rátok bízom az én kedves Erotionom,
meg ne ijesszék őt a sötét árnyak, s ne remegjen,
majd ha a tartarusi vad kutya rávicsorog.
Most az idén telt volna be csak hatodik tele éppen,
hogyha megért volna még ugyanannyi napot.
Ősz patrónusait majd játszva derítse mosolyra,
s közben az én nevemet mondja gügyögve nekik.
Csöpp kis teste a durva rögöktől meg ne töressen,
könnyű légy neki, föld – mint neked ő, amíg élt.

 

Erotion halálára

Kicsi lány, édesebb szavú a hattyúnál,
puhább, mint a Galaesus-parti bárányka,
szebb, mint a Lucrinus-tó mélyi gyöngykagyló,
és drágább, mint a Napkelet pazar kincse,
s az indiai vad csiszolt fehér csontja,
mint a szűz hó, a gyönge liliom szirma;
ki fürtjeivel elhomályosította
Baetis gyapját s a Rajna szőkeségét is;
az illata, mint Paestum rózsakertjéé,
olyan volt, mint az attikai színmézé,
vagy mint kézben dörzsölgetett borostyáné;
kinél nem volt a páva ékesebb, nem volt
a mókus kedvesebb, főnixmadár ritkább:
Erotion most a halotti máglyán ég,
mert elragadta tőlem őt a zord végzet
rideg törvénye: hat telet sem ért még meg
egyetlenem, kicsim, vigasztaló társam.
Fájdalmamat Paetus nem nézi jó szemmel,
mellét veri és tépi a haját, s így szól:
„Nem szégyelled, hogy így siratsz egy rabszolgát?
Én hitvesem temettem el, de túléltem,
pedig nemes, erényes, gazdag asszony volt.”
E lelkierő tényleg szinte páratlan:
húszmilliót örökölt szegény, de túlélte.

Havasi Attila fordítása

„Tavasz kezdete” témában költötte.                           A régens és főminiszter

 

Még Josinonak[1]
hegyét is pára lepi.
Régi városba,
hol hó és hírnév hullik,[2]
megérkezett a tavasz!

 

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Tavaszi dalok első kötete, 1.)

 

A Költészeti Hivatal dalversenyén[3] költötte „Rejtett szerelem” témában
    A régens és főminiszter

 

Nanivai halász!
Vajh milyen végzet folytán
korhadsz el végleg?
Nem sodor össze a sors
vízi útjelzők között.[4]

 

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Szerelmes dalok első kötete, 1077.)

Amikor a Bal Felőli Palotaőrség felső rangú parancsnoka volt, a házában rendezett száz verses dalversenyen költötte „Rejtett szerelem” témában.               A régens és főminiszter

 

Ki ne hulljatok
első zápor cseppjei
felhős bérceken!
Még ha alant a lombok
színe meg is változik.^[5]

 

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”,
Szerelmes dalok második kötete, 1087.)

Fittler Áron fordításai

 

Fudzsivara no Rjókei (藤原良経)

1169–1206

A Fudzsivarák magas rangú Kudzsó (九条) ágából származik, apja, Kudzsó Kanezane (九条兼実) kora jelentős politikai vezetője volt. 1202-ben Rjókeit is régenssé (sessó, 摂政), majd 1204-ben főminiszterré (dadzsódaidzsin, 太政大臣) nevezték ki. A XII–XIII. század fordulójának egyik legjelentősebb vaka-költője volt, az 1190-es években ő irányította az irodalmi életet. Több jelentős költői versenyt és más hasonló költészeti rendezvényt szervezett, amelyek alkalmat nyújtottak a kor verselőinek és vaka-kritikusainak az új lírai hang kifejlesztésére és a vaka-költészet kifejezésrendszerének gazdagítására. Ez a tevékenység az 1192-ben ugyancsak Rjókei által rendezett monumentális Hatszáz fordulós költői versenyen (Roppjakuban utaavasze, 六百番歌合) csúcsosodott ki. A Gotoba visszavonult császár által 1201-ben felállított Költészeti Hivatal egyik vezéregyénisége lett, központi szerepet vállalt a nyolcadik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Új „Régi és áj dalok gyűjteménye” összeállításában, amelynek ő írta japán nyelvű előszavát, és amelyet az ő – jelen válogatásban is szereplő – „Még Josinonak…” kezdetű vakája nyit. Az antológia végleges elkészültét azonban fiatalon bekövetkezett hirtelen halála miatt nem érhette meg. Több mint 300 költeménye került be császári vaka-antológiákba.

