Szerelem

Szemek

 

 

 

Már vagy három órája gyalogoltunk a rekkenő hőségben egy többsávos autópálya mellett. Nem nézett rám. Legszívesebben kikaptam volna a kezéből a telefont, hogy az autók közé hajítsam. Folyamatosan szipogott.

-Mindjárt odaérünk – mondta. – Lesz sör.

Sörszaga volt a leheletének. Ebben a tömény kipufogószagban is ki tudtam szűrni. Akkor volt, hogy majdnem elhánytam magam. Megtántorodtam. Meg kellett kapaszkodnom egy villanyoszlopban.

-Mi bajod?

-Csak ne gyere közelebb.

Eszembe jutott egy takarítónő az általánosból, aki folyamatosan visszaszipogta a taknyát. Már akkor is idegesített, de most legszívesebben ordítottam volna.

-Csak nem vagy terhes?

Izzadtságszaga keveredett a sörszaggal és a kipufogógázzal. Ennél émelyítőbbet nehéz elképzelni. – Még csak az kéne!

Kinyújtottam a karomat, hogy távol tartsam a testét magamtól. A méregdrága napszemüvege izzadt hajában ült, mint két gonosz fekete szem. – Menjünk – mondtam. Próbáltam nem levegőt venni.

Ha azt képzelem, hogy lehunyom a szemem, minden fehér fénybe bugyolálódik.

 

 

 

Már vagy három órája vártam rá a kapunál, de minden perc legalább egy napnak tűnt. Egyik kezemmel a vaskerítést markoltam, a másikkal egy cigit. Kurva hideg volt. Szünetekben, mikor csöngettek, felbolydult egy kicsit a gimi, aztán újra csönd telepedett rá. December közepe. Három éve akkor tartott nekünk először órát. Akkor voltam tizenhét, most húsz. Ő csak tízzel több.

 

 

 

Háló

 

 

Csupán az életek titkai érdekeltek, hogy ki mit miért csinál, milyen láthatatlan szálak mozgatják a szerkezeteket, amiket mi idióta báboknak látunk. Hogy annak látjuk egymást. De nézett rám a csipás szemeivel, mintha kutakodni akarna bennem.

– Rendelünk pizzát?

Miért tennénk. Én sosem vagyok éhes, ha együtt vagyok valakivel.

Megvonom a vállam.

-Ne flegmázz – gagyogta. Nyál habzott a szája sarkában. Fél órával korábban még én vele, te jó ég.

-Ne flegmázz – ismételte. Rohadtul untam már. Az ablak sarkában egy pók mocorgott, egészen pici volt és halványzöld.

-Leviszem a kutyádat – mondtam. Megfogtam a kis fehér bolyhos dögöt, ami nyüszítve a mellemhez szorította nedves orrát. A kutya fehér volt, az orra csillogó fekete.

A kutya gazdája ez a srác volt, kvázi-férfi. Sápadt, kissé szőrős mellkas. Borosta alig.

-Simogass meg – mondta. Felém nyúlt az izzadt mutatóujjával, mintha el akarna érni, de minek? – Ha a kutyát tudod, akkor engem is!

Lövésem se volt, mire gondol. Magamhoz szorítottam a kutyát. Meleg teste volt.

-Most miért vagy ilyen?!

Magamhoz szorítottam a kutyát, és elindultam lefelé. Jól esett a lépcsőház hűvössége. A kutyát aztán elengedtem a parkban, és rágyújtottam.

 

 

 

Negyvenöt kiló voltam és nem túl magas. Magassarkú csizmát vettem fel erre az alkalomra. Vagy fél doboz cigin túl voltam, amikor észrevettem, hogy a portás egyenesen felém tart. Ugyanaz volt, mint három évvel ezelőtt, de ő nem ismert föl engem. Mindig félretett nekem, ha tej érkezett, kakaó vagy kifli, eldugta a heverője alá, mert tudta, milyen csóró vagyok. Most kurvának nézett. Úgy is néztem ki. Hölgyem, mit keres itt?, kérdezte, és olyan bizalmatlanul méregetett, ahogy a csöveseket. De tudom, hogy jó ember volt. Megmondtam neki, kit keresek. Komoran megcsóválta a fejét, és azt mondta, ő már nem dolgozik itt.

 

 

 

Pettyek

 

 

Csak a szomszéd nő rikoltását hallottam, ahogy a pasija éppen ütni próbálta, vagy valami fakanállal kergette, nem tudom pontosan. A férfi a sötét szoba sarkában gubbasztott, mint valami szárnyban összeaszott varjú. Engem nézett a fotelból. Valamit magyarázott.

-…és az a nő olyan volt…

De nem figyeltem oda, hanem a szemben lévő lakást figyeltem. A férfi fakanállal vagy valami olyasmivel kergette a nőt, aki meztelen volt. Nem lehetett komoly.

-…és sosem szerette, ha kicsit erőszakos voltam vele, de a gyengédségért sem volt oda. Szóval semmi se volt jó neki…

Nem értettem, mit gagyog. Talán ki akart sajtolni belőlem valamit. Előrehajolt.

-Te egyáltalán nem vagy féltékeny?!

A férfi elkapta a nőt, a nő sikolya átcsapott hangos kacagásba. A nő teste megfeszült, ahogy a férfi sötét alakja rákulcsolódott hátulról. Felemelte a fakanalat. Aztán kiesett a kezéből, lehullott a földre.

Szánalmas volt.

-Nem tudom, mire gondolsz – sóhajtottam végül. A sóhajomnak enyhe, savanyú vörösbor-szaga volt. Erről eszembe jutott: – Lemegyek borért, jó?

