Amikor Curajuki egyszer hónapokig betegeskedett, és sehova nem tudott menni, megírta, miért nem látogathatta meg barátját, a levél végére pedig ezt a verset írta.

                                                                                   Curajuki

Szirmok lehulltak,
már a kakukk is elment:
oly hosszú idő,
s ezalatt, ó, egyszer sem
tudtam elmenni hozzád!

Így válaszolt.

                                                                 Fudzsivara no Maszatada

Virágok színe
s a madár éneke is
oly üres nekem:
hasztalan, mély bánatban
csak telnek a napjaim.

(Dalok későbbi gyűjteménye, Nyári dalok, 211–212.)

Fittler Áron fordítása

Ki no Curajuki (紀貫之)

872?–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, 古今和歌集) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka, 和歌) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú, 勅撰和歌集) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze, 歌合) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta, 屏風歌) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, 土佐日記) örökítette meg.

Fudzsivara no Maszatada (藤原雅正)

?–961. A jeles költő, Fudzsivara no Kaneszuke (藤原兼輔) fia, a Gendzsi regényének (Gendzsi monogatari, 源氏物語) szerzője, Muraszaki Sikibu (紫式部) nagyapja. Ő maga költőként kevésbé volt jelentős, mindőssze hét vakája került be császári vakaantológiába.

Borítókép: a fordító felvétele

Tavaszi rétre
ibolyát szedni jöttem,
aztán eközben
megszerettem a rétet,
s egy éjjelt itt töltöttem.

(Tízezer levél gyűjteménye, Nyolcadik kötet, Tavaszi
vegyes témájú dalok, 1424.)

Messze elnyúló
hegyen cseresznyevirág:
ha napokon át
ugyanígy nyílna, vajon
így epednék miatta?

(Tízezer levél gyűjteménye, Nyolcadik kötet,
Tavaszi vegyes témájú dalok, 1425.)

Fittler Áron fordításai

Jamabe no Akahito (山部赤人)

VIII. századi költő, aki a császári udvarban tevékenykedett. Életéről nem sokat tudni, vakái alapján azonban feltételezhető, hogy Japán különböző vidékeire ellátogatott. Ötven verse maradt fenn az első japán vakaantológiában, a VIII. századi Tízezer levél gyűjteményében (Man’jósú, 万葉集). Ezen költemények mind Sómu császár (Sómu tennó, 聖武天皇) uralkodása alatt (724–749) keletkeztek. A VIII–X. század harminchat jelentős költőjeként számon tartott harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, 三十六歌仙) egyike.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Téma nélkül.

                                                           Akazome Emon

Miként aludtam,
hogy megjelent előttem?[1]
Szendergés után,
álomból felébredvén
milyen bánatos szívem!

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Szerelmes dalok ötödik kötete, 1380.)

Amikor Szei Sónagon[2] a mellett a ház mellett lakott, ahol annak idején Motoszuke[3] élt, sűrűn hullott a hó, és még a kerítés is ledőlt, így ezt a verset küldte előbbinek.

                                                           Akazome Emon

Egy nyom sem maradt,
behavazott régi lak
mily kietlen lett!
Hol is lehet vajon a
hajdani kerítése?

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Vegyes témájú dalok első kötete, 1580.)

Amikor Óe no Takacsika[4] először léphetett be az Udvari Nemesek Csarnokába[5], lement a sűrű füves kertbe, és tánccal kifejezte háláját[6]. Ennek láttán ezt a verset költötte.

                                                           Akazome Emon

Fű közt áttörvén
táncolsz, leng ruhád ujja:
e boldogságtól
nem tarthattam vissza, ó,
könnyeim harmatja hull!

(Új „Régi és új dalok gyűjteménye”, Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1731.)