Borítókép: Josino hegyei között (a fordító felvétele)

[1] 吉野. A mai Nara prefektúrában található hegyes vidék (ld. a borítóképen). A IX–XIII. században elsősorban téli versekben szerepel hóval borított, magányos helyként. A VII. században császári villa volt itt, a harmadik sorban olvasható „régi város” erre utal. Rjókei továbbá a hires X. századi költő, Mibu no Tadamine alábbi vakáját (Kimaradt dalok gyűjteménye, Tavaszi dalok, 1.) idézi:

                        Eljött a tavasz –
a naptár is ezt mondja.
Lám, Josinonak
hegyét is ezért lepi
könnyű pára ma reggel?

(Károlyi Orsolya fordítása)

[2] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezésen alapuló retorika található. A „furu” szó ‘hullik’ (降る) jelentéssel a hóra, ’régi lesz’ (古る) jelentéssel a régi városra, a josinoi császári villára vonatkozik.

[3] A Költészeti Hivatal (Vakadokoro, 和歌所) a XIII. század eleji irodalmi élet irányítója, Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院) által 1201-ben az Új „Régi és új dalok gyűjteménye” összeállításának céljából felállított intézmény. Az itt említett költői versenyt 1201 nyolcadik húnapjában rendezték.

[4] Naniva (難波) a mai Ószaka-öböl. A vers többértelmű kifejezések sorával ír le egy Naniva-öbölbeli tájat és fejezi ki a rejtett szerelem miatti gyötrődés érzését egyszerre. A nanivai halász a lírai én, a ’sors’, ’végzet’ jelentésű „eni” (縁) szó magában foglalja az ’öbölben’ (e ni, 江に) kifejezést. A negyedik sor eredeti változatában megtalálható a ’hullám’ (波) és a ’mert nincs’ (無み) jelentéseket magában foglaló „nami” szó, amely a második sor „e ni” kifejezésével együtt szemantikailag kapcsolódik Nanivához. Az ötödik sorban olvasható vízi útjelző oszlopok (miocukusi, 澪標) a Naniva-öböl jellegzetességei, a szó azonos alakú a ’kiteszi a lelkét’, ’feláldozza magát’ jelentésű „mi o cukuszu” (身を尽くす) kifejezés egyik alakjával, és ugyancsak Nanivához kapcsolódik szemantikailag. A harmadik sor „elkorhad” szava a vízi útjelzőkhöz kapcsolódik, és egyben vonatkozik a lírai énre is, aki a hosszas gyötrődésben már-már megsemmisül.

[5] A természeti képek mögött a rejtett szerelem motívumai húzódnak meg. Az „első zápor cseppjei” a szerelem érzését, a felhők által eltakart bércek a lírai én szerelmét titkoló szívét jelentik, a záportól alant elszíneződő lombok pedig a lírai én titkon ejtett véres könnyeitől megfestődő ruháját szimbolizálják. Rjókei továbbá Ki no Curajuki Régi és új dalok gyűjteményében szereplő következő vakáját idézi:

Fehér harmat is,
zápor is oly sűrűn hull:
Csurgó-hegyen a
legalsó levelekig,
lám, mily színes lett a táj!

(Őszi dalok második kötete, 260.)