A férfi a fotelban alsógatyában ült. Egyik lába átvetve a másikon. Kicsi, göndör, barna szőrök pettyezték a combját.

Az utcán rágyújtottam. Az öngyújtó kattanásának hangja visszaverődött a szomszéd ház komor faláról. Kissé hideg volt, borra vágytam.

 

 

 

Tudtam, hogy kurva nagy hazugság, de nem mutattam ki semmit. Hiszen láttam, mondtam, láttam őt reggel bejönni, és azt is tudom, a tanáriban melyik asztalnál ül. A bácsi úgy nézett rám, mint egy eszelős kurvára. Megreszeltem a torkom, megigazítottam a hajam, és azt mondtam, feltétlenül beszélnem kell a tanár úrral, mert valami létfontosságú dolgot kell mondanom neki. Csak azt, hogy mennyire szerettem. Csak szeretném, ha tudná, hogy valaki nagyon szerette. Ennyi. Nyálas szar az egész, de igaz. A portás nyelve kisiklott a szájából, és végigfutott a cserepes ajkakon. Hölgyem, elnézést, de ez lehetetlen. Ez már zaklatásnak minősül, ha én ezt megengedem magának.

 

 

 

Vörös

 

Kinéztem az ablakon át a kopott belvárosi éjszakába. Nem volt csönd. A szemben lévő lakásban be voltak húzva a függönyök. Szürke volt minden, mintha koromhó hullott volna az égből. Visszafordultam. Az idős férfi a konyhapultnak támaszkodva cigarettázott és engem bámult. A szemei szűk, alattomos rések voltak, bennük semmi fény.

-Mondj már valamit – hallottam a hangját, ami rekedt volt a sok cigarettafüsttől.

A füst kikígyózott a szájából, és felhőbe vonta az arcát.  Nem tudtam mit mondani. A férfi negyvenöt körüli lehetett, és nem nagyon emlékeztem pontosan, hogy kerültem a lakására. Ha már itt voltam, belekortyoltam a vörösborba, amit valami olcsó vizespohárban kínált nekem. Elfogyott.

-Mondj már valamit.

Sóhajtottam.

-Mesélj a feleségedről.

Végre elkezdett mesélni valamit. Csak fél szavakat hallottam, meg hangsúlytalan, rövid, tört mondatokat. Néhány múlt időt, meg hogy „ilyen”, „olyan”, „de akkor”. Talán azt hitte, hogy odafigyelek rá, de lehet, hogy egyáltalán nem is számított neki. Ezt elcsíptem:

-…de aztán ez volt a baja velem meg az, és én erre…

Nem értettem, miért van behúzva a függöny a szemben lévő lakásban, és miért nem láthatok semmit az életükből. Úgy képzeltem, két meztelen alak kergetőzik talán egy fakanállal, a nő sikolya kacagásba hajlik, a fakanál lehull a földre, és a nőalak a férfihoz simul. Ennyi, nem több. A negyvenöt körüli férfi abbahagyta a gagyogást, és hirtelen ott termett mellettem. Be volt horpadva a mellkasa, vöröses szőrökkel. – Csókolj meg – mondta. Elhúztam a fejem. Két oldalról megmarkolta a hajamat a fülem mellett. – Te dög. – Közelebb hajolt. – Dög.

Ekkor megláttam a szemében valami undorító fényt, amitől felfordult a gyomrom. Szerelem volt. Szerelem volt a szemében. Tompa fény volt, a szája sarkában némi nyállal párosítva. Te jó ég, gondoltam, ez képes lenne azt hazudni magának, hogy mindent odaadna nekem, ha engedném: otthagyná a feleségét, a házát vidéken, mindent, az egész eddigi aprólékkal tákolt életét. Mert szeret. Felfordult a gyomrom.

-Le kell mennem…cigiért – mondtam, és kibontakoztam a szorításából. Egy ideig még nézett a sötét sarokból, ahogy felveszem a ruháimat. A melltartót itt hagyom neki, gondoltam, és szinte rohantam a lépcsőházban, a kabát alatt csupasz mellekkel.

 

 

Besötétedett. A tanár, gondolom, időközben kislisszolt egy hátsó kijáraton, mert a portás jelzett neki, hogy már megint itt van ez az őrült ribanc, és traktálni akarja az idióta szerelmével. Szinte láttam magam előtt, ahogy kisompolyog a gimiből. Sajnálom, mondta a bácsi, de ez már zaklatásnak minősül, ha én beengedem oda magát. De szeretem, mondtam, és ezt el kell mondanom neki, hogy tudja. A portás az arcom felé nyúlt, talán hogy megsimogassa, de aztán félbehagyta a mozdulatot, és leejtette a kezét. Ellenben van egy pohár tejem, mondta, szívesen megkínálom. Szemét perzverz, sziszegtem felé, és ott hagytam a gimi előtt. Ritmustalanul kopogott a magassarkú az aszfalton. Jól esett volna a tej, vagy a kifli, de nem voltam benne teljesen biztos.

 

 

 

Kád

 

A horzsolást néztem a térdemen, amikor a fürdőkádban ültem. Olyan volt, mint amilyet egészen kislány koromban szereztem nyári napokon. Ritmustalanul csöpögött a víz a kádba, visszhangzott a fürdőszoba. Akkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. A középkorú férfi a kád mellett ült egy sámlin, és engem nézett. A vállaimat nézte. A horzsolást néztem. Nem olyan voltam, mint amilyen szerettem volna lenni. Semmit nem tudtam mondani. Ha azt képzelem, hogy nem is vagyok ébren, talán véget ér egyszer ez az egész.