Fittler Áron fordításai

Akazome Emon (赤染衛門)

958 körül–1041 után

Icsidzsó császár (一条天皇, uralk. 986–1011) korának egyik legjelentősebb udvarhölgyköltője. Akazome Tokimocsi (赤染時用) lánya, ám egyes Heian-kori források szerint valódi apja a szintén híres költő, Taira no Kanemori (平兼盛, ?–990). A kor politikai vezetője, a régens és főtanácsadó Fudzsivara no Micsinaga (藤原道長, 966–1027) felesége, Minamoto no Rinsi (源倫子) mellett szolgált udvarhölgyként, de lányuk, Sósi (彰子) császárné udvarában is tevékenykedett. Idős korában is rendkívül aktív életet élt: nagyjából nyolcvan éves volt, amikor két jelentősebb költői versenyen (utaavasze, 歌合) is részt vett. Verseiből sokat beválasztottak valamennyi császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiába. Heian-kori arisztokrata nőként rendkívüli módon jól ismerte a buddhista szövegeket és a buddhizmus tanításait. Fiatal kora óta több buddhista témájú és buddhista szövegek motívumain alapuló verset költött, férje, a kínai nyelvű költészetben és prózában jeleskedő tudós, Óe no Maszahira (大江匡衡) halála után pedig figyelme fokozottan a tanok felé fordult. Később szerzetesnőként buzgó lelkigyakorlatot végzett, beleértve a buddhista témájú vakák komponálását is.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] Ismeretlen költő vakáját idézi a Régi és új dalok gyűjteményéből.

Minden este, hogy
merre állítsam párnám,
sohasem tudom.
Miként volt az éjjelen,
mikor láttam álmomban?

(Szerelmes dalok első kötete, 516.)

[2] 清少納言. A X–XI. század fordulóján élt udvarhölgy. Kora irodalmi életének egyik meghatározó alakja, a vegyes írásokat tartalmazó Párnakönyv (Makuranoszósi, 枕草子) szerzője.

[3] Kijohara no Motoszuke (清原元輔), 908(?)–990. Korának egyik kiemelkedő vakaköltője, Szei Sónagon apja.

[4] 大江挙周. Akazome Emon és Óe no Maszahira fia.

[5] Tendzsó no Ma (殿上の間). A Császári Palota Szeirjóden (清涼殿) nevű épületének egyik terme, ahova a negyedik és ötödik rendfokozatú segédtanácsosok (szangi, 参議) és a náluk magasabb rangú arisztokraták léphettek be. Óe no Takacsika a feljegyzések tansága szerint először 1011-ben juthatott be ide.

[6] Az előléptetésért érzett hála kifejezésének szertartása volt, melyet a Császári Palota kertjében mutattak be. Ennek során az illető kétszer meghajolt, majd balra, jobbra, és újra balra fordította felső testét, illetve ruhaujját.

Téma nélkül                                                Izumi Sikibu

Mély magányban, hogy
legalább a füst nehogy
kihunyjon, rőzsét
törnek s tesznek a tűzre
egy téli hegyi lakban.

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Téli dalok, 390.)

A tizenkettedik hónap utolsó napjának éjjelén költötte.
…………………………………………………………………………………………..[Izumi Sikibu]

Holtak eljönnek
ez éjjelen (1) , úgy tudom,
te mégsem vagy itt.
E ház, ahol lakom, tán
lelkek nélküli vidék?

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Bánat dalai, 575.)

Téma nélkül                                                    Izumi Sikibu

Akire várok,
hogyha most jönne, ugyan
mitévő legyek?
Kár volna, ha rálépne
kertemben a friss hóra.

(Szóvirágok gyűjteménye, Téli dalok, 158.)

Fittler Áron fordításai

(1) Úgy tartották, hogy a holdnaptár szerinti tizenkettedik hónap harmincadika éjjelén a halottak lelkei hazajönnek, ezért imádkoztak hozzájuk.

Izumi Sikibu (和泉式部)
976?–1030?

A X–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője. dvarhölgynevének első felét első férje, a tartományi kormányzó Tacsibana no Micsiszada (橘道貞) megbízatási helye, Izumi tartomány (a mai Ószaka prefektúra déli része), második felét pedig apja, Óe no Maszamune (大江雅致) beosztása után kapta. Jól ismert Reizei császár (Reizei tennó [冷泉天皇], 950–1011) két fiával való
szerelmi viszonya, az Izumi Sikibu napló (Izumi Sikibu nikki, 和泉式部日記) egyikükkel, Acumicsi herceggel (Acumicsi sinnó [敦道親王], 981–1007) való kapcsolatát mutatja be versváltásaikon keresztül. Acumicsi herceg halála után Sósi császárné szolgálatába állt udvarhölgyként. Az udvarban ismerkedett meg második férjével, udzsivara no Jaszumaszával (藤原保昌), akit 1020 és 1023 közötti tartományi kormányzósága idején elkísért megbízatási helyére, Tango (丹後) tartományba (a mai Kiotó prefektúra északi része a Japán-tenger partján). Versei rendkívül nagy hatást gyakoroltak a
későbbi vakaköltészetre. Ezernél is több költeménye maradt fenn, melyekből több mint kétszáz darab császári rendeletre összeállított vakaantológiákba is bekerült.

Borítókép: a fordító felvétele

Válaszul küldte egy férfinak, aki udvarolt neki,
és egyszer olyasmit mondott, hogy a lassú víz sebes sodorrá válik.

                                                                       Akazome Emon

Tán a lassú víz
sebes sodorrá válik?
Holnap-patakban,
ha köztünk a sekélyet
csalókán méllyé tennénk…[1]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye,
Szerelmes dalok második kötete, 696.)

Akkor költötte, amikor bánkódott amiatt, hogy kedvese elfelejtkezett róla, és a nyolcadik hónap táján elnézte a harmatot a szobája előtti kertben.                                                                                                                Akazome Emon

Ha velem együtt
üldögélő harmatcsepp[2]
nem volna, ugyan
kivel virrasztanám át
ez őszi éjszakákat?

(Szóvirágok gyűjteménye, Szerelmes dalok második kötete, 246.)

Amikor mulandónak érezte a földi világot, egy olyan valakinek küldte,
aki régóta nem írt neki. ……………………………………………………………………………………….Akazome Emon

Nem illantam el
e mulandó napokban.
Egy harmatcseppnyit:
élsz-e, halsz-e – legalább
ennyit kérdezz már tőlem!

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye,
Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1012.)

Fittler Áron fordításai

Akazome Emon (赤染衛門)
958 körül–1041 után

Icsidzsó császár (一条天皇, uralk. 986–1011) korának egyik legjelentősebb udvarhölgyköltője. Akazome Tokimocsi (赤染時用) lánya, ám egyes Heian-kori források szerint valódi apja a szintén híres költő, Taira no Kanemori (平兼盛, ?–990). A kor politikai vezetője, a régens és főtanácsadó Fudzsivara no Micsinaga (藤原道長, 966–1027) felesége, Minamoto no Rinsi (源倫子) mellett szolgált udvarhölgyként, de lányuk, Sósi (彰子) császárné udvarában is tevékenykedett. Idős korában is rendkívül aktív életet élt: nagyjából nyolcvan éves volt, amikor két jelentősebb költői versenyen (utaavasze, 歌合) is részt vett. Verseiből sokat beválasztottak valamennyi császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiába. Heian-kori arisztokrata nőként rendkívüli módon jól ismerte a buddhista szövegeket és a buddhizmus tanításait. Fiatal kora óta több buddhista témájú és buddhista szövegek motívumain alapuló verset költött, férje, a kínai nyelvű költészetben és prózában jeleskedő tudós, Óe no Maszahira (大江匡衡) halála után pedig figyelme fokozottan a tanok felé fordult. Később szerzetesnőként buzgó lelkigyakorlatot végzett, beleértve a buddhista témájú vakák komponálását is.

Borítókép: a fordító felvétele

[1] A Holnap-patak a mai Nara prefektúrában található Aszuka-patak (Aszukagava, 飛鳥川), amely arról ismert, hogy gyorsan változnak benne a mély, lassú és a sekély, sebes folyású részek helyei. Ez a változékonyság ebben a versben arra utal, hogy a lírai én és szerelme esetleg csak hazudja egymásnak, hogy mélyek az érzései, a lírai én pedig reméli, hogy nincs így.

[2] Az eredeti szövegben többértelmű kifejezést találunk: az „okiiru” egyaránt jelenti azt, hogy (a harmat) rajta ül valamin (置きゐる), és azt, hogy valaki ébren van (起きゐる).

A nyolcadik hónap végén egy lednekágra kötözve[1] küldte valakinek.           

Izumi Sikibu

Még ha mulandó
kapcsolatunk egyszer tán
szertefoszlik is,
harmat lepte lednekről
érdeklődjél legalább!

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Őszi dalok első kötete, 299.)

Hajnalkáról költötte.                          Izumi Sikibu

Habár most itt van,
hihetjük-e: soká él?
E világunknak
természetét tudatja
hajnalkának virága.

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Őszi dalok első kötete, 317.)

Téma nélkül.                                      Izumi Sikibu

Cu földjén Kunyhó –
Mondanám, jöjj lakomba,
de sok kíváncsi
tekintet még egy percnyi
rést sem hagy nádkévék közt.[2]

(Kimaradt dalok későbbi gyűjteménye, Szerelmes dalok második kötete, 691.)

Fittler Áron fordításai

Izumi Sikibu (和泉式部)

976?–1030?

A X–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője. Udvarhölgynevének első felét első férje, a tartományi kormányzó Tacsibana no Micsiszada (橘道貞) megbízatási helye, Izumi tartomány (a mai Ószaka prefektúra déli része), második felét pedig apja, Óe no Maszamune (大江雅致) beosztása után kapta. Jól ismert Reizei császár (Reizei tennó [冷泉天皇], 950–1011) két fiával való szerelmi viszonya, az Izumi Sikibu napló (Izumi Sikibu nikki, 和泉式部日記) egyikükkel, Acumicsi herceggel (Acumicsi sinnó [敦道親王], 981–1007) való kapcsolatát mutatja be versváltásaikon keresztül. Acumicsi herceg halála után Sósi császárné szolgálatába állt udvarhölgyként. Az udvarban ismerkedett meg második férjével, Fudzsivara no Jaszumaszával (藤原保昌), akit 1020 és 1023 közötti tartományi kormányzósága idején elkísért megbízatási helyére, Tango (丹後) tartományba (a mai Kiotó prefektúra északi része a Japán-tenger partján). Versei rendkívül nagy hatást gyakoroltak a későbbi vakaköltészetre. Ezernél is több költeménye maradt fenn, melyekből több mint kétszáz darab császári rendeletre összeállított vakaantológiákba is bekerült.

Borítókép: bokorhere (a fordító felvétele)

[1] A kor szokásai szerint gyakran küldtek verset az annak tartalmához, illetve az évszakhoz kötődő virágra vagy faágra kötözve. A lednek a bokorhere (jap.: hagi, 萩; lat.: Lespedeza thunbergii), amely a japán koraősz egyik jellegzetes virága. A vakaköltészetben gyakran szerepel együtt a harmattal (lásd a borítóképen).

[2] A vers többértelmű kifejezések során keresztül írja le egy nádkunyhót (amely egyben egy helynév is), illetve egy hölgy panaszát, amiért a sok kíváncsi tekintet miatt nem tud találkozni kedvesével. Az eredeti szövegben a „koja” szó jelent egy helynevet (昆陽) Szeccu (más néven Cu) tartományban (ma Hjógo prefektúrában) és kunyhót (小屋), de azt is, hogy „jöjj” (来や). A „hima” szó pedig időbeli (暇) és térbeli (隙) közt is jelent, ez által kapcsolódik a kunyhó anyagául szolgáló nádkévékhez, egyúttal kifejezi, hogy a lírai énnek nincs egy percnyi nyugta sem, mert környezete kíváncsian figyeli, ezért nem tudja meglátogatni kedvese.